Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Antiszemitizmus hazánkban 3.
  2009-06-21 13:05:29, vasárnap
 
 

Hogy ne legyen hazánkban antiszemitizmus 3.


Kun József: Hozzátok szólok, magyarok!

Borítón: Rajzolt kisfiú arc, két rajzolt kalapos alakzat, a ferde kiskeresztes címer, holt tengeri tekercses szakállas, szemüveges fekete kalapos rajzolt alakzat nagy kövek előtt

(A könyv megjelenésével egy időben kitették a rég meghaltak holt tengeri tekercses egykori fekete kalapos zsidóinak címerét magyar címerként, melyet a borsodi rendőrség is saját jelvényként kezel. Az István a király rock-opera szembesítése sohasem lehetett magyar címeres egykori történelem régen még nem létezett kutya népekkel, csótányoknak magukat nevezőkkel, bár ki tudja, ha ez a valós történelem, nagyobb baj van itt, mint bárki is képzelné, hiszen az ebeknek egykor Bibliában hullajtottak morzsákat az asztalról.

A könyvet a Borsod Online hozzászólóinak írásai szerint 2001-ben kezdték el ismételni, amiért Orbánnak kiabálták, hogy három gyerek a magyar családé. Orbán eredete szerint sohasem lehetett a holt tengeri tekercses egykor kihalt zsidó nép képviselője, lévén, a cigányság eredete sziklai még a magyar pusztai népnél is.A református egyház hívei pedig, mint alkoholisták, fatalisták mások elmondásai szerint az elmeosztályról valók. Ezért védik őket annyira az elmeosztály emelői. Ezért mutatta be Orbán társaival Pszichografológiai könyv-féle aláírását, hogy megmutassa, honnan valók. Ezt mutatja többek között Orbán Viktor árkázott homlok-ránca is. Az Anna felébredése című daljátékból - lehet, hogy véletlen - Orbán e sorok szerint: ..."Kívánj a tóra ezüsthajót" Ezüsthajó KFT-t is üzemeltetett, bár nem foglalkoztam a politikai elmeosztály furcsaságaival, későn fogtam fel, hogy a pusztai könyveket, köztük a jehova és többi bibliai apokalipszist ismételnek. A magyar összeférhetetlenségből minden igaz, még azt is irigyelték a magyarok, ha a városiak között szép, erényes, okos leányzó akadt, s boszorkányaival, pusztítóival, elmeosztályaival, akik karmikus bűnként viselik terhüket testükön, a magyar nép addig nem nyugodott, míg össze nem zúzta őket családjaikkal együtt.)


Drága zsidó testvéreim! Megtörténhet, hogy soraim egyszeri elolvasása után felháborodsz és így kiáltasz fel: "Ekkora gazemberséget!" A soraimat akkor is vállalom. "Ekkora kétszínűséget!" Vállalom. "Ekkora disznó antiszemitizmust!" Ezt már sokkal több fájdalommal, de vállalom. Minden átkozódást, szembeköpést, kitaszítottságot vállalok. Tudod, miért? Mert van egy követendő példám: a már említett nagy Radnóti. Ő is mindent vállalt. Neki is lehetett - tudatosan, vagy tudattalanul - egy értékes eszményképe, talán: Kölcsey. Ha az eszményképek jók, mi sem lehetünk alávalók.

Dühöngj csak napokig! Minél tovább dühöngsz, annál biztosabb vagyok a kijózanodásodban, a gyógyulásodban. Nekem mindig a saját lelkiismeretem volt a legfontosabb értékmérőm, bírálóm, ostorozóm, de gyógyítóm is. Én már meggyógyultam, de úgy, hogy megtisztulásom útján nem egyszer, hanem nagyon sokszor kellett indulnom. Az én ajkamon elhangzott már a "büdös zsidó" (Igaz: a szarházi magyar is). Lehet, hogy olykor jogosan. De most nem ez a fontos. Hanem az: leköphetsz, megüthetsz, te már nem tehetsz ellenem soha semmit, hogy még egyszer elhangozzék. Én már erre a magaslatra jutottam. Nem érdekel, hogy mit mondasz, s hogy mások is esetleg hogyan vélekednek. Az egyik lator a szempillantás alatt tért meg és üdvözült. Az én tusám sokkal több időt igényelt, de annál biztosabb megoldáshoz jutott. Én bízom benne, hogy soraim többszöri elolvasása és átgondolása után igazat adsz nekem.

Amíg töprengsz és átkozódsz, én már tudom: vannak nálad okosabb és bölcsebb zsidók is. Remélem, hogy nagyon sokan. Akik egyszeri olvasás után is megértették, esetleg megsejtették, hogy amit mondtam, az igaz és csak teljes önmegalázásunk útján juthatunk el az emberi magaslatokig. Mert ugye az Írásban is ez van: legyetek alázatosak! Nagyon nehéz dolog! Valakinek ki kellett egyszer mondania az igazságot, a nagy szót, mert enélkül minden csak tapogatódzás, mentegetőzés, kibúváskeresés, hazugság - tehát becstelenség. Megéri mindkettőnknek, hogy egyszer kíméletlenül (önmagunkhoz is) őszinték legyünk. Mert ez a kulcskérdés a közös problémánk megoldásához.

Kimondtam a nagy szót és egyszeriből megkönnyebbültem. Ady két évig hordta magában a Krónikás ének 1918-ból című művét, a világirodalom egyik legcsodálatosabb háborúellenes versét, csak aztán tárta a nagy nyilvánosság elé, mikor már meggyőződött róla,hogy kifogástalan. Én is sokáig rágódtam ezen a témán és sokkal szelídebbnek képzeltem el. Aztán hallottam a horogkeresztes rajzokról, meg a televízió falára kiírt fájdalmas mondatról, s mindjárt megérlelődött bennem az elhatározás: máris papírra kell vetnem a gondolataimat és sokkal élesebb formában, mint képzeltem. Még nem lehet késő, még cselekedhetünk. Ebben a kérdésben dekázni már nem lehet. Csak a velőkig hatolás hozhat eredményeket.

Amíg nem dühöngsz és átkozódsz,én megragadok minden lehetőséget, hogy magamhoz öleljelek. Többnyire aprócska történetek, könnyű dolog foglalkoztatnak, de igen értékesek és tanulságosak.

Nagyon kicsi lehettem még, mikor az utcabeliek, a nagyobbacskák megtanítottak egy versikére:

Egy zsidó vett két libát,
Egy fehéret, egy tarkát.
Hogy a fene egye meg a zsidóját,
Miért nem vett már egyformát?

Szó szerint idéztem, a "fenét" sem hagytam ki belőle. Nagyon emlékszem, jót kacagtunk a furcsa versikén, viccnek fogtuk fel. De később, felnőtt koromban sokat gondolkoztam rajta: a fene a bőrünket, nincs emögött egy kis disznóság is? Ma már biztos vagyok benne: sokszor belekötöttünk ártatlan zsidókba is. (A "Belényes, te drága" című gyermekkori visszaemlékezéseimben jó példa rá a rabbi fiával kapcsolatos történetünk)

Meg hogy a zsidók összefognak ellenünk, egymást juttatják a legjobb pozíciókba. Ez részben igaz, de várjunk csak egy kicsit!

Tanári visszaemlékezéseimet tartalmazó "Szép volt" című könyvem 103. lapjáról idézek, hogy megválaszoljam ezt a kérdést: "A váradi radikalizmusnak két forrása volt: a zsidóság és a szabadköművesség. A Galíciából beözönlő zsidók földönfutó koldusok voltak. A tiszaeszlári vérvád, a cári oroszországi és romániai zsidóüldözések és pogilomok összefogásra nevelték a zsidóságot, amely egymást segítve, kereskedelmi érzékét kihasználva gyorsan haladt előre az érvényesülés, a meggazdagodás létráin. Azt tették, amit mások is megtettek volna, ha rendelkeznek hasonló pozitív vonásokkal. Példát mutattak tulajdonképpen. Nekünk, akik a legjobban rá voltunk szorulva a példára. Megtanulhattuk volna tőlük, hogy feltétlen és lehető leggyorsabban meg kell szabadulnunk legnagyobb nemzeti hibáinktól, az összeférhetetlenségtől."

Most látom csak, hogy mi követi könyvemben az előbbi sorokat: "1900-ban Nagyváradon 47 018 ember élt, ebből 12 111 volt zsidó. Lakos Lajos főlevéltáros számítása szerint ez 26,23 százalékot jelent, szemben a pesti lakosság 21 százalékával. A zsidóság nemcsak a kereskedelemben hódított, hanem az értelmiségi pályákon is. 1912-ben például 68 orvosból 48 zsidó volt, 16 nyomdatulajdonosból 10, 13 hírlapíróból 8. A magyar nemesek és ivadékaik lenézték a kereskedelmi életet, megalázónak tartották, s a dzsentrik munka nélkül szerettek volna meggazdagodni. Csak az evés-ivásban és felelőtlen udvarlásban voltak ambícióik. Megtanulhattak volna kereskedni a zsidóktól. Meg sokkal többet tanulni az egyetemenen."

- Egyik gondolat a másikat szüli. Nem csodálkoznék, ha egyszer a zsidók egy számlát nyújtanának át nekünk, mondván:felbecsülhetetlen értékű tanításokat adtunk át nektek, jó, jó: nem használjátok fel, de mi a garancia rá, hogy a jövőben fel nem használjátok, ezért a gubát ide nekünk!

Hogy annyi zsidó orvos volt Nagyváradon? Miért nem több magyar is? Mi akadályozott meg bennünket? Őrültség volna azt mondani - önmagunkon kívül keresve a hibát -, hogy a zsidók.

S ha már az orvosoknál tartunk?

Az édesanyám - jóval a hatvanon túl - nagyon beteg volt. Látta egy magyar és egy román orvos is. Felírtak valami gyógyszereket, fizettünk és már mentek is. Eltelt egy fél nap és semmivel sem lett jobban. Elhívtuk a szintén közel lakó zsidó orvost is, Kardos doktort. Azonnal megállapította a diagnózist és ezt mondta:
"Megparancsolom, hogy a kedves mamát azonnal kórházba szállítsuk!" Kihívta a mentőket és én sohasem felejtem el az édesanyám készülődését. Miközben öltöztettük, tüzetesen szemügyre vett a szobájában mindent és mindenkit:a falakat, a függönyöket, a bútordarabokat egyenként és bennünket is. Vagyis: az élettől búcsúzott. Sohasem láttuk őt ilyennek. Másnap a kórházban szó szerint ezt mondta nekem: "Beteg vagyok, fiam, nagyon beteg". Alig tudta ezt kinyögni. Ő soha az életben nem mondta ki azt a szót, hogy ő beteg, ha moccanni tudott.

Már nem emlékszem, mennyi idő múlva engedték ki a kórházból, de ránk kötötték, hogy nagyon vigyázzunk rá, mert a halál szájából hozták vissza. Hetek kellettek hozzá, hogy megtanítsuk ismét járni, de felépült és körülbelül húsz évet élt még. Egy zsidó orvos mentette meg nekünk.

Minden könyvemben szó van róla, hogy 30 éves koromban tüdőbajban betegedtem meg. Egy nagyon rendes román főorvos betege lettem, hálából mindig megemlítem a nevét: dre. Tiberiu Cipau. Mindent elkövetett a megmentésem érdekében, s nem az ő, hanem az én mulasztásom miatt, mégis egy radikális műtétre került sor, kidobták a beteg tüdőlebenyemet Pesten, a II. számú Sebészeti Kinikán. Néhány nap múlva ezekkel a szavakkal állított be hozzám a műtétemet végző dr. Kerényi Imre tanársegéd úr, az akkori legjobb magyar tüdősebész: "Na tanár úr,kit hozzunk be önnek? Egy nagyon kedves ismerősét! "Úgy mondta ezt, mintha egy kisgyermekhez szólna, rendkívüli gyöngédséggel. És belépett a kórterembe végtelenül kedves mosollyal dr. Mózes Kornélia nagyváradi főorvosnő, egy kiváló tüdőgyógyász, akinek sosem voltam a betege, de egyszer-kétszer megnézett ő is röntgenen, ismerte az esetemet. Kitudódott, hogy már részletesen informálódott kerényi doktor úrtól a műtétemről, a kilátásaimról. A maximális örömet szerezte nekem, amikor azzal biztatott, hogy jó néhány hónap múlva ismét taníthatok. Roppant érdekesnek (és értékesnek) tartom, hogy a váradi szanatóriumban is dr. Mózes Kornélia mondta nekem először - két évvel korábban -, hogy rövidesen ismét taníthatok. És tanítottam is egy ideig. Nekem a tanítási lehetőség volt a legnagyobb öröm mindenkor - az egészségi állapotom helyreállítása mellett.

Ez1956. májusában volt.

Gondolkozzunk csak egy kicsit! Dr. Mózes Kornélia szabadságának csak egy részét töltötte Budapesten, ahová minden bizonnyal rengeteg szórakozási, kikapcsolódási lehetőség csábítgatta őt. Mennyire megérdemelte, hogy nehéz munkáját megszakítva minden szabad percét valóban szórakozással tölthesse el. És rászánta fél napját egy olyan betegre, aki nem is az ő betege volt, akitől soha egy lejt nem kapott.

Nagyon vigyáztam magamra. gyorsan történt a felépülésem. Október elején már úgy éreztem, hogy kutya bajom, de egy reggeli órában a sportújság nyugodt elolvasása után - mindmáig érthetetlen okból - olyan szívrohammal léptem le az ágyamról, hogy azt hittem, azonnal meghalok. Borzalmas érzés volt. Csak az tudhatja, aki már átesett rajta. A velünk szemben lakó dr. Tertan Ignác orvos azt mondta az udvarunkban, hogy egy félórán belül minden eldőlhet - így, vagy amúgy. Aztán kihívta a mentőket. Honnan tudhatták meg, ma sem tudom: berohant hozzám a közkórházba dr. Tiberiu Cipau és dr. Mózes Kornélia a helybeli szanatórium két orvosa. Munkaidőben rohantak ide egy kocsival. Egy román és egy zsidó főorvos. Szinte nem is hiszem. Hát ehhez vétek kommentárt hozzáfűzni, mert a legszebb szó is csak dolog. Ehhez csak könnyezni lehet. Minden egyes visszaemlékezéskor. A halálos ágyamon is.

Hát lehetek én elfogult nacionalista, soviniszta, antiszemita?

De hálátlan az ember, igen. 1973. óta Magyarországon élek és rengetegszer elhatároztam, hogy az említett főorvosokat egyszer felkeresem sok-sok tokaji borral - hogy maradjon is -, hogy koccintsak az egészségükre. Nem is a borral - mit beszélek! , hiszen az oly csekélység, hanem a szívem melegével: azzal a szívvel, amely egyszer akkora rémületbe hozta őket.

Csak nemrég tudtam meg, hogy dr. Mózes Kornélia főorvosnő már nem él. Ki fogja a mulasztásból eredő bánatomat, szívfájdalmamat meggyógyítani? Senki.

1980-ban, néhány héttel az esküvőm előtt elvittek a menyasszonyomtól a szekusok. Hogy csak egy nyilatkozatot kell írnom valakiről, aztán visszajöhetek. Heteken át kegyetlenül vertek, tönkretettek, 25 évi kényszermunkára ítéltek ártatlanul, amiből közel négy évet leültem. A teljes vagyonelkobzást a hozzátartozóim csak annyiban játszhatták ki, hogy a legjobb két öltönyömet kicserélték silány minőségűekkel, ócska dolgokkal, így aztán a kiszabadulásom után nem kellett egy ideig ruháról gondoskodnom.

Az értékeim megmentésében a fölöttünk lakó Léner Dezső segédkezett, aki minden alkalmat megragadott, hogy vigasztaló szavakkal enyhítsen édesanyám határtalan bánatán: "Kun néni, ne tessék mindig sírni, majd meg tetszik látni, hogy kiszabadul a tanár úr! Sokkal hamarabb mint gondolnánk-" A húgaim mondják, hogy százszor is elmondta ezeket a szavakat, meg másokat is távollétem idején.

Az anyám egyfolytában négy évig sírt. Aztán csakugyan rendbejöttek a dolgok. Ahogy ilyenkor szokott: az újabb együttlét feledtette a sírást, bánatot, a sok-sok egyéb csapás már nem is számított. De Léner Dezsőt sohasem láttam többé, mert közbe Izraelbe vándoroltak, s ott elütötte egy autó. Az ebből eredő kétsezres fájdalmam másik oldala ez volt - és maradt: miért nem tegeződtem én össze Léner Dezsővel, mikor körülbelül egyidősek voltunk és milyen régóta egy udvarban laktunk? Csak sejtem, hogy azért, mert én tanár voltam (pfuj!), ő pedig "egyszerű" szabó - mint az apám is. Pedig a legtöbb barátom ilyen egyszerű ember volt, s akárhogy is veszem, én is az vagyok. Az is voltam mindig. Azóta is furdal a lelkiismeret: vajon nem volt ennek a figyelmetlenségnek egy másik oka? Mondjuk az, hogy Léner Dezső zsidó volt? Nehezen tudom elképzelni magamról, de egy dolog biztos: sohasem fog megnyugtatni ez a labilis dolog.

Olyan szeretettel emlékezünk Lénerékre közel harminc év múltán is, mintha családtagot vesztettünk volna el.

Három zsidó lakott még az udvarunkban: Schwartzék, Weiszék és Kahánék.Weisz Jutkának privát tanára voltam. Apropó: Kahán Ári. Gyönyörű kis kék szemű göndör hajú fiúcska volt. Igazi zsidó szépség. Még nem volt hároméves, úgy gondolom, mikor elcsavargott hazulról és szülei sehol sem találták, kétségbeesetten tértek haza. Augusztus 23-a volt, Románia nemzeti ünnepe, rengeteg ember tolongott a tőlünk 80-100 méterre kezdődő Bunyitay-ligetben, ilyen távolságra volt a Sebes-Kőrös is a lakásunktól. Rászántam magam és én is a keresésére indultam, noha a műtétem miatt még elég gyenge voltam, a hosszas járkálást, idegeskedést, s főleg a nagy port nemigen bírtam. Kitartó keresés után megtaláltam az Árit folyó partjainál, egy eldugott helyen fűszálakkal, virágokkal játszadozva. Olyan diadalittasan vittem haza, mintha én dobtam volna le azt a törököt a nándorfehérvári harcban, nem Dugovics Titusz. Szülei azóta is mindig hálálkodtak, sokkal közelebb kerültünk egymáshoz.

Semmiség volt az egész, mégis egy jelentős dolog.

Ha összejövünk nagy ritkán a húgaimmal (ők Nagyváradon maradtak), még mindig elsóhajtja magát valamelyikünk nosztalgikusan: mit nem adnánk érte, ha a régi udvarbeliek csak egyszer is, legalább egy szűk órára,félórára kiülhetnének lefetyelni immár nem létező udvarunkban. Kevés olyan család van, amely ekkora mértékben tudna táplálkozni a múltjából, mint a miénk.

Más:

Aki ismerte a századforduló után Nagyváradot, mondjuk a második világháborút megelőző zsidóüldözésig, az tudja, hogy ennél kevesebb, bűbájosabb, bohémabb város nem volt talán egész Közép-Európában. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy zsidó város volt, de mégis minden leheletében magyar. Még pontosabban így határozhatnám meg: Várad addig volt magyar város, ameddig zsidó város is volt. Zene szólt mindenütt. Viszonylag szűk területen annyi kedves kisvendéglő húzódott meg a központjában, s olyan kitűnő konyhával, hogy a hangulatteremtés minden igényét maximálisan kielégítette. A csattanós viccek és az ötletességükben fölülmúlhatatlan trükkök a szem legmélyéről is kicsalták az örömkönnyeket, hahotázást itt nem csiklandozással kellett kiprovokálni az emberekből. A váradi kórzózás fogalomnak számított. Itt semmit sem kellett csinálni, csak kiülni a Brémer térre, hogy az ember máris remekül szórakozzék. Három teraszon is szólt a zene. A nyári forróságot a Sebes-Kőrös hűvössége enyhítette. A Bémer tér estje és éjszakája, a bor, a sör és a pezsgő, a cukrászdák és virágillatok, a finom parfümök és bőrillatok szédületes kavalkádja volt, amely egy speciálisan váradias hangulatba ringatta, szinte kényszerítette az embereket. Nem győztük kivárni a vasárnapokat, hogy újból szemtanúi lehessünk a nagy sportösszecsapásoknak. S hogy micsoda kulturális múlt állott e mögött a város mögött! Alig volt olyan opera, amit ne adtak volna elő a falai között már a múlt század közepe tájától beleértve egy-két Wagner-operát is. A Rhédey-kert arénájában 3000 ember nézte végig Szophoklész Elektráját Jászai Mari főszereplésével.

Ez a város valóban a peceparti Párizs volt.



  
 
0 komment , kategória:  Hozzátok szólok, magyarok!  
Soha ne légy szomorú
  2009-06-21 10:53:29, vasárnap
 
 

Klubból hoztam:

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.
  
 
0 komment , kategória:  Versek  
Bertók László: Boldogság-dal
  2009-06-21 10:52:12, vasárnap
 
 

Klubból hoztam:

Eljön a napja meglásd, tán észre sem veszed,
csak sokkal szebben süt rád, csak mindenki szeret.
Nem tudod mitől van, egyszer csak énekelsz,
s nevetsz mert a dallam arról szól, hogy szeretsz.
Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább.
Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház,
egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz.
A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,
Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad! 		 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Antiszemitizmus hazánkban 2.
  2009-06-21 10:25:16, vasárnap
 
 

Hogy ne legyen hazánkban antiszemitizmus 2.


Kun József: Hozzátok szólok, magyarok!

Borítón: Rajzolt kisfiú arc, két rajzolt kalapos alakzat, a ferde kiskeresztes címer, holt tengeri tekercses szakállas, szemüveges fekete kalapos rajzolt alakzat nagy kövek előtt


...Hát így alakul a továbbiakban az említett "stabilizálódás":

Egy január 6-i keltezésű román jegyzék így ír a romániai helyzetről: "...az ország nyomorúsága akkora, hogy egyedül a nemzeti elégtétel az, amit jelenleg neki adni lehet és ugyanakkor ez az egyetlen mód arra, hogy a bolsevizmust elkerüljük." (I.m.170.)

- Február 5-én och marsall három dolgot kíván a konferenciától: tegye lehetővé a Haller-hadsereg hazaszállítását, fegyverezze fel a román erőket, s elvileg szentesítse a kisállamok bolsevikellenes barikádjaninak offenzív szerepét.... Ilyenformán a vonal északi szakaszának korrekciója amerikai számítások szerint 300 000 lakóval többet adott Romániának. (I. m. 181.)

- Február 19-én Alby vezérkari tábornok követelte, hogy a sokat vitatott városok - (Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyvárad, Arad) Romániához kerüljenek, mivelhogy a városok fontos vasúti csomópontok. Lehetetlen tehát el nem foglalni e helységeket egy olyan övezetben, ahol bolsevik intrikák működnek. (I. m. 187.)

Március 26-án Benes levelet intéz Clemenceau-hoz: "Csehszlovákiai sziget a bolsevik áradatban...Csehszlovákia csak úgy tud védekezni a bolsevizmus ellen, ha elfoglalhatja a kért vonalat (az Ipoly-vidéket, továbbá Losonc-Miskolc vasútvonalat), valamint Kárpát-Ukrajnát...így megszüntethetnék a magyarok és az oroszok között a kapcsolattartás lehetőségét. (I. m. 201.)

Kun Béla Leninhez intézett táviratait a franciák fogták. Az elsőben például kérte Lenin támogatását az imperialista tolvajok ellen. A párizsi politikai és katonai vezetők erre felordítottak: "A bolsevizmus Közép-Európa szívében jelent meg, hogy közvetlenül magával sodorhassa a szomszédos és az antant szemében máris túlságosan vörös Ausztriát, innen már talán csak egy lépés odáig, hogy a németországi és a szovjet-oroszországi forradalmárok kezet foghassanak. (I. m. 210.)

Most már Vix és Fontenay belgrádi követ is azt javasolta, hogy "legyen az antant kevésbé könyörtelen ezzel az országgal szemben" - mármint Magyarországgal szemben.


A Magyarországnak szánt és már útban lévő élelmiszer-szállítmányt Zágrádban feltartóztatják, szerb csapatok bevonulását rendelik el Bajára és Szabadkára, Pruneau tábornok pedig azt ajánlja az angoloknak, hogy semmi szín alatt ne álljanak szóba a bolsevikokkal. (I.m. 212-213.)

A Tanácsköztársaság kikiáltása óriási hatással volt Párizsra. Úgy vélték, hogy a Vörös Hadsereg most már Lengyelországot és Romániát veszélyezteti, s elsősorban Romániára és Jugoszláviára lehet támaszkodni. A románok abban a reményben, hogy újabb területeket foglalhatnak el, s fel vannak készülve, hogy Budapestet is elfoglallják.

Masaryk is arra gondol, hogy Pozsonynál, a Dunántúl délre is kaphatnának egy kis területet.

- Odessza kiürítése tengeren (elvilek) és vasúton - (hadsereg) április 3-án kezdődött és 6-án 7 órakor befejeződött. Ezzel a vereséggel a francia vezérkar, más vonatkozásban, megteremtette az egyik fontos alapot a Magyarország elleni támadásra: felszabadította és fedezte a román hadsereget. A konferencia március 25-i döntése, amely a forradalmi mozgalmak elleni súlypontát átmenetileg Szovjet-Oroszországról Magyarországra helyezte, április 3-6-ig konkretizálódott. (I. m. 231.)

A magyar bolsevizmus ürügyén Jugoszlávia Pécset és a pécsi szénmedencét követelte, Csehszlovákia egy korridort a Földközi-tengerre, Románia pedig a Debrecen-Szeged vasútvonalat.

A politikai szemtelenség és zsarolás maximális megnyilvánulása az az ajánlat, amelyet a román kormány ügynöke, Erdélyi János tett Csáky Imrének, majd Bethlen István megbízottjainak: "Ha a román hadsereg megdönti a bolsevik rendszert, a leendő magyar kormány hálából adja át Romániának Békéscsabát és Makót, valamint engedjen beleszólást a kormány összetételének meghatározásába. (I. m. 332.)

Szükséges még dokumentálni Kun Béláék ártalmas politikáját a magyar nép ellen?

1920. március 1-e, Horthy kormányzóvá választása volna az a dátum, amikor Mohács után először kormányozzák Magyarországot magyarok? Ugyan meddig? És mennyiben érvényesül a magyar nép akarata (és nem a német) ebben az időszakban is!

Azt tanítottuk negyven éven át, felsőbb parancsra, hogy elhibázott volt az a külpolitika, amely elsősorban az elszakított területek visszaszerzésére irányult. Én is azt mondom, hogy a Trianon előtti Magyarország teljes egészében történő visszaszerzése nemcsak álom, hanem jogtalan elképzelés is. Zágráb központjában néhány évvel ezelőtt nem találtam egyetlen sem, aki meg tudta volna mondani magyarul, hogy hol van az az utca, amelyet keresek. (Biztosan volt ilyen ember, nem is egy, csakhogy nem volt hajlandó magyarul beszélni). Ugyan mit várhatunk a jövőnktől, ha még mindig nem tudjuk: azért következett be Trianon, mert már II. József idején kisebbségre kerültünk saját hazánban és senki sem tömte naponként a fülünket azzal, hogy magyar gyermek nélkül nincs magyar jövő. És ma sincs egyetlen politikusunk sem, aki ezt a legégetőbb kérdésünket naponként belénk rágná és legfontosabb politikai programjának tekintené. És kimondaná: ahol nem biztosítják számunkra a teljes jogegyenlőséget, ott területi igényeink vannak, mert a jogegyenlőség hiányára hivatkoztak azok is, akik elszakították tőlünk hazánk kétharmad részét (meg arra , hogy számbelileg alulmaradtunk).


Trianon következménye az, hogy ma minden harmadik magyar testvérünk határainkon kívül él.

És amit még hangsúlyozni kívánok:

Nincs a világon egyetlen nép sem, amely ekkora területet és népességet elveszítve, ne az elszakított részek visszaszerzését tűzte volna ki legfontosabb külpolitikai céljának - ha nem is egészében

A történelem nagyon sok példával igazolja állításomat. De nem remélhette népünk ezt azoktól, akik szétdarabolták hazánk területét, ezért nem maradt számukra más út, mint a kárvallottak felé való közeledés. De ki tudhatta pontosan, hogy mi következik azután, hiszen a történelem hihetetlen meglepetéseket okozott minden politikai feszültség idején. (Gondoljunk Hitler és Sztálin paktálására, amely a Balti államok és Besszarábia elszakítását eredményezte, vagy Románia átállásaira az első és második világháború idején.)

Amikor megtettük az első lépést Németország és Olaszország felé, akkor minden magyarul gondolkodó és érző ember leghőbb vágya az volt, hogy elszakított területeinket visszakapjuk, s ott élő testvéreinket ismét magunkhoz ölelhessük - nem az, hogy fasiszták legyünk. Ki merné ma azt állítani, hogy "akkor" nem volt ez jogos követelés? Már kérdeztem egyszer: van rá példa a történelemben, hogy hasonló tragédia után egyetlen nép is ne így érzett volna? (Ma más a politikai helyzet: ma össze kell fogniuk a népeknek - Gorbacsov szerint is -, hogy megmentsük az életet a Földön. Ma a határokat másként kell értelmezni, de a kisebbségek teljes egyenjogúságáról semmilyen körülmények között nem lehet lemondani.)

A kisemmizettek, ha csak álmodtak is egy szebb jövőt, valamelyik nagy szomszédjuk áldozatává váltak. A magyar nép nem tehet róla, hogy álmodott, s végül is nem ő határozta meg, hogy politikailag és katonailag hová álljunk. Gondolom, nem kell bizonygatnom, hogy egyetlen magyar katona sem kívánta, hogy Voronyezsnél hagyja a fogait. Őt oda küldték. És kívülük is hány százezret küldtek a halálba. És hányan jutottak fogságba. És hányan emigráltak. Akik sohasem gondoltak a háború előtt arra, hogy valaha is elhagyják hazánkat.

Miért bűnös akkor az egész magyar nép? Győzzön meg róla valaki, én nem vagyok konok ember, hogy meg ne hajoljak a világos érvek előtt.

Sohasem tagadhatjuk le, hogy a Darányi-kormány létrehozta az első zsidótörvényt, hogy Imrédy Béla előkészítette a másodikat, amelyet Teleki Pál fogadtatott el az országgyűléssel. (At a Teleki, aki olyasmit érezhetett később, hogy már betelt a pohár. Aki végül is nem tudta elviselni becsületének elvesztését és önkezével vetett véget életének. Mint irodalomtanár, meg vagyok győződve, hogy megírják majd róla a hozzá méltó nagy nemzeti tragédiát, hogy helyes magyarságtudatunkat életszgessék vele a színpadokon is.)

5. Gondoljuk át ezután a Rákosi-korszakot is! Csak úgy lehet értelme ennek a gondolkodásnak, ha képesek vagyunk végre a magyarság szemszögéből mérlegelni az akkori helyzetet, hiszen ezt tűztük ki vizsgálódásunk tárgyának. Hanem ezt tesszük, akkor százszázalékosan tévútra tereljük vizsgálódásunkat.

Emlékezzünk csak vissza az 1867-es osztrák-magyar kiegyezésre!

Azt mondtuk, hogy voltak bizonyos "közös" ügyek: a hadügy, a külügy és ezek fedezésére szolgáló pénzügy. Mivelhogy a kiegyezés megerősítette a Habsburg-birodalom gazdasági egységét, Magyarország gazdaságilag sem válhatott teljesen függetlenné. Azt is mondtuk, hogy Ferenc József mindig megtalálta a módját annak, hogy a fontos kérdésekben az osztrák érdekek érvényesüljenek. Végeredményben a német és az osztrák presszióra következett be az is, hogy beugorjunk az első világháborúba. Hát az fájt nekünk, hogy agyonlőtték a Habsburg trónörököst? Nem szeretett bennünket.

Azt a következtetést vonjuk le, hogy a Habsburg-uralom idején sohasem a magyarok irányították a magyar nép ügyeit. A második világháború után Rákosi, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József vezette az országot. Az 1945 őszén megtartott országos választásokon a kommunista párt a szavaztoknak csak 17 százalékát kapta, a Kisgazdapárt pedig 57százalékos többséget szerzett. De 1947 nyarán a kommunisták nagy fölénnyel győztek, az ellenzék pedig kiszorult a kormányhatalomból. Ma már pontosan tudjuk, hogy miért és hogyan. Nem azért, mert a dolgozó parasztság óriási vágyat érzett a kolhozításra. Azért sem, mert a munkásság epekedett érte, hogy három műszakban dolgozzék, s a feleségek is és vasárnapjuk se legyen. Az értelmiség sem a kommunizmustól várta legszebb álmainak valóra váltását.

Kérdezem most már:

Rákosiék uralma idején milyen "ügy" volt a magyar nép kezében? A külügy? A pénzügy? A belügy? A gazdasági élet irányítása? A kulturális ügyek? A vallásügy? Az egészségügy a pártkórházakkal? Semmi. Volt egyáltalán "közös" ügyünk? A magyar nép semmilyen ügyét nem irányította a saját hazájában. Azt sem merte bátran kimondani, hogy ő magyar mert sovinisztának, fajgyűlölőnek bélyegezték és számolni kellett azzal, hogy éjszaka elviszi őket a dzsip. Az Andrássy út 60. alá Recskre, a Hortobágyra - tudom is én, hová!

Rákosiék felszámolták Magyarországon a magyarságtudatot is.

Én Romániában éltem akkor, de ezer és ezer helyről hallottam és hallom, hogy ez így volt, ez volt.

Ki merné tiszta szívvel, becsületes, nyugodt lelkiismerettel kimondani, hogy a magyar nép, a magyarul gondolkodó ember Rákosiék korában nem teljes kiszolgáltatottságban élt! Csak a török hódoltság idején voltunk ennyire megfosztva politikai és egyéb jogainktól.

6. Felesleges volna letagadni, hogy a II. világháború után a zsidóság Magyarországon - és azt mondjuk Romániában, ahol éltem - vezető szerephez jutott, hiszen ezt mindenki tudja, s hogy a legtöbb zsidó kommunistának vallotta magát, aztán pedig hátat fordított a kommunizmusnak és elég jelentős részük (Romániáról nem is beszélve) valamelyik kapitalista országba kivándorolt. Felesleges volna kutatni, hogy ott hányan vallották magukat kommunistáknak (csak azokra gondolok most, akik bennünket is a kommunizmus jelszavával, de meghajszoltak, de megkínoztak).

Ezt a magyatartást a magyarok elítélik.

Akik bosszúállásból igazságos, törvényes ítélet nélkül börtönbe vetettek ártatlan magyarokat, azokat én is elítélem. De nem tudom szabadulni attól a kérdéstől: ha történetesen mi jövünk vissza Auschwitzből, vajon nem ugyanúgy viselkedünk? A törvénytelen eljárások azonban senkit sem mentesítenek a bűnösség vádja alól.

Egy dolog biztos: a zsidóság alaposan visszavágott nekünk is, akik semmit sem vétettünk.

Az igazsághoz tartozik az is, nem becsületes, nem az intelligens, nem az istenfélő, nem a bölcs magyarok deportálják el a zsidókat (sokkal többen voltak ilyenek, mint ahogy gondolják), hanem a söpredékünk. Akik képesek lettek volna arra is, hogy a saját apjukat, testvérüket és élettársukat is meggyilkolják. Hányan voltak vannak és lesznek ilyenek, hiszen nagyon sok részeges, gyilkos (öngyilkos) fajtestvérünk van és mostoha történelmünk miatt mi vagyunk a világ legösszeférhetetlenebb népe, mivelhogy sohasem volt egy nyugodt évszázadunk, sőt fél évszázadunk sem, hogy egy kicsit összeszedjük, kiműveljük, megneveljük magunkat. Félműveltek vagyunk: legfeljebb, tehát a legveszélyesebb, a legkezelhetetlenebb nép.

És a bosszúálló zsidók sem tartoztak a legokosabb, a legbölcsebb, a széplelkű zsidók közé. Köztük is vannak, voltak és lesznek megfontolatlan emberek , söpredékek és gyilkosok.

Kádár János idején is tovább rombolták magyarságtudatunkat. Egyszer megjelent Miskolcon, sajnos egy zsidó ember Pestről, a párttól, vagy valamelyik minisztériumból, aki kijelentette a megyei könyvtárba összehívott történelemtanároknak, hogy a történelem tanítása elveszítette jelentőségét, a legtöbb országban alig tanítják már, nem is érettségi tárgy, indítványozzuk, hogy ne időrendi sorrendben, hanem fogalomkörök szerint tanítsuk ezután. Tudjuk, milyenek lettek volna ezek a fogalomkörök, mondjuk: a marxizmus alapelvei, a neikolanilizmus stb.

Sokan felszólaltunk ellene, mellette senki. Én megkérdeztem, hogy mi lesz, ha lemondunk erről az intelligenciatantárgyról is, hiszen mindenki tudja, hogy fiataljaink zöme mennyire nem intelligens, sokan még olvasni sem tudnak rendesen a szakközépiskolákban, a helyesírásukról nem is beszélek. Egyetlen olvasmányuk a sportújság.

Vártam a választ, amit később meg is kaptam. Mindössze ennyi volt: tulajdonképpen nem is tudjuk, mi is az intelligencia, mindenki másképpen határozza meg.

Azt hittem, felrobbanok, mert nem volt visszaszólási jogom, s a kartársaim is morogtak. Hát ez volt a kérdés? Ez az ember hülyének nézett valamennyiünket.

A történelem eltűnt néhány évig az érettségi színpadáról. Aztán megjelent egy magyar ember is Pestről, aki a szánkba rágta, hogy nagy viták folynak Pesten, két párt van, s tudják a történelemtanárok, hogyan kell és lehet tanítani ezt a szép tantárgyat. Tudtuk: hogy egy kis magyarságtudat is kijöjjön belőle - Magyarországon.

A történelemtanítás pedig visszakapta és egyre jobban vissza fogja kapni nemzetépítő feladatát. Ezért mi nacionalisták, soviniszták és antiszemiták volnánk? Aki ezt mondja, az nekünk ellenségünk.

7. Elég gyakori az a vélemény, hogy ma ugyanazt csinálják a zsidók a megszállt területeken, amit velük csináltak annak idején.

Őszintén mondom: sohasem jártam ott, ezért nem tudom pontosan, hogy mit csinálnak az arabokkal, s hogy azok is mi mindent követnek el ott és a világon mindenütt a zsidókkal. (A müncheni progrom jutott hirtelen eszembe, amit mélységesen elítélek és az egész világ is. Vagyunk még sportkedvelők rengetegen, s az mondjuk: utolsó dolo volt.) Nem hallottam róla, hogy a zsidók gázkamrába hurcoltak volna embereket, s hogy túszokat fognának össze. Sokszor hangoztattam már, hogy nekem minden embert parancszerűen szeretnem kell: arabot, zsidót, egyaránt. De úgy tudom, hogy a zsidóságnak volt egy igen fejlett, igen művelt - hogy úgy mondjam - őshazája, amelyben gyönyörű dolgokat művelt: tudományban, költészetben, erkölcsben, istenfélelemben, kereskedelemben, minek soroljam tovább! Lehet, hogy tévedek, de úgy sejtem, hogy az arabok oda később jöttek, s hogy rengeteg arab terület vana. Izrael pedig igen pici ország. Azt viszont tudom, hogy az araboknak van egy nagyon szent városuk, ahová a világ minden részéről sereglenek, a zsidóknak is volt egy szent városuk, Jeruzsálem (valamikor csak az övék volt) és nekem most nagyon zavaros valami, ezért nem is folytatom tovább.

Adja Isten, hogy az arabok és zsidók találjanak rá minél hamarabb megbékélés útjára és aztán örök békességben éljenek egymás mellett. Ezt különben minden népnek egyformán kívánom.
Mindamellett nem példamutató, s nem innen másolják majd le a későbbi erkölcsi normákat.

8. Roppant nehéz kérdés következik, talán a leglényegesebb, s véleményem szerint a legaktuálisbb is ugyanakkor, ezért nem szabad megkerülni. Ezt a poharat már akárhogyan is, ki kell üríteni, bármennyire keserű, mert enélkül nem oldhatunk meg semmit. Ez a nagy kulcskérdés ma. Én biztos vagyok benne: ha ezt megoldjuk, sohasem lesz antiszemitizmus Magyarországon.

Tehát kérdés: a zsidók kezükben tartják a tömegkommunikációs eszközöket Magyarországon (a sajtót, a rádiót és a televíziót) és sok tekintetben kulturális életünk irányítását. Ezen a téren is egy úgynevezett fordított numerus clausus létezik a zsidók javára.

Hogy valóban létezik, ez fordított numerus clausus, ezt én nem tudom megállapítani, mert az volna szükséges hozzá, hogy számokkal mérjük fel a helyzetet és pontozással ilyeténképpen: egy állás - mondjuk a Magyar Televíziónál - 1 pont, egy vezetői állás 3, esetleg több pont. És ezt viszonyítani kellene a hazai létszámunkhoz. Persze gyakorlatilag ez elég nehéz és főleg kenyér dolog, de mégis elgondolkozási alap, mert sejtetni enged bizonyos dolgokat.

Egyszer azt mondta nekem valaki: ha minden nemzetközileg olyan százalékban volna képviselve a Magyar Televíziónál (tehát a német, a szlovák, a szerb, a horvát, a bunyevác, a szlvovén, román, a cigány stb.), akkor valószínű, hogy már egyetlen jelentősebb állás sem jutna a magyaroknak.

Nem tudom. De a kérdés nem haladja meg a képzeletemet.

Először a villamos végében hallottam egyszer, aztán máshol is, hogy valaki kiírta a Televízió falára (vagy valahova), hogy a keresztények takarodjanak ki a Magyar Televízióból. Ilyet még nem mondtak, tudomásom szerint nekünk, bár sok mindent hallottunk már mi is. Ha nem igaz ez a hír, akkor nagy magyar gazember találta ki és az uszítás szándékával tette. Ha az volt a véleménye, hogy televíziónk helyzetét vizsgáljuk fölül, ki kellett volna állnia őszintén, becsületesen. Ahogy én kiállok most számtalan kérdésben, minden esetleges kockázatot, támadást válllalva.

De tegyük fel azt is - miért ne tehetnénk, mondaná Mikszáth -, hogy a hír esetleg nem igaz. Akkor pedig nem egy okos és bölcs zsidó írta oda, hanem egy olyan, aki a tömeglélektani kérdésekben abszolút járatlan. Egy hasonló tömeglélektani kérdéssel magyarázom ezt meg. 10-15 éve történt? Húsz éve? Ez egyáltalán nem fontos. Valaki felírta a királyhágói vendéglő vécéjének falára, hogy erdélyi területek átadásáról folynak tárgyalások. Valószínű, hogy a hír kacsa volt. De bejárta egész Romániát rövid pillanat alatt és népünk magyarságtudatának felébresztéséhez akkora mértékben járult hozzá, mint semmi más azokban az időkben.

Gondolkozzunk csak egy kicsit: egy vécéfelirat.

Ha Kádár János ért a tömeglélektanhoz, sohasem jelenti ki Erdélyben, hogy Magyarországnak nincs területi követelése, még akkor sem, ha valóban nincs. Ma azt mondjuk, hogy nincs, mert nagyot fordult a történelem, ma az emberi jogok maradéktalan biztosítása a cél mindenütt, mert enélkül nem léphetünk be az egységes Európába sem, s ha belépnénk, semmire sem jutnánk a közös házban, mert szétmarcangolnánk ott egymást és megbuknék a legszentebb gondolat. Kádár kijelentése teljesen összezúzta az akkor már elég gyengén és reménytelenül pislákoló magyarságtudatot, hiszen csak a vegyesházasságok terén szédületes veszteségeink voltak (és vannak még mindig).

A Magyar Televízió falára firkáló jobban teszi, ha szintén a vécé falára ír, mert az ilyen és hasonló tartalmú szöveg mindig is odavaló, ellentétben azzal a másik szöveggel, amelynek építő jellege volt. A Magyar Televízió nekünk mindenkor és mindenképpen az egyik kegyeletes nemzeti intézményünk. Izraelnek is az az övé. A románoknak és szlovákoknak is a maguké. Most aztán sok mindent előlről kezdhetünk. Az a felirat - ha valóban létezett - sokkal többet ártott a hazai zsidóságnak és a zsidó-magyar ügynek, mint ahogyan a felelőtlen firkácz azt elképzeli.

A Magyar Televízióban, a Magyar Rádióban, a magyar hírlapokban rengeteg dolgot lehet és szabad közölni, még magyarellenes bírálatot is (minél találóbbak, annál értékesebbek), de kommunikációs eszközeinknek miképpen példátlanul kisemmizett és megcsonkított hazánknak is, meg kell őrizni a magyar identitását. Ehhez a csöpp országhoz és becsületének megőrzéséhez a körmünk szakadtáig ragaszkodunk.

Legyen akármennyi zsidó orvos, ügyvéd, mérnök, kereskedő Magyarországon (a polgári libaralizmus ezt lehetővé teszi), teremtsenek egy numerus clausust a maguk javára a legjövedelmezőbb munkaterületeken (ha becsületesen végzik a munkájukat), mi ebbe is belemegyünk és fajtestvéreink nevelését bízzák ránk, miképpen a "magyar" televízió irányítását is. Írásba adjuk, hogy soha, semmilyen nevelésünkkel a magyarság nem fog ártani a zsidóságnak, sőt: kedvezni fog. Írásba adjuk: eme feltételek mellett antiszemitizmus soha nem lesz Magyarországon. Mi majd elbánunk azokkal, akik uszítanak.

Másrészt: ha a zsidóság nem fogadja el Magyarországon azt az egészséges háttért, mértéket, kompromisszumot, amire célzok: máshol sem lesz képes elfogadni azt, akkor pedig újból kialakul egy széles antiszemita tábor, ami nemcsak sajnálatos, hanem tragikus állapot is lenne. Máris sok országban felütötte a fejét: Angliában, Franciaországbn, a Szovjetúnióba, az NDK-ban, az NSZK-ban, Lengyelországban, Romániában, Dél-Afrikában, szinte az egész világon. A zsidóságra feni a fogát az egész arab világ. Szükség van erre? Ma már mindenki tudja és látja - aki kettőig is tud számolni -,, hogy az Egyesült Államok politikáját kik irányítják, s hogy Izrael az ameriakai nép pénzén folytat háborút az arab világ ellen. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy belelássunk a naponként tanulmányt kínálgató lelkekbe, hogy kiolvassuk onnan: "h azt mondanám: adja Isten, hogy mindig így legyen! De így lesz-e vajon? És mivel véd meg? Az atombombájával? A szuperfegyvereivel? A világ csőcseléke ellen? Hiszen a csőcselék - naponként cselekszik. A szovjet hatalom is szédületes fegyverekkel rendelkezik és tehetetlen a "csőcselékkel", illetve a néppel szemben. Ma néhány túsz ejtésével meg lehet fékezni egy óriási birodalmat. Zsidó barátaim, ma nem lehet azt csinálni, mit a húszas, harmincas években.

A szándékomat nem szabad félremagyarázni. Amit itt elmondok, az nem fenyegetőzés, nem lázítás, hanem aggodalom a népemért, a népekért, köztük a zsidóságért is. Ahol van valami baj, az mindig valamiből lesz. Isten legyen irgalmas mindnyájunkhoz! Ma a legsúlyosabb probléma Földünk megmentése. Ha még megmenthető. Minden más kérdés eltörpül mellette. Így akarjuk megmenteni? Mindenütt széthúzással? A törtetéssel? A korlátot nem ismerő ambíciókkal?

Ady egész munkássága igazolja, hogy nem volt elfogult nacionalista, igen sok zsidó és román barát vette körül. De amikor Románia királynéja, Erzsébet állítólag magyarellenes regényt írt, így védte meg a magyarság érdekeit: "Carmen Sylva, Románia királynéja és termékeny írónő, regényt írt volna a magyarok ellen. Erzsébet őfelsége nem merte a Carmen Sylva nevet jegyezni a könyvre, ami nem vall nagy bátorságra. Duruca (Bucura?) Dumbravának címezi a könyvet a Magyarország-ellenes regény tiltakozó írója.

A befejezésben Ady nagyon durva hangon írt: "Se kuss, sőt coki annak...", aki bennünket igazságtalanul bírál. "Még akkor is, ha a bíráló a királyné és Carmen Sylva. Örüljön Carmen Sylva, hogy nem kénytelen az írásaiból élni". (Az újságcikk a Budapesti Napló 1907. december 21-i számában jelent meg.)

Hát kuss meg coki annak a firkász nőnek, de annak a magyar gazembernek is, aki antiszemitizmusát horogkeresztek falra festésével érzékelteti. Az utóbbitól azt kérdezem: látta a Simon Wisesenthal élettöredékéről szóló amerikai-magyar filmet? A meztelenre vetkőztetett és az árok szélén agyonlőtt zsidók tragédiája nem dobbantotta meg az ő szívét sem? Sem a vonat után futkosás, mikor az édesanyját vitték halálba a főszereplőnek? Sem a hitvestársi szeretet oly csodálatos megnyilatkozása a legnehezebb életkörülmények között is, mikor minden percben a halállal kell szembenézniük a házastársaknak? Ne felejtse el, hogy a mi fajtestvéreink fél évszázaddal a háború befejezése után is világrekordot döntenek meg a válások terén! Hát akkor kinek kell tanulni kitől?

9. Lazább életvitelünkkel, szabadabb felfogásunkkal negatív hatással vannak a hagyományos magyar erkölcsiségre.

Roppant érdekes és bonyolult kérdésnek tartom ezt. Ha összehasonlítjuk a zsidóság és a magyarság családi életét, óriási minőségi különbséget találunk a zsidók javára. Bár mi tudnánk akkora békét és egyetértést teremteni hajlékainkban akár évtizedek múlva is! A zsidóság sokkal bölcsebb és megfontoltabb annál (persze műveltebb is), semhogy átlagos családi életünkből recepteket, példákat átvegyen.

Mivelhogy felmérések meg nem történtek, csak feltevésekben gondolkozhatom. El tudom képzelni, hogy mi vagyunk a világ egyik legkáromkodósabb, legcsúnyább szájú népe.Ha nem az elsők. Amikor Mezzofanti bíboros, minden idők legnagyobb nyelvtehetsége a magyar nyelv fejlődési lehetőségeit az olasz és görög után mindjárt a harmadik helyen jelölte meg, főpapi minőségében sem gondolt ekkora lehetőségekre. Hacsak a háború idején keletkezett egyik apácaviccre gondolunk, amelynek egy őrmester szereplője is van, aki a rendreutasítás szándékával szólal meg a vonaton, azt kell mondanom, hogy fantasztikus, minden más helyen és nyelvterületen elképzelhetetlen jelenséggel állok szemben. A magyar paraszt és félparaszt és a mindenféle többi paraszt rendszerint így kezdi a káromkodást: "Hogy az a ...", és úgy folytatja akár egy hétig is, hogy - mondjuk - a románnak és a németnek elcsordul a nyála tőle, annyira megirigyli, ha káromkodni szeretne, de csak egy pillanatra, dühének legmagasabb fokán, hogy aztán mindjárt köpjön is egyet tőle és bibliai idézettel így imádkozzék:uram, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi, például ez a magyar is.

Hihetetlennek tűnő dolog: ez a legcsúnyább szájú magyar nem tűri el, hogy a felesége és a lánya körében disznó vicceket mondjanak. S akár paraszt, akár városi ember a magyar, a legtöbb esetben undorodik mindentől, ami pornó, és nem tudja elviselni, hogy manapság minden filmen az ágyba fekszenek és disznólkodnak, mert úgy érzi, hogy a szerelem, de még a szeretkezés is nagyobb dolog ennél, nem tudja végignézni családja körében, családjával együtt a disznóságokat, mivelhogy tudtán kívül megmaradt benne valami abból a túlon túl is régi magyar érzésből, amit Vörösmarty korában úgy hívtak, hogy ősi szemérem.És ne beszélje rá senki - se magyar, se nem magyar - a mi lányainkat szabad szeretkezésre, mert akkor végképp megszünik majd a magyar család, amit szándékosan lezüllesztettek már és magyar gyermek sem lesz végül, csak magzatelhajtás, húsz év alatt újabb négymillió.

Hát erről van itt szó.

10. "Szeretném látni az első zsidó traktorost, kohászt, bányászt!"

Ha azt mondanánk a csonka hazánkban nagy többségben élő magyarok valamennyien, hogy a legnehezebb munkánkból mindenki vegye ki a részét (tehát minden nemzetiségünk adjon a hazának traktorosokat, kohászokat, bányászokat is), senki sem mondhatná azt, hogy egy ilyen követelés igazságtalan. Erre nem lehetne azt felelni: mi pedig az ilyen munkákban sohasem veszünk részt, niná, de a mások által megtermelt gabonára feltétlen igényt tartunk, s a belőle készült kenyeret megesszük, mégha hófehér is. Ugyanakkor tudtuk, hogy mivel kell a paraszti munkát viszonoznunk: elkészítjük a munka elvégzéséhez szükséges dirktívákat (bocsánat: utasításokat), megállapíthatjuk, a tervelőirányzatokat, muzsikálunk a rádióban és a televízióban, mert már La Fontanie is rámutatott, hogy nemcsak dolgozni lehet, hanem muzsikálni is.

Nem vitatható, hogy a munka könnyebbik oldala dukál az egyik oldalon.

A másik oldal számára pedig a következőket mondom:

Szíved jóságára nem panaszkodom, de lehet, hogy helytelenül gondolkozol. Az ország ésszerű adminisztrálásában mindenkor a már jól kitapasztalt elvnek kell uralkodnia: mindenkit a megfelelő helyre, hogy képességeit a legjobban kamatoztassa. Jól jegyezd meg: nem kell szükségképpen az igazságosság mellé állnunk, ha az ésszerűség mást diktál nekünk. Ezt még senkitől sem hallottad, csak most tőlem. Én így hiszem ezt, azért írom le neked. A zsidó ember jobb kereskedő, lehet, hogy általában jobb közgazdász, orvos és ügyvéd is, s valószínű, hogy több nyelven is beszél. Hogy szorgalmas és összetartó, ezt te is tudod. Ezt mindenki tudja. Vedd fel vele a versenyt, s meglátjuk, mire viszed! Ő több hasznot hajt a hazának (s magának is), ha képességeinek megfelelő helyen foglalkoztatjuk. Mert a kereskedés és a gyógyítás is munka. Jelenleg ott tartunk, hogy a traktoros munkához mi jobban értünk.

A zsidóságnak pedig meg kell értenie: ha mi vállaljuk a traktoros, a kohász, a bányász munkáját helyettük, akkor ez a mi részünkről mindenképpen egy gesztus is. Mert lám, két héttel ezelőtt történt a borzalmas ózdi eset. Az eredmény: nulla zsidó és tizenkét magyar halott. S maradtak árvák és özvegyek is.

A gesztusra gesztussal kell válaszolni.

S ez még csak a munka egyik oldaláról történő megközelítés volt, eléggé egyoldalú vizsgálódás, ám mindenképpen elengedhetetlen. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyarországi zsidó kultúra a magyar kultúra szerves része már régóta, ami onnan nem téphető ki. Sőt: ezzel a közös kultúrával mi a világ minden sarkában is ott vagyunk. Példákkal igazolom:

Hogy ma Bartók nagysága előtt az egész világ meghajol, azt a zsidóságnak is köszönhetjük: a világhírű karmestereiknek, előadóművészeiknek, zenetudósaiknak. Ha jól emlékszem, 1960-ban történt: Az ENSZ valamennyi tagállamában a népek barátságát ünnepelték, a szokásnak megfelelően. New Yorkban és Genfben gyönyörű hangversenyt rendeztek, s a világ legtöbb országában meglágyultak a szívek. Egy Bartók - és egy Kodály-mű is elhangzott ezúttal, s az egyik zenekart a magyar-zsidó Doráti Antal vezényelte, aki akkor a Stockholmi Filmharmonikusok karmestere volt. Hármas magyar siker az egész világ előtt! Kultúravédő múltunkat és áldozatainkat tekintve talán meg is érdemeltük. De sohasem juthattunk volna el erre a szédítő magaslatra a zsidóság támogatása és aktív részvétele nélkül. Ezeréves múltunk már van. De ha lesz ezeréves jövőnk is, az velünk együtt lesz, ezt sohasem szabad elfelednünk.

De ne csak magyarként, hanem emberként is gondolkozzunk! Ha nincs David Ojsztrah, Yehudi Menuhin, Jasa Heifetz, Isaac Annie, Itzhak Perlmann, Nathan Milstein, Szigeti József, Fischer Annie, Serly Tibor, Sándor György, Sebők György, Maurice André, Doráti Antal, Ormándy Jenő, Solti György, Leonard Bernstein, Neumann Jenő, Teller Ede, Szilárd Leó, Wigner Jenő (nem elég a papírkészletem, hogy valamennyit felsoroljam, s hánynak a nevét ismerem akiről tudom, hogy "az"), hol állna m a zenei élet és az emberi tudomány!

Én félek kimondani, de úgy érzem, hogy vannak már felsőbbrendűbb fajok, vagy legalábbis felsőbb szintre eljutott népek, amelyek valamilyen sikeres keveredés folytán nagyon előre ugrottak és rendkívüli dolgok produkálására képesek. Mint ahogy vannak bizonyos értelemben felsőbbrendűbb állatok és növények.

A nagyon tehetséges emberekkel szemben csak egy dolgot tehetünk: feladva gerincünk merevségét, meghajlunk.		  
 
0 komment , kategória:  Hozzátok szólok, magyarok!  
Joshi Bharat mai idézete
  2009-06-21 06:57:00, vasárnap
 
 

"Aki csak fut, száguld végig az életén, elrohan a csodák mellett." 		 
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
Mai harmóniakártyám
  2009-06-21 06:51:11, vasárnap
 
 
A mai napodat Információ hatja át
-

7 - Hét - A mágia és a misztika, a hermetikusok és a táltosok szent száma egyaránt ez. A mozgás dinamikáját hordozza, most, ebben az életszakaszban nem lehet megállni! A legteljesebb boldogság jelképe. A Bibliában a hetedik szentség a házasság, tehát erre is utalhat ez a kártya. A hetes jelezhet misztikus tudást, spirituális felismerés lehetőségét hordozza. A Neptunusz uralma alatt áll.		  
 
0 komment , kategória:  Napi harmoniakártyáim  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2009.05 2009. Június 2009.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 204 db bejegyzés
e év: 1940 db bejegyzés
Összes: 7247 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 7473
  • e Hónap: 13714
  • e Év: 65980
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.