|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2009-08-04 13:07:16, kedd
|
| |
| |
Részlet Illyés Gyula: Regények, novellák, drámák című könyvének Kháron ladikján című fejezetéből.
Kiadta: Szépirodalmi Könyvkiadó 1982.
Felelős kiadó: Illés Endre
(Az AVON kozmetikai cég a kilencvenes években FIFI díjat kapott New Yorkban környezetvédő termékéért. Akkor P. K. Kilián-telepinek véletlenül FIFI nevű kutyája volt. A leányzó azóta elhagyta Miskolcot, mint a többi Vörös Oroszlán szülött Annás apokalipszis szülöttje.
1998-ban kezdte az AVON ATV-ben bemutatott plakátjának elálló füles hölgyének bemutatása idején felfutását, termékei között megtalálhatóak a Pszichografológiai könyvben szereplő ábrák is.)
Egy kis öröklét
A holtak birodalma nem szükségszerűen szomorú. A halál papnőinek - Perszephonénak s udvarhölgyeinek - ajka rájár a mosolyra: szemük még a kacérságra is.
Ilyen mód fogadnak bennünket is ebben a hatalmas nekropoliszban a halottkultusz itteni papnői. Szíves kalauzolásukkal nagyokat sétálunk, kocsikázunk - társasgépkocsin -, sőt csónakázunk.
A két-három napra tervezett tanulmányi kirándulás nem kis részben a papnők jóvoltából sikerült eddig remekül. Még remekebbnek ígérkezik, ahol eddig éltünk, a köznapi, a XX. századi, az tetszik - rémlik - álomszerűnek. Oly távol kerültünk tőle!
Oly pompásan érezzük magunkat itt, mélyen a mi időnk alatt, majdnem az került ki tollam alól: a föld alatt.
Stratfordban oly kellemesen szolgálja és tartósítja minden a múltat, oly előzékenyen - tapintatosan, de mégis célirányosan - vezet vissza Shakespeare irigylendő napjaiba, hogy ez az idő -, azaz jelenalattiság: ez a lelki földalattiság nem nyomasztó, hanem fölemelő. Washington Irwing nevezte az egész várost egyetlen mauzóleumnak.
A város - az eredetileg is szorgos és jó kedélyű és azóta is változatlanul tevékeny és vidám vidéki város - a halállal jegyezte el magát. A frigy mindkét félnek nyereség.
Az Árnyak Országa nem minden megvalósulásban mord és fénytelen.
A kirakatokban itt is rengeteg a virág és a gyertya, valamint a gyertyatartó. A távoljötteket ez ravatalra, elhantolásra emlékezteti, de láthatóan csak őket. A bennszülöttek mint hajdani kovácsiparunk műtárgyait árulják. Különben sehol semmi feketeség: a színek tarkák.
A bennszülöttek nem érzik - illetve, mint látni fogjuk, másfajta érzésre váltották át azt, hogy szépen kövezett utcácskáikon lépdelve mégiscsak cinteremben, sírkerti allékon közlekednek.
Az ápolt allék két oldalán fehér házacskák, kettő oszlopuk közt koporsófödélszerűen kidolgozott barna tölgyajtók, hibátlan fényezettségű rézfogantyúkkal és réz névtáblákkal, évszám nélkül, annak jeléül, hogy e kapukon még eleven bennszülöttek járnak ki-be Az Örök Nyugalom a helye elégedettség, kedvező üzletmenet jeleit mutatja. Itt valami jól alakul, jó irányba fordult.
A kapuív fölirata után, hogy Föltámadunk Európában legtöbb nép felkiáltójelet illeszt. Ez a fölkiáltójeles Föltámadás! kétféleképpen értelmezhető. Szólhat vigaszul, önbiztatásul, ekként mintegy az elevenek szájából. S lehet fenyegetés, a bosszú hadüzenete, koponyák fogvicsorító üregéből. A stratfordi kriptaváros azért érdemes a földrajzi, s ugyanekkor szellemi föltérképezésre, mert a híres föliratot harmadik jelentéssel tölti.
Falai közt föltámadás, illetve fölmagasztalás folyik, de békésen, vagyis mindkét fél részéről alkotmányosan szinte. Egy Kísértetek Völgye, amely az odatévedt élőt így nem sikolyra, nem szemkerülésre és hajmeredésre várja. Ahol ehelyett, lám, valamiféle összebékélés, tehát frigy készül aközt is, hogy igaz, fél életem adnám, ha viszontláthatnám halott anyámat, de belehalnék, ha kiszállna a sírból.
Tutankhamen vállalkozása nem sikerült. Mauzóleumát arannyal rakta tele, abban a hiszemben, hogy mivel az ellenáll az időnek, valamiképp majd őt is tartósítja. Az aranylapokat a fáraók jegyeivel, s ábrázolataival is szétszórta az idő. A délszaki nagy sírkamratelepet hidegre fújta a szél, a nagy király öröklétéből egy morzsát sem hagyott benne. De hisz nem is talált benne. Az arany nem élet, akárhány életet lehet is kapni, vagy kell adni rajta.
Ebben az angol kivitelezésű óriás piramisban sikerült a tartósítás. Minden eleven itt, még az arany is.
Előnye és újdonsága e megvalósulásnak az, hogy ez az óriási kiterjedésű mauzóleum a maga rengeteg kamrarendszerével, folyosólabirintusával úgy van a földszínére szerkesztve, hogy nem földi burok. Van piramis, de merőben elméleti.
Négy oldalának háromszögélei valahol a Nap közelében találkoznak, ha ugyan nem a Napban, mert az átlátszó, azaz láthatatlan falak tágíthatók. Semmi szürkeség tehát, semmi homály. Léten túli helynek ez máris kedvünkre való, korunk sítlusába illő. Esőben is világos van. Este nyilván neonfény ragyog.
Ezt csak gondolom, mert - a tegnapi estet kitűnő vacsora talán édeni alvással a szállodában töltvén - éjszaka még nem jártam e talaj fölötti katakomba-rendszerben.
Most délelőtt van: a kegyhely megtekintésének, a kegytárgyak kiválasztásának legalkalmasabb ideje, ahogy a több nyelvű, de minden nyelven egyaránt ódon betűvel nyomott zarándokvezető füzetecske is tanácsolta.
A temetők sem szükségszerűen könnyfakasztásra valók, kérdezzük csak meg az idősödő hölgyeket, főleg Közép-Európában. A temetők alatti honok sem törvényszerűen dideregtetők.
A holtak birodalma tehát világviszonylatban is fölfedezésre és újabb, tüzetesebb leírásra vár.
Nem állítjuk, hogy ez, amelyet itt szemlélünk, a modern túlvilág közepe, azaz mintaképe. Egyik szépen sikerült állomása, ígéretes lóváltó, illetve benzinfölvevő állomása annak az útnak, amely - ha jól építjük - valóban egy új édenbe vezethet.
A városka csinosan korabelire alakított utcáin a nézelődő idegen valóban az emberi fajta tán legkomolyabb - legmélyebb - érzelmeinek előcsarnokában érzi magát. További útra készen.
A limbus biztató. Valóságosat mond, elménkhez szól. Ezért szinte tudósi figyelmet is érdemel, majd bölcseleti elmélyedésre késztethet.
Csalódik tehát az az olvasó és még inkább csalódni fog, aki beszámolóinknak e nagy tárgyhoz képest egyszerű hangja mögött holmi ellentét megjátszó szellemeskedést neszel, s a rendkívülinek a természetesnek vegyítését tréfának veszi. Nem, az aránytalanság a tényekben van. Abban a mindennapos örök ellentétben, amidőn orrunkkal súrolunk valamit anélkül, hogy észrevennénk, áhitatos vággyal függesztjük szemeinket emeleti ablakára a kedves lénynek, aki régóta már oldalunkhoz dől, s kezünket fogja. A halál is csak addig képtelen, míg ellentmondás.
Meg kell lepődnünk ugyanis, hogy milyen keveset tudunk a túlvilágról. Adatszerűen megnézve a közleményeket, pontosat és határozottat semmit sem ismerünk.
Az egyházfők, akik a festőknek oly tüzetesen tárgyias utasításokat adnak, a köznapibb érdeklődés előtt ötölnek-hatolnak, századonként és földrészenként más magyarázatot nyújtanak, saját előbbi magyarázatukról is. Az alvilág már a bölcselet számára homályos. Annál nagyobb tisztelettel kell üdvözölni, ha néhol és végre - mint itt, valahára! - szemmel látható körvonalakat mutat.
A görög alvilág nem azonos a gyehennával.
Milyen is a Hádész? Az európai szellem topográfiai kívánalmainak még leginkább ez felel meg, ez a Léthén túli táj. Félhomály dereng itt is, de a szomszédságban közvetlenül ott van, azaz ugyancsak a föld alatt az Elüszion, s onnan - az aszphodélosz-mezőkről - át-átsüt a fény. Átjárás is van - elég kényelmes - a kettő között.
Az igazságszolgáltatás is itt mindenképpen elnézőbb, emberibb, a görög végrehajtásból hiányzik az a tobzódó szadizmus, az elítélteknek az a beteg ösztönű ráadás megkínzása, amivel a katedrálisok faragványait a keresztény képzeletetet alakítgatják.
Csak másfél napos kószálás, fagylaltozás és sörözés is Stratford halotti fejedelemségében már üdítően szellőzteti agyunkból Dante rémuralmát.
Bámulnunk kell a nagy Firenzei lángelméjét, már csak azért is, hogy egyetlen szál tollat ilyen - mai napig robbanthatatlan - akadályt gördített a túlvilág felé vezető mai útra. Ám értesüléseit - a lélektaniakat is - fenntartással kell fogadnunk, túl nagy művészi tehetség és túl nagy szenvedély közvetíti őket, sajnálatos költői és nemzeti elfogultság. Ez bennünket, más szenvedély neveltjeit, tévösvényre vezethet, a nekünk való túlvilág mielőbbi föllelésében. Alighieri pokla kizárólag olasz elméknek készült.
Bármennyire megnyugtató, s így ad némi ellenszolgáltatást ez a részrehajlás a világ többi katolikusának azért a másik részrehajlásért, aminek következtében - a francia II. Szilveszter elhunyta, az 1003. esztendő óta minden pápa is olasz -: útkeeresésünkben nem az izzó szemű Firenzeire támaszkodunk. Így fő adatforrására sem, az ugyancsak délvidéki és költői formációjú Vergiliusra. Közösnek tekinthető tudósításunkból örök izzású tűzzel ugyanaz a pokol lobog hitelesen át az időkön: a soviniszmus fűtött pártdüh. Ám nekünk elég minden lírai képzeletből.
A valóság, a föld fiai vagyunk, azok lettünk, költészetünkben is. Annyira a valóság hívei, hogy számunkra túlvilágnak sem túlvilág az, amelyhez nem e világhoz szokott léptekkel és gondolatokkal érkezünk el. Íegy vezetőt is másfélét óhajtunk. Nyugodtabbat, azaz honismerőbbet.
Meglepő, de így igaz, ahol még a fű is mosolyog, a költők arcán újabban alig van mosoly, hanem csak görcs és fintor. Ajánlatos olyan vidéken keresni le-, illetve átjárót korunk Hádeszébe, ahol a kínálkozó cicerónék arca eleve nem tragédiát tükröz. Az út komoly. Ezt járjuk.
Öreg házak közt bolyongni kellemes. A múlt megnyugtat. Ez természetes: a múlt mindnyájunk otthona, szülőháza. Az a szülőház mégpedig, mely egyszerre forrás és delta.
Az öreg házak - főleg, ha tisztára vannak restaurálva - reményt árasztanak és magyarázatot ígérnek. A világ törvényeit a szülőházban tanuljuk meg. Minden öreg ház tehát valamiféle kőtáblákat őriz. Ki írt rájuk többet: nehéz kezű fölnevelő apánk, vagy Mózes? Analfabéta pásztor ősapánk vagy maga az Isten, legfőbb atyánk, aki még mindig szintén betű nélkül írt?
Akik az ősmúlt föltárására a szófejtéstant forgatják, már házi használatban is, mint legjobb ásót, szinte szemmel követhetik a nyomot, hogy a legendák istenei is miként mentek föl igenis innen a földről az égbe, totyakos dédszülőink személyében. Ritkán éreztem ezt oly bizonyosan - s megnyugtatóan -, mint éppen itt. Ahol pedig nem a nyelvészet az eszközöm. S nem is a legendák isteneinek hona érdekel. Több annál!
A halálkultusz papnői, miként jeleztem volt, itt Stratford-Avonban is kedvesen mosolyognak kápolnaszerű kis boltjaiban, miközben átnyújtják a kért levelezőlapot vagy porcelánbögrét, a levélnehezéket, vagy az öngyújtót, illetve a nyak-, fej- és zsebkendőt.
Ezeket a tárgyakat mind ugyanaz a pufók képű, színkopasz homlokú fő díszíti, amelyet már a csontpapírú füzetekben is fölismertem, de amelyben a Nagy Halott, mint tudjuk, nem ismerhetne magára.
A szappanba is ez a képmás van nyomva, ez még a whiskys palack üvegére, a tartósított gyümölcslé bádogdobozára is. Másutt aranyozott táblácskákon Költőnek, e Holt Birodalom fejedelmének műveiből vett idézetek függnek, figyelmesen a helyiség rendeltetése szerint kiválasztva. Más tehát az illatszerboltban, más a virágkereskedésben, más megint a patikában, a hentesnél, a városi könyvtárban, a templomban, az iskolában és mindazokban az épületekben, amelyekben egykor maga a Halhatatlan Országnak az ura is megfordult.
Melyekben most mi is megfordulhattunk, a szünetlenül áradó zarándokok libasorában.
A magános zarándokokat az utcasarokra állított magas mutató rendőrök karjai terelik helyes irányba. Ezek jóvoltából mi magunk is kézzel érintettük az anyakönyv lapját, melybe az országfő születését A.D. 1564 bejegyezték, fölmentünk mi is a falépcsőn, melyen ő egykor kisdedként totyogott, körülálltuk születésének és nemeztetésének ágyát, melyhez aztán ő maga nemzett gyermeket.
A legfontosabb tünet, hogy ez a hatalmas nekropolisz tehát jókedvűen és gondtalanul éli ennek a nem tegnap keletkezett mátkaságnak a napjait. Úgy gondtalanul, hogy már nem is gondol arra, hogyan is, milyen kézfogóval kezdődött ez a mindmáig sem mindennapi frigy és mi lesz belőle. Ez csak a távoli földekről és szokásokból idejötteknek jut eszébe, ettől ők sem szomorúságra hajlanak, hanem inkább derüre.
A városka, jó hitvesként odaadással keresi ura kedvét.
Vannak települések, amelyeknek értelme, hogy vasúti gócok, bányaközpontok, vásárhelyi vagy megyei székhelyek. Stratfordupon-Avon láthatólag attól virul, hogy egy személynek áldozza magát.
Ezt sok városka megtette már. A városok általában, a vidékiek különösen, szeretnek egy-egy Halhatatlan oldalához simulni.
Ebből nem mindig származik jó viszony. Weimarban feszengve jár a messziről érkezett: a rosszul konzervált város a rosszul öregedő nők bosszús oldalpillantásaival arra célozgat kajánul, hogy az emelt fejű, bódító tekintetű Óriás, akinek egykor lábánál hevert, nemcsak termetre volt százhatvanöt centiméter. Stratfordban a jegyesség más viszont teremtett.
A szolgálat nem szolgaság. Mitől lesz a zsarnokból alkotmányos uralkodó, s a szerelmesből hitvestárs? A viszontszolgálatból.
A Nagy Halott kamatostul visszaadja a szolgálatot, amit a város reá áldoz, a remek társasgépkocsi-járatokkal, a szárazföldi- és vizitaxi állomásokkal, az e célra megcsinált vasúti szárnyvonallal, a nyilvános telefonfülkével, a pompás csapszékekkel és teázó helyiségekkel.
Ritka helyen kap annyit az utazó csak valamicske irodalmi műveltségéért is, mint az Avon partjain.
Az anyag ráadáscsodáját, a villamos energiát két erő indukálásából csiholta ki a halhatatlan Faraday. Itt három tényező indukálódik: a Nagy Halott, a Város és a halandóságában tévelygő Utas. A legelső - a kezdeményező, a megindító - mindmáig a legerősebb.
Jelenlétének érzete fölüdít. Ez azért is meglepő, mert a történeti személyek nagy általánosságban inkább nyomasztóak, mint vidítóak. Az esztendők nagyobb száma nemcsak a halandókat teszi zorddá, hanem a halhatatlanokat is.
Shakespeare fiatal a szülőhelyén.
Ez azonban kivétel. Az Othello szerzője a Léthén túl sem korosodik. Fölénk nő, de nem afféle komor bírává, mint a Commedia költője. Csintalan is tud lenni.
Azon veszem észre magam meghatva és megilletődve, hogy nekem útikalauzul is ő kezd szolgálni. Nemcsak e gondosan XVI. századivá visszarekonstruált utcák szövevényében, ahol nyomdokait követjük, hanem egy sereg oly régibb, de mindezáltal tán megújításra érdemes gondolatban is, melyeket eddig magam nem térképeztem föl.
Társaságban vagyok. Nem válhatok külön szíves vezetőimtől. Változatlanul részt vévén emezek eszmecseréjében, mégis egy benső, mondhatni harmadik füllel az ő, a nagy Szülött oktató, irányító szavaira figyelek, a bennszülötteire a jöttment: sőt faggatom őt, nem kisebb hálával, mint a Firenzei - igazán toute proportion gardée: - a Mantovait.
De ez az én leckém is, értesülésem is merőben más.
Szerencsére, egy alkalommal több, hogy megbámuljuk az asszonyok gyors hely- és helyzetfelfogó képességét. Négyen vannak nők kis társaságunkban, mind a négyen más-más alakulással ugyan, de agyaránt igényre nevelődve. Ám - Bözsi, Flóra, Ika, Judit - mind egykettőre túltekint azon, ami zavaró: szívvel-lélekkel éhezik ezt a két szabad napot, tanulékonyan és otthonosan, szünetlen fejösszedugásban lépdelnek előttünk ennek a valóban nem komor nekropolisznak az utcái. De László, Zoltán s én, fontolt járású férfiak, nehezebben megyünk bele a játékba, abba a vigaszba, hogy van mégis másvilág.
Az ősök tisztelete, igen - valamennyi vallás közül ma ez kerülhet legközelebb a szívünkhöz. Azaz, hogy végül ez maradt még úgy-hogy a közelében.
Méltók lenni atyáinkhoz, akik számunkra ezt a világot, ezt az életet megteremtették: ez még földönjáró gondolat, nem felhőbeli, nem transzcendens. Követni az ő munkájukat, majd megtérni ezáltal az ő körükbe, az ő emlékezetük országába: ez is még ésszel követhető láncszem. Ez a vallás - alétnek ez az értelmezése - leginkább a Távol-Keleten dívott, az idők elején. Nyomai másutt is meglelhetőek, közelibb évezredekben, földrészeken. Ábrahám kebelére megtérni, az ősök világába való emelkedést sejteti.
Méltó lenni Avon szülöttjéhez - hattyújához! - nyomasztó vallás. Szerencsére csak a beavatottak érzik. Azok, akik már szembenéztek a kísértéssel: megírom a kor Hamlet-jét!
És van még egy szerencse. Az Ősök Nagyja, a Felekezet Feje, de mit kerülgessük, hisz annyian nevezték már istennek, egyszóval, ez a mi Atyánk ismeri a vidám ugratást. Hány újabb idejű istenről mondhatjuk el ezt? Még nem szakadt el a világtól.
Ismeri az embert.
Ma már nyugodtan, nyíltan összegezhetjük, hogy korunk, mely nem tud mit mondani a halálról, minden vallást, régit és újat, aszerint vizsgáztat: mit nyújt túlvilágként, létünk utómagyarázataként.
Nem soroljuk föl a mintakészleteket, az árajánlatokat. A fejlődést, ileltve visszakanyarodást. Élni a puszta létért, a ránk szabott ideig vagy többért annál, s így túl azon: ezzel különböztetjük meg magunkat az állatoktól.
A világ legnagyobb sorsismerőjének - drámaszerkesztőjének - szellemi birodalmában sétálni: idegünknek való síron túli lét. Ne legyünk túlságosan követelődzőek. Így kaphatunk még többet.
Mindent - ki tudhatja? A művészeti túlvilág időben, s térben mindig is a határtalanság igényével indul. Mire jutottak versenytársai?
A bibliában sok a figyelemre méltó, az ide mutató is Márta kötényéhez, Jézus szívéhez az út, úgy igaz, nyilvánvalóan Ábrahám kebelén át vezet. Ezen át indult meghódítani a valóságot a Korán szemlélete is, mely épp ezért fenntartással nézi az újszövetséget. De innen ugyancsak az albigensek szemlélete, amely viszont az ószövetséget nézte, majd vetette el fönntartás nélküli borzalommal.
Itt Srtadforban mintha - az egész Vállalkozás - újrakezdődnék. Az Atyát mintha személyesen ismertük volna. Szavai fülünkben csengenek, olyan eleven ritmusuk, oly ötletes a rímük, életből való apró hasonlata is. Mindenre tud kádenciát!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kelet örökségek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-08-04 10:25:44, kedd
|
| |
| |
Rock Évkönyv 1981. január-december
Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János
A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.
Másnap a fekete krónikák egy 19 éves fiú vízhalálát is közölték: a hajógyári sziget mellett fulladt a Dunába. Igen, akadt, aki kijátszotta a partot mindkét oldalon őrző rendőrök és rendezők éberségét, s úszva próbálta elérni álmai hétvégi szigetét. Mások már előző este, a rock-színház előadása után a szigeten maradtak, a fák, bokrok közé rejtőzve, hálózsákokban töltötték az éjszakát, így bliccelték el a kamaszzsebeknek borsos 50 forintos belépti díjat.
Magyar Woodstock, szuperkoncert - kongatták a hírharangok a szabadfoglalkozású zenészek egyéves sincs szakszervezete és az Express rendezésére sorra kerülő koncertről.
A szuperkoncert jelző, a hízelgő, bár minden tekintetben alaposan túlzó Woodstock hasonlat sokakat csábított az augusztus 22-én erre a hasonló programok lebonyolítására ugyancsak alkalmat szigetre. Fellépett itt majdnem mindenki, aki számít valamit a hazai rockvilágban, s hogy mégsem volt "igazi", ez a monstre hangverseny, az már azt bizonyította, hogy valami alapjaiban nincs rendben rockbandáink többségében. A több éve futó, futtatott zenekarok többségének nemhogy nem sikerült felforrósítani a hangulatot, de a közönség döntő többsége, a pódium előtt őrjöngő néhány száz "csápolót" leszámítva szabályos letargiában fogadta a produkciókat. Az együttesek régi, nem egyszer négy-öt éves, agyonjátszott számaikkal próbáltak valamit lendíteni a hangulaton, nem sok sikerrel. Groteszk látványt nyújtottak a kopaszodó, pocakot eresztett, negyven felé közelítő rockbálványok, amint harsány unalommal odvavagdosott "Hej!" kiáltásokkal színlelték a lelkesedést, s próbálták lázba hozni a náluknál nem ritkán húsz évvel is fiatalabb közönséget.
Akadtak persze zenekarok, amelyeket a "keményebb" bőrös rockerekből álló közönség már elviselni sem tudott. A Kati és a Kerek Perec nevű meglehetősen együgyű diszkósémákkal kínlódó csoportosulást lefújolták, kukoricacsutkákkal lehajigálták a színpadról. Mindenesetre jól esett látni a spontán véleménynyilvánítás eme kézzelfogható formáját, amely nem ártana néhány csapnivaló színházi produkciónak sem.
Említésre érdemesek a fellépő közel húsz együttes közül: az Edda mutatja jelét valamiféle egészséges megújhodásnak, már nemcsak agyonkoptatott, talán már általuk is megunt kőkemény, "külvárosi" rocksémával operálnak, s nem éreztük smúzolásnak a zenekarvezető gyakran elismételt közbekiabálását: "Mi már látjuk a változást!" Ha szövegeik gyakran bántó egügyűségén, hajmeresztően magyartalan fordulatain is sikerülne változtatniuk, az Edda nemcsak elvakult rajongótábora körében vihetné valamire.
A Korál legalább csiszolt volt, lendületes és pontos. A Hobo Blues Band játéka pedig legfeljebb azt bizonyíthatta, hogy a blues valóban halhatatlan, ha nem is egészen abban a formában, ahogy a Földes-féle csoportosulás azt előadja. Érdekes kortörténeti adalék lehet, a HBB vendégművészként fellépő, országos népszerűséget kivívott Fenyő Miklós kicikizése annak számára, aki ma tizen- és huszonéveseink "párttörténetét", "pártviszonyait" kívánja majd elemezni. Mert aki csak egy kicsit is otthonos a csövesek, vagy a jampec-popperek világában, az beláthatja: nem egyszerűen divatkérdésről, sokkal inkább komoly szociológiai, "származástani", népművelési búvárkodást is megérdemlő problémakörről van szó.
A rendezésről. Amikor a hajógyári hídhoz értem - a koncert kezdete után körülbelül másfél órával - l egalább 3 ezer fiatal bolyongott jegy után kutatva. Felröppenő rémhírek térítették hol jobbra, hol balra őket, néhányan azt állították, hogy a rendezők személyautókból kihajolva árulják a belépőket. A tömeg aztán hirtelen a hídtól balra eső földszintes épületek felé áramlott, ahol néhány percig valóban árultak jegyet. A sok vevőtől megrettent rendezők azonban abbahagyták az árusítást, s az egymást taszigáló fiatalokat acsargó rendőrkutyákkal, szívszorongatóan suhogó gumibotokkal sikerült csak hátraijeszteni. De akkor annyira, hogy egy 60-65 év körüli bácsikát kis híján agyontiportak.. Amikor emiatt reklamált, a rendőrök alaposan kioktatták:
- Aki ilyen helyre jön papa, azzal könnyen megesik az ilyesmi!
Molnár Miklós
Jövő Mérnöke |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rock Évkönyv 1981. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-08-04 08:17:09, kedd
|
| |
| |
Kimaradások a helyzetmeghatározó-rendszerben - különösen a következő évtől.
Az amerikai Government Accountability Office (GAO) jelentése szerint egyre nő a kockázata a globális helyzetmeghatározó-rendszer (GPS) meghibásodásának. Ennek oka, hogy a műholdak hálózatából álló GPS-re nem szánnak elegendő anyagi erőforrást.
Tudni kell, hogy a GPS hálózatot az Egyesült Államok hadserege üzemelteti; a kereskedelmi cégek pedig vele állnak üzleti kapcsolatban, így használhatják legálisan a rendszert. Az amerikai légierő 1,3 milliárd dollárt költ a hálózat működésének fenntartására, de a GAO jelentése szerint a javítások nem történnek elég gyorsan. ,,Jelenleg bizonytalan, hogy a légierő vajon képes lesz-e időben felküldeni az új műholdakat az űrbe, és ezáltal kimaradás nélkül karbantartani a GPS szolgáltatást." - olvasható a tanulmányban - ,,Amennyiben nem, akkor néhány katonai és polgári tevékenység érdeke ütközni fog egymással." Az pedig nem lehet kérdés, hogy ha dönteni kell a hadi alkalmazás vagy a civil szféra érdekeinek kiszolgálása között, melyik fogja a rövidebbet húzni.
Nem jelent megoldást az alternatív orosz rendszer sem. A szláv medve által fellőtt Glonass mindössze 19 műholddal üzemel, miközben a Föld lakott területeinek lefedéséhez minimum 24 darab mesterséges jeladó űrbe juttatására lenne szükség. Összehasonlításképp: az Egyesült Államok jelenleg 31 darab szatellitet működtet.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi akkor a probléma, ha ennél héttel kevesebb is elegendő? Nos, az, hogy az amerikai GPS műholdak egy jó része már több mint négy évvel túllépte az előírt üzemidejét, vagyis bármikor elromolhat. A GAO szerint 1:5-höz az esélye annak, hogy a hálózat 24 tagúnál kisebbre zsugorodik a meghibásodások miatt 2011-ben és 2012-ben.
2011-re egyébként teljesen működőképessé válhat a kínai helyzetmeghatározó-rendszer, illetve az Európai Unió Galileo rendszere. Ez utóbbi teljes mértékben független a katonai szervezetektől, igaz, csak négy darab műholdból áll, és csupán Európa lefedése a feladata.
Szilágyi Szabolcs
Forrás: Terminal.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szórakozás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-08-04 08:11:55, kedd
|
| |
| |
Nyár van, ez nem kérdés, hiszen mindenki érzi és tapasztalja a tikkasztó meleget. Még azok a mázlisták is akik légkondicionált szobában vagy autóban töltik a nap nagyobbik részét, kapnak a forró áldásból abban a pillanatban, ahogy kilépnek a szabadba.
A legjobb amit tehetünk, hogy elmegyünk nyaralni, már ha a pénztárcánk engedi. Ha idén nem tudunk a nyaralás örömeinek adózni, és az éves szabadságunkat a négy fal között töltjük, akkor legalább képzeletben járjuk be azokat a helyeket ahova elmennénk. Aztán ha már meguntuk az álmodozást és valami extrémebbre vágyunk, mint a Maldív szigetek pompás homokfövenye némi jeges Mojitóval megkoronázva, akkor szívesen ajánlom mindenkinek a következő oldalt. Az oldalon a világ 10 legextrémebb helyére kalandozhatunk el. 10 olyan helyre ami még így, a képeken keresztül is elgondolkodtatja az ember fiát vagy lányát. A képek alatt néhol rövid, máshol kissé hosszabb leírást találhatnak az angolul tudok. De a képek önmagukban is fantasztikusak, nemhiába mondom mindig, a természetnél nagyobb varázsló nincs.
A világ 10 legextrémebb helye
Forrás: Krisztina egypercese |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szórakozás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-08-04 08:07:16, kedd
|
| |
| |
1./ A mai napodat Próbatétel hatja át
Csecsemő -valami új dolog születése. Nem anyagi természetű gyarapodás. Valami új dolgot hozhatsz létre, elölről kezdhetsz valamit, amire már régen vágysz. A fiú csecsemő jót jelképez, míg a leány csalást hamisságot a régi álmoskönyvek tanúsága szerint.
2./ A mai napodat Gyámolítás hatja át
Rózsaszín - Minden szín-kártya főként a jellemet, jellemed változását mutatja. A rózsaszín nőiesen lágy, gyengéd szeretőre utal, ha nő kapja a kártyát, Férfinek puhányságot, túlzott kitárulkozást érzelmi túlsúlyt jelez. Nemétől függetlenül ez a kártya szelídséget mutat, olyan embert, akinek ereje a szívében rejlik. Figyelmeztet, hogy ne adj túl sokat azoknak, akik nem érdemlik meg, légy jobb emberismerő! Látogass el a Harmónia Színjósdába! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Napi harmoniakártyáim |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2009. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
149 db bejegyzés |
| e év: |
1940 db bejegyzés |
| Összes: |
7246 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (1225)
- Belső kör (6)
- Család (6)
- Munka (10)
- Haverok (2)
- Iskola (4)
- "Darabokra hullik a Biblia..:" (25)
- A lélek rajza (12)
- A Nagy Karola-rejtély (18)
- A sánta Jézus -Edom Talmud (30)
- Állaatokról (54)
- Beat, Hippi, Punk, Rock (21)
- Dalok (92)
- Egészség, betegség (155)
- Éjszakáim, álmaim (124)
- Élők, vigyázzatok (2)
- Emberi bölcsesség és ami marad (646)
- Érzelmek (102)
- Esti, Jó éjszakát versek (23)
- Fejezetek a szexualitás ... (1)
- Filmajánló (60)
- Füzes László (53)
- Földönkívüliek (7)
- Gyermekeknek (25)
- Halottak napja (8)
- Horoszkópok (9)
- Hozzátok szólok, magyarok! (18)
- Idézetek (398)
- Időjelek - Leplezés (76)
- Ismeretterjesztő (141)
- Játék a tűzzel (advent) (17)
- Karácsonyi versek (33)
- Kelet örökségek (181)
- Kéz analízis (1)
- Kínzások és büntetések (1)
- Kodály Zoltán: Forr a világ (1)
- Kohut Katalin (1636)
- Könyvajánló (35)
- Köztársaság tér 1956 (21)
- Le nem fordított versek (7)
- Lélekemelő írások (216)
- Magyar nyelv (24)
- Magyarország harmoniakártyája (37)
- Marketing (16)
- Meditációk (4)
- Napi harmoniakártyáim (369)
- Napi jóslás (87)
- Névnapok eredete, versek (18)
- Nyugati örökségek (10)
- Otthoni munka (4)
- Receptek (160)
- Rock Évkönyv 1981. (37)
- Számmisztikai elemzések (12)
- Szépség, fitness (45)
- Szólások, mondások (1)
- Szórakozás (13)
- Történetek, novellák (58)
- Újévi köszöntők (19)
- Vas-Forgószél 1945-től (65)
- Versek (356)
- Viccek (249)
- Viselkedés kultúra (10)
- Ünnepek (121)
- Zirkuli Péter: Katalin (29)
|
|
|
| |
- Ma: 659
- e Hét: 5523
- e Hónap: 11764
- e Év: 64030
|
|
|
Offline
