|
2012-05-02 08:20:03, szerda
|
| |
| |
Sokszor elhatároztam:
végleg megnémulok,
s többé gondolataimmal
senkit nem untatok.
Véget ért az életem,
búcsúzom és elmegyek
egyszer türelmesen,
senkit nem vádolva,
akár rokonaim,
semmiről sem tudva.
Már nem énekelek,
szívem nem ünnepel,
nincs miért itt maradnom,
nincs miért leírnom
bármit, a leplezés
még senkit nem gyógyított,
nem jár kitűntetés,
sem másféle dicsőség,
teher, mit le kell tenni,
csendben tovább lépni.
Bocsánat, hogy itt éltem,
mert dalolni mertem,
kinek énekel szíve,
szeretik az angyalok.
Senki sem csodálta
hangom, én egyedül,
nyűg voltam, tehet, amit
le kellett vedleni,
a fekély-smbert tűrni
a földön lehetetlen.
Bánatom, s bajaimat
elsorolni sem lehet,
s sehonnan nem jöhet
felmentő,szép üzenet.
Otthonon nincs, sem hazám,
gyökértelenül éltem
meg nem tűrt életem.
itt senki nem kiváncsi rám,
búcsúzom évek óta már.
Búcsúzásom ideje alatt
nem jutott csak könyörfalat,
oda lett a külső szépség,
elenyészett minden kékség.
Börtön-karmám csak így lehet,
ha szívem nem fogja a szeretet,
de a halál elfut tőlem,
lett tetszhalotti életem.
Hosszú búcsúdalt írtam,
itt éltem egykor és daloltam.
2012. május 2. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
