|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 9
|
|
|
|
|
|
2009-07-10 19:02:29, péntek
|
| |
| |
Rock Évkönyv 1981. január-december
Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János
A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük a vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle zsidó rendjei.
Óriási emberalakok repülnek, úsznak kitárt karokkal, levegőt rugdaló lábakkal. Rohannak, bírkóznak a földön, majd újból felrugaszkodnak...Csodálatos-szép izmok mozgása, lendülettől, erőfeszítéstől eltorzult arcok, sötétesbarnán és fehéren csillogó bőr - narancssárga labda cikáz. Már vagy tíz perce kígyózik a szólógitár hangja a dob és a basszus monoton ütemketrecében - el-elfáradva és megújuló erővel, mint fent a hangszórok nagy fekete dobozai fölött a mozivásznon a két kosárlabdacsapat támadásai.
A Syrius körülbelül fél óra múlva kezd. Addig lemezjátszót kapcsoltak az erősítőkre és az amerikai válogatott egyik meccsét vetítik szinesben. A hatalmas díszterem telis-tele csíkos ágymatracokkal. Ide huppant le a hallgatóság zöme. Törökülésben, ölbefekve, egymás hátának, vállának támaszkodva beszélgetnek, olvasnak, vagy várakozástelin figyelik a teremben folyó eseményeket. Hátul az összetolt asztalokon is fürtökben szoronganak már, s még egyre újabb és újabb arcok bukkannak ki a bejárati ajtókból.
Feltűnnek a torzonborz technikusok, mikrofonokat állítanak fel, erősítők gombját csavargatják, sokszálú és színű elektromos zsinórokkal zsonglőrködnek.
Mikrofonpróba: egy, kettő, három, Siiiiii, Vjiiiii, négy, öt, hat, Siiiiii, dzsrrrrrr, sssszszsziiiiijjjj ...a begerjedt erősítők felszabdalják a zsibongás homogén tömbjét.
A zenekartagok átverekszik magukat a matracok melletti utcácskán, amely már megtelt lábujjhegyre álló nyújtózkodókkal, s kibújnak az erősítők, mikrofonok, csillogó állványok, lámpák, reklektorok, hangszerek tenyérnyi szigetére. Bár egy milliméternyi magas emelvényre sem lépnek - ugyanazon a padlón állnak, mint az őket körbe ölelő közönség - mégis magasabbnak látszanak ezzel a háttérrel. Ugyanazokat a ruhákat - kopott jeans nadrágokat, shirteket, vászon,vagy bőr dzsekiket, nyakukban színes láncokat - hordják, mint a hallgatóik. Hátközépig érő hajukkal, romantikus szakállaikkal, mint régi, letűnt korok hősei néznek szembe a rájuk szegeződő szempárokkal. Megannyi Zrínyi Miklós, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos. A lemezjátszót és a vetítőgépet kikapcsolják, a villanyokat leoltják - csak az együttes tagjainak arcát lehet látni a kék, fehér, zöld felvillanó reflektorok és a műszerek zsarátnok-szemei fényében.
A hangolással legelőször az orgonista végez. Apró futamokba kezd. Könnyedén, alig érintve a billentyűket szaladnak végig az ujjai, majd meg-megállva, erősebben lenyomva egy-egy ütem végén. A többi hangszerével bajlódó közül a dobos kapcsolódik hozzá: a tapogatózó néhány ütés után határozottabb formát ad a ritmusnak, halkan az egyik cintányéron és pergődobon táncolnak a dobverők. Egymásra néznek. A basszusgitár még jó egy-két percre rá következik A terem legkülsőbb sarkaiba is széjjellöki erőszakosan az átvett ritmust, amelyet ezután végig ő irányít. Néhány pillanattal később érdes hangján egyszerre szólal meg a tenor és az alt szaxofon. Az orgonista most egész súlyával dől a billentyűkre, végigrohan valamennyin, s fent a magas hangoknál tiszta, szépívű dallamba kezd. A dob egyre erősebben zuhog végig a puffogó bőrökön, az előbb még szelíden csörömpölő cintányér harangzúgássá erősödik.
Minden arc az öt zenészre tapad, akik szembefordulva a közönséggel, egyre sodróbb lendülettel játszanak. Fordítsuk meg a képet:
- Nagy arctalan, összemosódó kuszaságnak látom a velünk szemben álló közönséget. Pontosabban: csak érzem. Amint a lábukkal dobognak, tapsolnak - a mozgást, ahogyan a ritmust követik. Így jön vissza hozzánk, hogy egyetértenek, belekapcsolódnak abba, amit játszunk.
Még el se kezdtük a koncertet, már tudjuk, hogy milyen hallgatóság előtt játszunk. Hogyan néznek ránk, amikor kimegyünk a hangszerekhez, milyen megjegyzéseket tesznek. Van, amikor odajönnek hozzánk néhányan, hogy valamelyik számot szeretnék hallani, amit ekkor és ekkor, itt és itt hallottak tőlünk. Ez feldobja az embert.
Az egyik oldalon mi vagyunk öten, a másik oldalon hat-nyolcszázan - és teljesen tőlünk függ, hogy mindenki jól érezze magát: a közönség részt vegyen a számokban, s mi felszabadultan zenéljünk. Ezért egyre nő, nő bennem a feszültség, egész az első szám végéig. Már az első percekben kiderül: együtt vagyunk-e a srácokkal. Belelendülünk, csinálunk egy-két jó dolgot, összenevetünk - a közönség is beveszi, ha minden oké - bejönnek az első tapsok, elismerő fütty, kiáltás, jóleső zsibbadássá árad szét a feszültségem, előrébb jövök, bemondok egy-két hülyeséget a mikrofonba. Kiveszek egy arcot, vagy egy kisebb embercsoportot a tömegből, nézem, mit csinálnak. Látok egy manuszt, aki nagyon figyel, odaszól valamit a másiknak, az helyesel, rám néznek, aztán megint a ritmusra mozgatják magukat - nagyon fain - elkezdek énekelni. Mondom, felszabadul bennem valami, kezdem frankón érezni magam.
A legjobb közönségünk a Syrius-klubba jön: legtöbben, vagy három-négyszázan, egy koncertet sem mulasztanak. Már arcról felismerem őket, néhány közülük még vidékre is elkísér. Szívós munkával alakítottuk ki ezt a törzsgárdát. Amikor összejött az együttes a Csanádi utcában, oda, inkább csak zenészek, olyan szakmai bemutató volt egy-egy este. Ők hozták magukkal az ismerősöket, barátaikat, nőjüket. Akik ottmaradtak, azokból alakult ki a mag. Lassan szaporodott a számuk százra, százötvenre. Az ausztráliai turnénk után nagyobb helyiséget tudtunk szerezni: a Műszaki Egyetem Rózsa Ferenc és Vásárhelyi Pál kollégiumait. Itt bővült tovább a táboruk. Előttük mindig nyugodtabban kezdek játszani, a kezdeti feszültséget alig érzem. Többségük elfogad bennünket és azt amit csinálunk, ahogy élünk, részt is vesz benne. Nekik mindig öröm zenélni.
Szintén a külföldi út hatására rengeteg meghívást kaptunk, köztük néhány ORI fellépést. Sokféle közönség előtt léptünk fel az országban, Budapest külvárosaiban a legnehezebb, annyira el vannak látva bóvlival, ha valami mást hallanak, úgy érzik, elrontották a szórakozásukat. Ide tartoznak a fővároshoz közeli falvak, kisvárosok is. A Csepeli Ifjúsági Parkban, a Csiliben szenvedés játszani. Ellenséges, hideg arcok, keresztbefont karok, bekiabálások: "Hagyjátok abba", "Köszönjük, elég", "Kívül tágasabb!". Görcsös idegességgel folytatjuk ilyenkor, még jóval a koncert után is bennünk marad a düh és a kielégítetlenség, lefekvés után sokáig nem tudok elaludni. Albertisán például ténylegesen abba kellett hagyni.
A vidéki nagyvárosokban mindig van érdeklődő. Székesfehérváron - biztos az Alba Regia jazz-fesztiválok hatására - például nagyon jó a közönség. Kisvárosokban, falvakban, kulturátlan hallgatnak, vagy zajos tüntetésbe kezdenek ellenünk, mint Zalaszentgróton, ahol ilyesmiket vágtak a fejünkhöz: "Miért nem maradtatok Ausztráliában", "Vágassátok le a hajatokat", "Buzik", "Miért nem tudtok úgy játszani, mint a többiek?", "Nagyképűek"... Mi nem azért játszunk másképp, mert különbözni akarunk, hanem mert ebben a zenében érezzük jól magunkat. Idáig jutottunk el, majd egy évtizedes muzsikálás után.
A Syrius tagjai a régi nagy korszak legendás, tündöklő együtteseiből verbuválódtak - LIVERSING, RÁKFOGÓ, METRÓ, DOGS, METEOR - régen felbomlottak, nevet változtattak, egyre kevesebben emlékeznek rájuk. Hogyan jutottak el ehhez az együtteshez, amely az egyetlen a hazai zenekarok közül, akik a jazzhez közel álló, bartóki hagyományokat követő, minden előadáson újat alkotó zenét játszanak?
Két út a Syriushoz:
Orszáczky Miklós, aki eddig beszélt, mondja: - Második gimista koromban kapcsolódtam be a beatmozgalomba, 1964-ben. Rengeteg együttes alakult akkor, én a bátyámmal és két osztálytársammal alakítottam egyet- kezdetben még nevünk sem volt. Nyolcéves korom óta hegedülni tanultam, így hát értettem valamit a zenéhez. A többiek azt mondták, legyek én a basszgitáros, azt válaszoltam, oké, az leszek. Az első gitáromat húsvágó deszkából faragtuk, a nyakat is én készítettem hozzá, csak a bundokat rakattuk fel hangszerésszel. Egy jó fél évig mosókonyhában zenéltünk, az erősítőink és hangszóróink rozzant rádiók - Pacsirták, néprádiók - voltak, innen-onnan szereztük őket. Amikor vasárnap délutánonként egy tánciskolában alkalmaztak, felvettük a SINCON nevet. Nemsokára a Postás Művelődési Központba kerültünk. Itt zongora, három gitár, dob feállásban játszottunk, főképp Beatles és Shadows nagylemezekről. Bár vállalati bulikon és a tánciskolások össztáncain zenéltünk, egyre többen hozták a pódium elé a széküket és föl nem keltek a pauzát jelző szignálig. Minden szám után egy tapsot kaptunk. A szünetekben meghívtak sörözni és az új számokról, nemrég feltűnt külföldi együttesekről beszélgettünk. Sokszor nyolc órát játszott a banda egyfolytában, száz forintot kaptunk érte fejenként.
A SINSON másfél évig tartott, után a Rákfogóba mentem át a bátyámmal. Több zenekar vetélkedése után mi szereztük meg a Radnóti Művelődési Házat. Ünnep volt itt játszani: fele a közönségnek ült és minket nézett. Rolling Stonest, Jimi Hendrixet játszottunk és ebből leszűrt improvizatív zenét. Itt volt ruhaügyi kikötés. Mi harcoltunk a sötét ruha ellen: rengeteget vitatkoztunk a kultúrházigazgatóval. Megcsináltunk egy-két jó marhaságot, mint pl. egyik félidőben ünneplő ruhában, másodikban meg mindenféle maskarában léptünk színpadra. Igazából nem lehet felszabadultan beatzenét játszani az öltöny szorításában, torkot fojtogató nyakkendőben.
A közönség lelkes volt, akkoriban jött be a hosszú haj, behunyt szemmel rázták a hajukat, együtt tapsoltak a szám ritmusára, velünk énekeltek, nem engedték befejezni, "vissza, vissza," - kibálták - - a számok végénél fütty, taps, éljenzés volt. A táncolók az extázisig járták, izzadt arcok, testre tapadó ingek, ruhák, szétbontott frizurák - alig lihegtek. A tánc divatja is megváltozott: bár a rock and roll tartotta magát, de egyre inkább elterjed a shake, a minden kötöttség nélküli, szabad ritmusra mozgó tánc.
Csodálatos, emelkedett, forró hangulat volt. Attól be tudtam rúgni, amit a közönségtől kaptam esténként - ezt kétféleképpen kell érteni, rengetegen meghívtak, ha lejöttünk a színpadról: "Mikikém, csak egy korsóra!" Gyertek a mi asztalunkhoz!" "Gyere, egy pofa sör mellett eldumálunk" - a másik értelemben pedig, amennyi dicséretet, bátorítást kaptunk, attól is megrészegedett az ember: "De jól játszottatok!", volt aki oda lejárt: egyszerű emberek, nagyobbrészt munkások és diákok. Megtaláltuk a közös szót mind a zenében, mind a zenén kívül.
Sajnos az évek során lemaradtak, kiöregedtek, meghíztak, családot alapítottak - szombat-vasárnapjaikon külön munkát vállalnak, családi házra gyűjtenek.
Akik utánunk jöttek, azok már nem voltak olyan lelkesek. Megszokásból jöttek le, szép, elegáns, nyugati divatot utánzó ruháikban. Egyforma frizurával, egyforma közönnyel az arcukon figyelték, mi történik a pódiumon - a táncuk meg annyiból állt, hogy egy helyben állva, az elmaradhatatlan rágógumit rágva ringatták magukat. Ezek már nem fogadtak el minket. A Rákfogó után még volt három jó hónapom a Dogs-szal, majd megint újjászerveztük régi együttest. ÚJ-RÁKFOGÓ néven. Néhány koncertünk volt csupán, aztán érdeklődés hiányában abba kellett hagyni. Először próbálkoztunk fúvósokkal a hazai zenekarok közül - kigúnyoltak: "Mit akartok, térzenét?" Hiába pereltük vissza az időt, valami klassz dolog észrevétlen és visszavonhatatlanul elromlott. Spontán, őszinte játékunkban működési engedélyek, hatósági engedélyek, fellépési engedélyek, minőségi kategóriák, gázsi kategóriák, egyoldalúan megállapított szerződési feltételek teremtettek hamarosan rendet. S eljött a táncdalfesztiválok korszaka, a burzsoákat szórakoztató talpalávaló majmolása ebben az országban. Különböző hivatalok, tőkével rendelkező üzletemberek és sztárokat teremtő és tömjénező mopszli újságírók ügye lett az ifjúsági zene, akik a zenekarok körül keringő kis csajok lefektetésére utaztak. Azoké a pofáké, akik ellen szóltunk, épp amitől klasszak voltunk.
Ebben az általános rothadásban az ember kétfélét tehet: vagy maga is elrohad - jó érzéssel, vagy bánkódik miatta. az attól függ, mennyire tudatos - vagy ez a rothadás úgy hat rá, mint az injekció, amely kórokozókat juttat a testébe, s a szervezete legyőzi azokat, örök védettségét biztosítva ellenük. S ez a nem minden tépelődés, viaskodás nélkül kivívott védettség nem mard, nem maradhat semleges immunitás. Csak e rohamosan pusztító rothadás fölött érzett szomorúság, csak a rothadás elleni lázadás lehet, ami a játékunk. Zenei fejlődésünknek többé csak így lehet itt értelme.
Legtöbben kénytelenek voltak kiszolgálni a közönség megváltozott ízlését anyagi okokból nem szívesen. Mások végleg befejezték, a bátyám elektrotechnikus, vasárnaponként egy tánciskolában zongorázik, a Dogs orgonása maszek virágüzletet nyitott. Hónapokig nem játszottam nyilvánosan. Időnként lemehettem helyettesíteni valakit egy-egy vidéki haknin, vagy beszállhattam zenélni néhány társammal az utolsó negyedbe. Nagynehezen, hosszú viszontagságok, nélkülözések után jött létre a mostani SYRIUS. Örülök, hogy sikerült kikoplalni, hogy ebben az együttesben játszhatok. Olyan jó, hogy nem kellett abbahagyni, vagy a fellépések után az esti csöndben leköpni magam.
Ameddig tudok zenében tovább fejlődni, addig helyem van itt - azt hiszem, addig maradok fiatal. Most egy tizenöt emberre tervezett darabon dolgozom (szólógitár, basszus, orgona, dob, elektromoszongora, basszusklarinét, vibrafon, oboa, hegedű, szaxofon, négy szólamű vokál) és olyan elképzeléseim vannak, amelyben nagy szimfonikus zenekarokkal koncerteznénk együtt. De ezek elég távoliak, mert melyik nagy zenekar áll szóba velünk.
Ráduly Mihály: az együttesben én vagyok az egyedüli, aki korábban nem játszottam beat-zenakarban. Gyermekkoromban én is hegedűvel kezdtem - édesapám, aki korán meghalt, cigányprímás volt - anyám azt szerette volna, h én is az leszek. Hamar meguntam, tizenhat éves koromig, míg szaxofonozni nem kezdtem, nem is foglalkoztam zenével. Azért választottam a szaxofont, mert ez volt akkoriban a legdivatosabb, de azóta sem bántam meg. Ez a hangszer hasonlít legjobban az emberi hanghoz.
Érettségi után nem mentem el dolgozni. Néhány kisebb jazz-együttesben felléptem, legtöbbször a haverokkal zenéltünk-, volt, hogy tizennyolcan játszottunk egyszerre ebben a szobában, ahol most beszélgetünk. Egyik barátom, Kőszegi Imi a cirkusznál dobolt, hívott, menjek velük Jugoszláviába turnéra. Egy évig voltam a cirkuszosoknál. Nagyszerű vándorélet volt: esténként tust fújtunk, amikor beügettek a kecskék, lovak, elefántok - délelőttönként Imrével jazzt játszottunk az üres sátorban. Amikor visszajöttünk,otthon várt behívó.
A katonaságnál hirtelen rámszakadó kötöttség, s a "kemény" élmények nagyon letörtek. Ami erőt adott, hogy mindezt átvészeljem, az a zene volt. Sokszor titokban is, minden szabadidőm kihasználásával zenét hallgattam. Éjszaka kimentem a néptelen sportpályára, nekidőltem a kapufának, s órákig keresgéltem a legkülönbözőbb muzsikákat a zsebrádión. Itt határoztam el végképp, hogy tovább tanulok és a zene lesz a hivatásom.
A leszerelés után beiratkoztam az OSZK stúdióba. Amikor befejeztem, "A" kategóriát kaptam, amit nagyon ritkán adnak ki frissen végzett hallgatóknak. A vendéglátóiparban helyezkedtem el: játszottam a Margitszigeti Nagyszállóban, a Béke-kupolában, a belvárosi Café-Varietében. Amit ott kellett játszani, annak nem sok köze volt a zenéhez. Elegáns urak és hölgyek táncoltak ezeken a helyeken. Volt egypárszor, hogy belefeledkeztem a fuvolaszólóba, a táncolók leálltak és úgy néztek rám, mint egy hülyére. Nyeltem, nyeltem, de folytatnom kellett a szórakoztatást.
Itt a Syriusban úgy zenélek és azt zenélek, ami nekem tetszik. A fő nyugtalanságomat az okozza, sikerül-e egy-egy fellépésen azt eljátszani, amit magamtól elvárok. Az igazság az, hogy ez csak néhányszor sikerül, legtöbbször előadás után is fejemben járnak a ki nem fújt dallamok - ilyenkor soha nem megyek haza, megyek a Kis Royalba, vagy az Erzsébetre inni. Egyszer a Derkovits Művelődési Házban tartottunk koncertet, hat-hétszáz főnyi nagyon jó közönség előtt. Soha úgy fizikailag nem voltam ki, mint akkor, halálfáradtan jöttem le a színpadról, azzal a boldog tudattal, hogy eljátszottam mindent, amit akartam.
Mi olyan zenét játszunk, amelyben nincsenek gátak a szabad önkifejezés előtt. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy egy-egy darabot nem előz meg kidolgozás, sokszor hónapokig tartó munka. Kezdetben valamelyikünkben kialakul egy elképzelés az új számról. Elhozza a próbára, vázolja, hogyan gondolja, milyen a hangulata - s körülbelül hogyan képzeli el a többi hangszer közreműködését.
Az orgona széttöredezett, sokágú hangpatak, vad szaladással tajtékzik, fröcsköl, éles, sikongó fordulatokkal kanyarogja be a szaxofonok rikító, brummogó, dörzs hangzását. Mély pokolskálákon a basszus döng, dünnyög, dobban, meg-megrázkódtatva a termet. A dob szédületes sebességet diktál: a vékony hangpatak-ágak széles folyóvá duzzadnak, tengermorajlássá gyűrűznek szét, a fájdalmas, mélyről feltörő szaxofonhangok fenn furulyahanggá szelídülnek. A hirtelen elhalkuló hangszerek hagyta űrt betölti a tűz indulatú kiáltás, ének:
Húsz esztendőm hatalom,
Húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek,
Hát az ördög veszi meg.
A szám közepe egy nagy dobkoppanással megszakad. Ráduly a fuvolája elé illeszti a mikrofonfejet, egyedül fog játszani. A szám ritmusától eltérő, merészen emelkedő-zuhanó dallamba kezd. Toronyugró-lélegzetű, bátor, töretlen dallam. Ösztönösen ugrálnak ujjai a lyukakon, szeme lehunyva - talán arra is van ideje, hogy kövesse a hangok felröppenéseit, másodperc-villanásnyi esésüket, ki tudja számítani ívüket. Egyre nagyobb erővel fújja, szinte teljesen ráhajol, ráfeszül a hangszerre. Sír, nyüszít az üres belű fémdarab.
A hátsó sorokból most rugdosás, röhögés, majd egy sörösüveg bombarobbanása csap a terembe. Többen pisszegnek, mozgolódás támad - egy-két bemondás, az első sorokban is jól hallatszik: "Hagyd már abba!" "Minek fárasztja magát ez a jó ember?" "Minket fáraszt csak."
A küzdelem folytatódik a fuvolával: meg-megrebbenve törnek elő a hangok, s felszakadó nehéz zihálással keveredve kapaszkodnak az elérhetetlen, tiszta harmóniák felé.
Amikor befejezi és halkan bekapcsolódnak a többiek, egy pisszenés sincs a nagy díszteremben.
Orszáczky lép a mikrofon elé. Lehorgasztott fejjel félig énekelve, félig beszélve kiáltja: OH, JE.
Két rövid ritmust koppant le a dob, majd a sűrű cintányérzúgás közben még egyszer megszólal az összes hangszer.
Kőbányai János
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rock Évkönyv 1981. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-10 17:12:34, péntek
|
| |
| |
Rock Évkönyv 1981. január-december
Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János
A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük a vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle zsidó rendjei.
Interjú Radics Bélával:
A mai koncertlátogató fiatalok Radics Bélát már alig ismerik, de sokat hallanak róla, hogy sokáig ő volt a "gitárkirály", akinek kész csoda volt a keze, hogy a Tűzkerék 1969-ben valósággal tarolt a hazai rockmezőnyben, hogy milyen sokat emlegettek a Koral és Piramis koncerteken egy másik szuperegyüttest, a Taurust, hogy régóta nincs már a színpadon, de azért legendás Gibsonja megvan még, hogy ma is Angyalföldön lakik és önpusztító életet él...
A szóbeszédek többnyire igazak. Radics Béla birodalma ma is egy konyha, amely ugyanúgy néz ki évek múltával is, ahogy annak idejéén sok-sok cikk és riport bemutatta. Jimi Hendrix és Cream képek a falon, kopott rajzszegek tartják a rock and roll sztárok fotóit, az erotikus beállítású csajoka és a fénykort igazoló megfakult plakátokat. Atlantisz, Sakk-Matt, Taurus, no és persze a legendás Tűzkerék. Akarva-akaratlanul emlékeznie kell az ide belépőnek is. A konyhaasztalon kikészített régi fotók az egykori bandákról, a nevezetes koncertekről. Béla készült, a magnó és belőve, hallgatjuk a "penge" zenéket. A Tűzkerék felvételeknek - hisz oly kevés van belőlük - hamar a végére érünk és jönnek az "örökzöldek - Shadows, Hurricacanes, Hendrix, Cream dalok - Béla előadásában.
- Bill Helay játéka miatt lettem gitáros - kezdi a beszélgetést, s előkeresi azt a magnószalagot, amit még 1962-ben vett fel. - Én akkor kezdtem el játszani, amikor a zenében még érvényben volt a "vasfüggöny-politika". Akkoriban csak giccses tánczenét engedték, s ha a tánciskolában kipörgettem egy lányt, már kinn voltam az utcán. Ebben az időben csöppentem bele a beatzenébe. Meghallottam a Rock Around The Clockot és tudtam, hogy ez az új, ennek kell most jönnie...Szüleim nem tudtak pénzt adni, így elmentem és összemelóztam egy gitárra valót. Eleinte jártam egy tanárhoz is, ahol mindig egy írás fogadott: "Rock and rollt ne játsszanak, nem is tanítok." A tanulás nagyon nehezen ment, de egy év múlva úgy, ahogy megszólaltak a kezem alatt az első akkordok.
- Hol játszottál az Atlantisz előtt?
- - A Magyar Acélárugyár bigbendjében. Ócska örökzöld számokat játszottunk, de akkor nekem ez óriási lehetőség volt. Aztán, amikor éreztem, hogy már tudok valamit, eljöttem és megalapítottam az első beat fazonú zenekaromat. Már nem emlékszem, hogy hívták, ez amolyan utcai, haveri együttes volt. Azt hiszem, ebben a szakmában mindenki így kezdte. Megtanultunk jópár számot és elvállaltunk mindenféle gyári bulikat. Az igazi koncertek persze még csak a szobában zajlottak le, a haveroknak játszottunk rock and rollokat. 1963-ban megkeresett Nemélyi Béla és Sankó László. Meghívtak az Atlantiszba. Velük már menő slágereket játszottunk: Beatlest, Rolling Stonest, Holliest, de a sláger szó nem téveszendő össze a mai geil tánczenével, vagy a diszkóval. Én akkor már nagyon komolyan vettem a zenélést, egész nap gyakoroltam, reggel, amikor felkeltem, szinte remegő kézzel vettem fel a gitárt. Még ma is megvan az a naplóm, amit abban az időben írtam. Feljegyeztem mindent, mennyit és hol játszottunk és azt is, hogy Neményi milyen pancser volt. Szép lassan átvette a vezetést a zenekaron belül,, s hamar észrevettem, hogy csak divatból játssza a mi számainkat. Már ott elkezdődött, ami egész zenei pályafutásomon végigkísért: a torzsalkodás, széthúzás. Végül Dancsák Gyulával kiváltunk és megalapítottuk az Atlantisz Nr 2-öt, de Neményi eljött és visszasírt bennünket. Furcsán hat, amit mondok, de nem tehettünk mást, mert a közönségnek tánczene kellett és valamiből nekünk is meg kellett élnünk, mert akkor már végleg a zene mellett döntöttem. Ez az egész Atlantisz-ügy végül is arra jó volt, hogy megtanultam viselkedni a színpadon, viszont megtanultam azt is, hogy sok olyan zenész van a szakmában, aki nem őszinte. Az Atlantiszban és később jó pár együttesben ezért is történtek szétválások. Sokáig nagyon jóhiszemű voltam ilyen ügyekben.
- Az Atlantisz után jött a Pannónia, a Sankó Group, majd a Sakk-Matt, azaz rövid idő alatt több zenekarban játszottál. Nem gondoltál arra, hogy esetleg Te vagy összeférhetetlen?
- Ha a zenei céltudatosságot, a következetességet összeférhetetlenségnek nevezzük, akkor igen. Amikor elindultam a pályán, azt hittem, hogy minden szép és egyenletes lesz, hagynak és én is hagyok mindenkit zenélni. Nem azt mondom, hogy babaarcú, hibátlan ember vagyok, de mindig következetesen megmaradtam a progresszív zenék mellett. Ezért nagyon sokan belém rúgtak. Ebben a szakmában mindenkinek ügyeskednie kell, így egy idő után én is ügyeskedtem, de soha nem más kárára. Azt hiszem, minden felvágás nélkül elmondhatom, jó gitáros vagyok, tulajdonképpen ennyi az én ügyeskedésem. A tehetség és az akarás sok emberben irigységet szül és ezt érzékeltették is velem, a hátam mögött. A Pannónia is jól indult, ment is egy darabig, de megint jött a slágerkedés. Aztán megcsináltuk a Sankó Groupot, de ezt a zenekart a lányok tették tönkre. A Sakk-Mattot 1968-ban alakítottam és jött a Hendrix meg a Cream korszak. Ezeket az együtteseket én ismertettem meg a közönséggel és tudtam, hogy evvel győzni fogok. Be is jött a számításom, valósággal áttörtük az itthoni szabvány rockot. A zenekar tagjai mindennap átélték a sikert, később mégis ellenem fordultak.
- Téged gyakran külvárosi zenészként emlegettek és a jelzőt nem mindig pozitív értelemben használták. Nem bántott a "megbélyegzés"?
- Csepelen feledhetetlen bulikat játszottunk - ekkor kezdődött el a koncerteken a "bélázás" -, de a hivatalos intézmények nem vettek tudomást rólunk. Agyonhallgatták a zenekart, könnyen utánanézhetsz, a sajtóban sem jelent meg rólunk egyetlen cikk sem. Én valóban a külvárosból, innen Angyalföldről értem el a sikert, de mindig csak a közönség előtt. A szakmának - főleg az irigy felének - nem tetszett az, amit csináltam. Én ennek ellenére a mai napig büszkén vállalom, hogy külvárosi gyerek vagyok.
- A Sakk-Matt után 1969-ben megalakítottad a Tűzkerék együttest. Ez már legendás volt, mégis feloszlott.
- 1969 volt a legboldogabb évem, de a Sakk-Matt tagjaival megbeszéltük, hogy abbahagyjuk, a srácok letettek arról az útról, amit egyedül mi képviseltünk az országban Ebben nagy szerepet játszott, hogy sehol nem álltak velem, velünk szóba. Szerettünk volna rádiófelvételt, de nem lehetett. Így megcsináltuk a búcsúkoncertet és elváltunk. A Tűzkerék fél és múlva lépett színpadra és óriási sikerünk volt. A gyerekek valósággal széttéptek bennünket, de a szakma megint csak ellenem volt. Még lopással is megvádoltak, mondván, kell a piára. Pedig nagyon visszafogott életet éltem, egész nap próbáltam. A bulik előtt egy órával megjelentem, a koncerteken enyém volt a világ. Egy ideig szépen haladt is a Tűzkerék, aztán jöttek a tagcserék, az acsarkodás és megint kész lettem. Még visszagondolni is rossz arra, hogy mennyit kellett harcolnom - hiábavalóan.
- Magyarországon a zenekarvezetés nehéz, összetett feladat egy rockcsapatnál. Nem gondoltál arra, hogy "csak" mint gitáros, egyszerű zenekari tagként zenélj, ahogy a Taurusban?
- Már az elejétől így kellett volna tennem. Van egy színes fotó rólam, amit annak idején a trafikokban árultak. Ezen a képen hátravetett fejjel és rendkívül boldogan gitároztam. A fotó Csepelen készült egy Taurus koncerten. S most megint csak el kell mondanom, milyen szépen indult ez a banda és mi lett belőle? Nem akarok így utólag senkit hibáztatni, de a szétválásban annak is nagy szerepe volt, hogy a tagok unták már, hogy a közönség állandóan "bélázott". Megindult az intrika, én mint külső szemlélő, csak figyeltem az eseményeket, s végül a Taurus felbomlott.
- Ennyi kudarc, feloszlás után nem gondolkoztál azon, hogy abbahagyod, leteszed a gitárt?
- Nem. Soha. Eszembe sem jutott.Nem is tudnám abbahagyni, hiszen nem értek máshoz. Voltak ugyan időszakok, amikor letettem a gitárt, de csak azért, mert csömört kaptam az egésztől. Ilyenkor mindig a könyveimhez menekültem. Kiváncsi természetű vagyok, jó megismerni mások gondolatait, más hogyan örül, hogyan bánkódik, hogyan old meg helyzeteket? Ilyen menekülési időszak következett az életemben a Taurus korszak után, de ekkor is sokan megkerestek, játsszak velük. Kellett a tudásom, no meg a "bélázó" közönségem. Játszottam is egy ideig az Aligátorban és a Nevadában. Újra divatba jött a rock and roll és ez az én második világom. Ezek után már csak játszani akarok, játszani a srácoknak és kész. Semmi álmodozás, semmi harc többé.
- A hetvenes évek közepétől egyre ritkábban találkozhatunk veled a színpadon, annak ellenére, hogy a Tűzkereket mindig újra szervezted. Beszélnek arról is, hogy meglehetősen önpusztító életet élsz. Sokakban, bennem is felmerül a kérdés: miért?
- Nem akarok és nem is fogok részt venni ebben a véres kenyérharcban. Az, amiért én ezt az egészet igazi lelkesedéssel elkezdtem, az ma már halott, elmúlt. Sok minden hamissá vált, a zenéről egyre kevesebb szó esik, a pénz, az anyagiasság teljes mértékben "megrontotta" a hazai rockzenét, s én ebbe a harcba már képtelen vagyok beszállni.
- Akikkel egykoron játszottál, ma mind élvonalbeli együttesekben, vagy legalábbis működő zenekarokban játszanak...
- Igen, mert ők beszálltak a harcba, de erről már elmondtam a véleményemet. Nekem a barátaim megmaradtak. Az évek során rengeteg ellenségem is volt, őket sem felejtem el, de ma már nem érdekelnek.
- Az idén megalakult a rockzenészek szakszervezete, újjáéledt a Szabadfoglalkozású előadóművészek KISZ-szervezete, 1981-től nagyobb teret kap a menedzselés. Mindez azt ígéri, hogy a rockzenészek kedvezőbb feltételek között dolgozhatnak...
- Hát, hogy őszinte legyek, én nem nagyon bízom ezekben a dolgokban. Olyan szakmai klikkek alakultak ki, hogy ezek hatalmát semmiféle szakmai vagy hivatalos intézkedés nem törheti meg. Én rengeteg pofont kaptam a szakmától és továbbra sem várok semmi jót. Úgy indultam az életnek, mint minden lelkes pályakezdő, de rá kellett jönnöm, hogy a világot nem lehet megváltoztatni, legfeljebb egy kicsit szebbé, kellemesebbé tenni.
Zoltán János
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rock Évkönyv 1981. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-10 16:21:47, péntek
|
| |
| |
Dal 1983-ból:
Nevess, ne tudja senki meg,
Milyen bánat van a szívedben,
Mert hidd el, hogy nem értik meg,
Csak gúnyolódnak rajtad!
Felejtsd el a szerelmedet,
Tudom, nehezen fog menni,
Szeressed az embereket,
Akkor is, ha nem szeret senki!
Mosolyogj, ha néha bántanak,
Mosolyogj, ha egyedül hagynak,
Mosolyogj, ha sírsz is éjszaka,
Mindig mosolyogj!
Minek búsulsz, nem éri meg,
Úgysem segít rajtad senki,
Szorítsd össze a fogadat,
S ne bántson, hogy nem ért meg senki!
Lehet, hogy majd egyszer talán
Rád mosolyog a szerencse,
S megtalál majd az, akit vársz
És nagyon boldogok lesztek.
Mosolyogj, ha néha bántanak,
Mosolyogj, ha egyedül hagynak,
Mosolyogj, ha sírsz is éjszaka,
Mindig mosolyogj! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-10 12:02:54, péntek
|
| |
| |
Klubból hoztam:
érezted már a Vágyat?!
ami széttép
ami megőrjít
amit elhazudni nem lehet
eltemetni hiába
mert Ő zár magába
nem hal meg végleg soha
feltámad újra és újra
erősebb lesz mint valaha
lassan emészti el a perceid
magába olvasztja minden éber pillanatod
csak azt gondolhatod amit Ő diktál
azt a maradék csöppnyi józanságodat
megöli hamar
álmaidat uralja
réges-rég elvette minden szabad perced
nincs erőd és nincs merszed
hogy szembe szegülj
hogy ellenállj
sodor tovább és tovább
ismeretlen utakon
túl ráción és túl a minden napokon
ünneppé tesz minden vétkes pillanatot
és hiába tagadod
élvezed a bizonytalant
a gyötrődést
a fájdalmakat
félsz talán
de reszketve sírsz érte
menekülnél
bújnál saját lelked mélyére
rejtőznél a legszebb érzések mögé
de hasztalan
belőled nyeri az erőt
benned lakik
Te táplálod
ez a vágy Te vagy magad
elrejtenéd
elfelednéd
de hiába
csak hív
csak vonz
állati ösztönnek gondolod
de felette áll mégis az éteri tisztaságnak
milyen bűne is lehetne
az emberi vágynak
a boldogság-akarásnak
hazudhatnak az eszmék
az elvek
a fenkölt szólamok
de a Vágy nem vezet félre
ha megvalósulni hagyod
mutatja mi kell Neked igazán
mire vágyik a test és a lélek
ne mond hát: Félek!
és ne menekülj
nem a Vágy öl meg
hanem a hazugság
ami tagadja
hogy minden vágyadnak
a tiszta őszinte hit
és a szeretet az "anyja"
hogy minden emberi amit érzünk
és boldogtalanná csak a szokások
a lehet
a nem lehet
tehet
ha igazodunk elvárások szenvtelen rengetegéhez
a szabályokhoz
a vélt vagy valós elvárásokhoz
amik lassan megölnek
élve eltemetnek
legalább adj esélyt
önmagad rejtett kincseinek
legalább egy kicsit éld meg
a Vágyadat
azután jöhet az áldozat
jöhetnek újra a lehetek
a szabadok
és a nem lehetek
és a tudat
hogy: Rab vagyok!
de legalább egyszer élj
úgy ahogy élni teremtett
az alkotó szenvedély
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-10 12:01:22, péntek
|
| |
| |
Klubból hoztam:
Pilinszky János: Mosoly, könny, oszlopok
A fátyol és a napernyő elég,
mint cigarettapapiros.
De elégnek a csontok is,
a sziklák és a tengerek vize.
Csupán a mosoly halhatatlan,
a könny s az oszlopok.
Bár ők se élik át a pusztulást,
csak túlragyogják.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-10 11:59:36, péntek
|
| |
| |
Klubból hoztam:
Ó, mosoly!
Ó, mosoly,
Te arcok éke!
Te boldog béke!
Légy örök!
Hány alakban létezel?
Hányféle forma
és mennyi tartalom,
mi egy-egy mosolyban megbújik
szemekben és ajkakon?
Felsorolni
nincs elég idő.
Pedig volna
rá okom.
Tudom.
Csak futólag néhány
mi eszembe jut
hírtelen.
Csak néhány mosoly,
mi ezért vagy azért
nyomot hagyott
a szívemen.
Ó, Te bájos, gyermeki!
A mennyország hírnöke.
Több vagy mint angyali.
Ártatlan vagy.
Ó, Te huncut, vidám!
Halk nevetést kísérő.
Csak sejteted rám mi vár..
S én reszketek.
Ó, Te derűs, nevető!
Csillogó szemek társa.
A szív felhőit tüntető.
Fülembe csengj!
Ó, Te csábos, lázító!
Egész testem átjárja varázsod.
Mint édes illat, bódító.
Élednek az ösztönök.
Ó, Te rejtélyes, titkokat ígérő!
Minden kérdés és megoldás Te vagy.
Te misztikus kísérő.
Választ Te adj!
Ó, Te csalódott, lelkek könnye!
Öntöz szemeknek harmata,
ha előcsal szívek közönye.
Helyet a reménynek adj!
Ó, Te Fájdalmas, szívet tépő!
Benned a lemondás kísértete lakik.
Belőled a kétségbeesés tör elő.
Arcokra ne ülj soha!
Ó, Te ördögi, gonosz, ravasz!
Álarcok mögé bújhatnak a szavak,
Te mégis mindent megmutatsz.
Leleplezed a lelkeket.
Ó, Te bíztató, reménykedő!
Mikor már minden veszni látszik,
azt üzened más lehet a jövő.
Erőt Te adsz!
Ó, Te szerelmes!
Szívnek, testnek vágyát ébresztő,
szelíd és szenvedélyes.
Enyém maradsz.
Ó, Te végtelen szeretet mosolya!
Átölelsz, átfonsz, lelkekbe hatolsz,
simogatsz és gyógyítasz.
Menedék vagy.
Ó, Te ...!
De meddig folytassam a sort?
Hiszen abbahagyni nem lehet.
A mosolyok átszövik az életet.
Hány féle mosoly lakik még
szemekben és ajkakon?
Hány féle mosoly?
Felsorolni nem tudom.
Kiszabott sorsunk bármerre vet,
végtelen világunkban bárhol utazol,
legyen mindig kísérőd,
legyen mindig társad egy-egy mosoly.
A mosoly, teszi emberivé arcod.
S nem is ember már, ki mosolytalan.
Minden mosolyom feláldozom.
Minden mosolyom oda adom.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-10 11:57:53, péntek
|
| |
| |
Klubból hoztam:
Csak kitartás!-biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj szivem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az uton hirtelen
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem birom nagyon,
és este ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt,jol tudom, szivem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt:az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos es ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sirtam; eső után a föld
ilyen barázdált,csapzott elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyul,
arcom hegy-völgye lagyan kisimul,
csak este ha ágyba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok
Csak kitartás,-kip-kop...pontosan,
holnap sikerül megint biztosan,
a féluton, szivem jaj meg ne állj
kip-kop....tovább is hiven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
sziv kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom;
-O Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szivem, te meg szaladj, szaladj....
Csak, kis kitartás, meg egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-10 11:31:37, péntek
|
| |
| |
"A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, amit lehet, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk." (Joshi Bharat) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-10 05:31:51, péntek
|
| |
| |
A mai napodat Sokszínűség hatja át
Tej - Első táplálékunk a tej. A kártya édesanyánk kebelének biztonságát idézi. Azt mutatja, hogy most nem érzed magad biztonságban, védelmet, támogatást keresel. A tej energiája segíthet megtalálni az elveszett biztonságot, így ha szereted a tejet, akkor ne habozz felhajtani egy pohárral! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Napi harmoniakártyáim |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 9
|
|
|
|
2009. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
172 db bejegyzés |
| e év: |
1940 db bejegyzés |
| Összes: |
7246 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (1225)
- Belső kör (6)
- Család (6)
- Munka (10)
- Haverok (2)
- Iskola (4)
- "Darabokra hullik a Biblia..:" (25)
- A lélek rajza (12)
- A Nagy Karola-rejtély (18)
- A sánta Jézus -Edom Talmud (30)
- Állaatokról (54)
- Beat, Hippi, Punk, Rock (21)
- Dalok (92)
- Egészség, betegség (155)
- Éjszakáim, álmaim (124)
- Élők, vigyázzatok (2)
- Emberi bölcsesség és ami marad (646)
- Érzelmek (102)
- Esti, Jó éjszakát versek (23)
- Fejezetek a szexualitás ... (1)
- Filmajánló (60)
- Füzes László (53)
- Földönkívüliek (7)
- Gyermekeknek (25)
- Halottak napja (8)
- Horoszkópok (9)
- Hozzátok szólok, magyarok! (18)
- Idézetek (398)
- Időjelek - Leplezés (76)
- Ismeretterjesztő (141)
- Játék a tűzzel (advent) (17)
- Karácsonyi versek (33)
- Kelet örökségek (181)
- Kéz analízis (1)
- Kínzások és büntetések (1)
- Kodály Zoltán: Forr a világ (1)
- Kohut Katalin (1636)
- Könyvajánló (35)
- Köztársaság tér 1956 (21)
- Le nem fordított versek (7)
- Lélekemelő írások (216)
- Magyar nyelv (24)
- Magyarország harmoniakártyája (37)
- Marketing (16)
- Meditációk (4)
- Napi harmoniakártyáim (369)
- Napi jóslás (87)
- Névnapok eredete, versek (18)
- Nyugati örökségek (10)
- Otthoni munka (4)
- Receptek (160)
- Rock Évkönyv 1981. (37)
- Számmisztikai elemzések (12)
- Szépség, fitness (45)
- Szólások, mondások (1)
- Szórakozás (13)
- Történetek, novellák (58)
- Újévi köszöntők (19)
- Vas-Forgószél 1945-től (65)
- Versek (356)
- Viccek (249)
- Viselkedés kultúra (10)
- Ünnepek (121)
- Zirkuli Péter: Katalin (29)
|
|
|
| |
- Ma: 783
- e Hét: 5647
- e Hónap: 11888
- e Év: 64154
|
|
|
Offline
