|
2011-08-02 20:06:13, kedd
|
| |
| |
A Budapesti Pártbizottság életéből, 1956. október 23-30.
Hollós Ervin - Lajtai Vera
Köztársaság tér 1956
Kossuth Könyvkiadó 1980
A felderítést a Baross tériek egyik szakasza hajtotta végre. Az volt a feladatuk, hogy megállapítsák, miként lehet a Kenyérmeő utcából megközelíteni a székházat, melyik házat kell elfoglalni jó támadási kiindulópontnak. Utóbb kiderült, hogy akik a csoportból visszatértek, a Kenyérmező utca és a Köztársaság tér sarkán levő diákotthon elfoglalását javasolták azzal, hogy onnan jól lehet támadni a pártházat.
Este fél kilenckor bejött az épületbe egy tüzérfőhadnagyés jelentette először Várkonyinak, majd Mezőnek, hogy a színház háta mögött három tehergépkocsi van és egy nagy csoport fegyveres. Várkonyi utasítására K. Farkas és még egy karhatalmista ellenőrizte a hírt és megállapították, hogy a színház mögött valóban mintegy száz-százhúsz főből álló fegyveres csoport tanyázik, és rendszeresen hat-nyolc fegyveres "felkelő" cirkál a Luther utca, a Rákóczi út és a Kenyérmező utca határolta négyszög környékén.
A készülő támadásról más módon is kapott jelzéseket a pártbizottság. Egy elvtársnő telefonon figyelmeztette a titkárságot, hogy vigyázzanak, mert a pártbizottságot meg akarják támadni. Még az időpontot is megmondta. Mindezt onnan tudja - közölte -, hogy a veje otthon elmondta a készülő támadás tervét és időpontját.
29-én délután egy ismeretlen telefonáló - a nevét nem mondta meg - jóindulatúan figyelmeztette a pártbizottságot: biztosan "tudja, hogy a Kerepesi temetőben tehergépkocsikról ládaszám rakodnak lőszert, amelyet a pártház támadásához akarnak felhasználni'.
A helyzetre való tekintettel többekben felmerült: esetleg fel kell készülni az illegális munkára. Illegális központ létesítésére is gondolni kellett, hiszen számoltak a pártbizottság elestének lehetőségévvel. Elsősorban a titkárok és az osztályvezetők foglalkoztak ezzel. Csikesz Józsesfné, Kelemen Lajos és Nagy Mária megbeszélte, hogy ha a pártbizottság elesik, az életben maradottak illegálisan tovább szervezik a pártbizottság munkáját. "Egy későbbi időpontban, amikor a székházból el tudtunk menni, fenn fogjuk tartani egymással valamilyen formában a kapcsolatot." Vékony Lajos 29-én reggel, mielőtt Újpestre, illetve Palotára indult volna, azt mondta Mező Imrének: - Ki kellene már jelölni az új, illegális pártbizottság helyét is. - Mező egyetértett vele, és megbízta ékonyt és Kovács Jánost, hogy tegyenek javaslatot. Ők helyileg először a VIII. kerületi pártbizottságra gondoltak, de más javaslatok is születtek, így fölmerült, hogy valamelyik üzembe helyezzék át ideiglenesen a Budapesti Pártbizottság székhelyét: a mátyásföldi IKARUS, a Ganz-MÁVAG, vagy a kőbányai KÖVAC jött számításba.
Az ellenséges mozgolódás egyre szaporodóbb és egyre fenyegetőbb jelei láttán Tóth ezredes és Mező Imre 29-én este megbízta Asztalos Jánost és Szabó Lajost, hogy derítsék fel a Köztársaság tér környékét. Tekintettel arra, hogy Asztalos ezredes a közelben l akott, Tóth meghagyta neki, menjen haza, nézze meg a családját. Asztalos és Szabó késő este visszaérkezett és jelentették, "hogy a környéket felkelők szállták meg, őket az úton feltartóztatták és a revolvereiket is elvették." Anak ellenére, hogy lefegyverezték őket, sikerült beszélgetésbe elegyedniük a "felkelőkkel." Ezek nyílan elmondták, hogy a pártbizottság székházának megtámadására készülnek, sőt az egyik csoport parancsnoka még azzal is eldicsekedett, hogy részt vett a jutasi őrmesterképzőn, s mot készül arra, hogy katonai tudását hasznosítsa. Közben megjegyezte, hogy három emberét felderítésre küldte, de még nem jöttek vissza, tart tőle, hogy elfogták őket. A jutasi őrmester még arra is megkérte Asztaloséket, hogy nézzenek körül a párstház tájánés a Luther utcán visszafelé jövet, számoljanak be neki, mit láttak. Mindebből és a három nemzetőr vallomásából - akiket valóban elfogtak - Mezőék azt a következtetést vonták le, hogy a támadás 29-én é jszaka vagy legkésőbb 30-án bekövetkezik. Ilyen értelemben tettek jelentést a pártközpontban, a Honvédelmi Minisztérium vezetőinek és a Budapesti Főkapitányságnak.
Asztalosék jelentésének értékelése során Várkonyi hadnagy azt mondta Mezőnek: "Ki kellene törnünk!" "Nem kezdeményezünk semmiféle harcot, lőniis csak akkor fogunk, ha megtámadnak bennünket" - mondta szigorúan Mező Imre. Ezután újra ellenőrizték a védelmi előkészületeket. Éjszakára megerősítették az ügyeleti szolgálatot, az ablakokból egész éjjel figyelték a teret és környékét. Pártmunkások és karhatalmisták együtt voltak beosztva.
E megbeszélés után Mező Imre rosszul lett - nem első ízben. Dimitrov doktor szíverősítő injekciót adott neki. "Maga beteg, Mező elvtárs" - mondta neki komolyan. "Csak nagyon fáradt vagyok - hangzott a válasz. - Alszom egy-két órát, és amikor felkelek, újra bemutatkozik majd nekem, mert azt hiszi, egy más ember vagyok." Aimor hajnalban felkelt, mintha letörölték volna róla a gyengeséget. Egyébként 29-ről 30-ra virradó éjjel sok ismeretlen telefonáló hívta föl a pártbizottságot. Azzel fenyegetőztek, hogy másnap reggel támadnak, s akit ott találnak, azzal kíméletlenül leszámolnak. Felajánlották, hogy aki még az éjjel, de legkésőbb reggel elhagyja a székházat, az "sértetlenül elmehet".
Október 29-re már részletesen kidolgozták a védelmi tervet. Kertész István aznap a padlástól a pincéig az egész házon végig vezette Mező Imrét és Nemes Dezsőt. A szemlében részt vett Várkonyi is. Itt jelölték ki az esetleges visszavonulási útvonalat. A székház mozitermén keresztül egy kis hátsó udvarba lehetett kijutni, amit egy emelet magasságú fal választott el egy Rákóczi úti bérház udvarától. Mindenesstre is is létrát állítottak. Különben számoltak azzal, hogy erről az oldalról is lövik majd a pártházat - ez utóbb így is történt -, ezért megbízták Szatmári Miklóst, hogy keressen biztosabb visszavonulási lehetőségeket. Később, noha a Rákóczi Úti házból lőttek, néhány elvtársnak mégis itt sikerült kijutnia, de már csak az ostrom befejezése után, amikor a támadók visszavonultak, hogy részt vegyenek a pártház elfoglalásában, illetve a téren történt vérengzésben.
29-én a Budapesti Pártbizottság vezetői az addigi első titkárt, Kovács Istvánt felmentették, és a Központi Vezetőség néhány vezetőjével való konzultáció alapján Köböl József elvtársat bízták meg e funkcióval. "Azelőállított helyzetre való tekintettel a Budapesti Pártbizottságon tartózkodó Kovács Istvánnak azt tanácsoltuk, hogy mind a párt, mind személyes érdekeit figyelembe véve jónak látjuk, ha a Budapesti Pártbizottság épületét elhagyja, erre 30-án hajnalban került sor.
Az események egyre gyorsabban peregtek. Egy-két nap altt jelentékeny erőátcsoportosulások mentek végbe, sőt néhány óra perdöntőnek bizonyult. 29-re a Budapesti Pártbizottságot elszigetelték, akárcsak a Központi Vezetőségben, a kormányban, a fegyveres testületekben levő embereket, akik hívek maradtak a forradalomhoz. A pártbizottság mégis készült a harcra, próbálta mozgósítani a meglevő erőket. Uegyanis a helyzet sajátos vonása az erőviszonyok tekintetében az volt, hogy a népköztársasághoz, a szocializmushoz hű erők még a legválságosabb időszakban is többségben voltak, de defenzívába szorultak. Az ellenforradalmi restauráció hívei, annak ellenére, hogy kisebbségben voltak, minden irányból támadásba lendültek és nagy aktivitást fejtettek ki.
29-én a pártbizottság vezető munkatársai felhívást szövegezte kmeg, amely fegyverbe szólította a kommunistákat és a munkásokat. A kerületi titkárok azt a feladatot kapták, hogy a megbízható munkásokat tömörítsék és fegyverezzék fel. A Rádióhoz is eluttattak egy felhívást a budapesti munkásokhoz, kommunistákhoz.
Este Csikesz Józsefné telefonált Földes Lászlónak, a Központi Vezetőség Katonai Bizottsága tagjának a Partizánszövetségbe és erősítést kért a fenyegető támadás visszavezéréhez. Földes megigérte, hogy küldenek százhúsz jól felfegyverzett partizánt. Kovács és Kertész berendezte számukra a kistanácstermet körletnek, s a légópincéből takarókat hozattak fel, s a padlóra terítették.
S most, mielőtt a pártházért folytatott tűzharc történetébe fognánk, mutassuk be előbb Mező Imrét, a Budapesti Pártbizottság titkárát, akine neve elválaszthatatlanul összeforrt 1956. október 30-cal, a pártbizottság védelmével, a munkáshatalomért folytatott küzdelemmel. "Mező Imrére emlékezni és szólni róla, egyidejűleg szívbe markoló fájdalom és büszkeség mindazok számára, akik közelről ismerik őt. Fáj, hogy már nincs közüttünk, de büszkén gondolunk rá, arra, hogy pártunk, munkásosztályunk, a magyar nép ilyen kiváló harcost, hőst nevelt és adott az igaz ügynek" - írta róla Kádár János elvtárs.
Nem véletlen, hogy Mező Imre akkor ott volt a pártbizottságon, és vezette a budapesti kommunisták harcát. Egész életútja predesztinálta őt erre. "Mező Imre elvtárs, az MDP Budapesti Pártbizottságának titkára, 1905-ban született Ramocsaházán. Édesanyja korán özvegy lett és a szegény parasztasszony minden munkát elvállalt, hogy tíz gyermekét eltartsa. A nagyobb gyerekek is segítettek a szűkös mindennapit előteremteni."
Mező már mint fiatal gyerek megtanulta, mi az élet. Árult szódaizet a tanyavilágban, dolgozott béresként, cselédként. Innen "verekedte fel" magát szabóinassá, hogy szakmát tanuljon. Felszabadult, segédlevelet szerzett, ám ezekben az években a munkanélküliség miatt tíz- és tízezer munnkás, paraszt és kisember volt kénytelen elhagyni az országot, amely még kenyeret sem adott nekik. Mező Imre is közöttük volt: 1927-ben Belgiumba, Antwerpenbe ment. Itt ismerkedett meg a munkásszolidaritással és itt edződött a harcokban, mozgalmakban a kommunista párt tagjává. 1929-ben belépett a Belga Kommunista Pártba, s egyben az antwerpeni magyar kommunisták csoportjának vezetője lett. Belga, lengyel, francia, német kommunistákkal, forradalmárokkal együtt sztrájkolt, tüntetett, terjesztette a párt lapjait, szervezte a Vörös Segélyt. A munkásmozgalomnak mindig elválaszthatatlan részét alkották a könyvtárak, a munkásújságokat terjesztő szervezetek, kultúrcsoportok. Mező Imre is tagja lett több kultúrgárdának. Itt vált szervezővé, agitátorrá, kifejlődött az a képessége, hogy másokat megértsen, s maga is megértesse magát másokkal. Szorgalmasan olvasott, hihetetlen energiával tanult, gyorsan és könnyen sajátította el a politikai, gazdasági, természet- és társadalomtudományi ismereteket. Megtanult németül, flamandul, majd később franciául és spanyolul is.
Az antwerpeni kikötőben részt vett a magyar hajókon olgoó matrózok titkos forradalmi szervezetének kiépítésében, melynek segítségével hosszú időn át szállították Magyarországra a tiltott folyóiratokat, újságokat, könyveket. 1933 után e feladat kiszélesült, már nemcsak Horthy Magyarországára, de a fasiszta Németországba is küldték "az anyagot"- Ezért a tevékenységésrt a belga rendőrség kiutasította Mezőt. Ettől kezdve titokban élt Belgiumban. Barátai és elvtárseai úgy emlékeznek rá, mint aki hamar megnyerte a legkülönfélébb társadalmi csoportokhoz tartozó emberek bizalmát és rokonszenvét. Személyi varázsának titka abban rejlett, hogy szerette az embereket, s tudott velük beszélgetni.
1936. július 18-án Spanyolországban kitört a polgárháború. A fasiszta Németország és Olaszország Franco segítségére sietett, a köztársaság védelmére viszont széles körű nemzetközi szolidaritás bontakozott ki: fanciák, angolok, skandinávok, kanadaiak, oroszok, németek, magyarok - szinte minden ország antifasisztái megmozdultak: ruhaneműt, gyógyszert gyűjtöttek a köztársaságiaknak, hiszen harcuk, mint a híres jelszó megfogalmazta, "nemcsak a spanyol nép ügye" volt.
Az antwerpeni magyar pártszervezet tagjai is a Spanyol Köztársaság megsegítésére törekedtek. "Mező Imre ihletője és vezetője volt az egész szervezési munkának majd az első csoporttal ő is elindult Spanyolországba." A belgiumi és a franciaországi magyarokkal együtt a nemzetközi bsrigádba osztották be. Felesége, aki később érkezett, ápolónő lett. Mező "...1936. novemberében Madrisnál megsebesült. Felgyógyulása után tiszti iskolára küldték, és a főhadnagyi ranggal került vissza a harctérre Szalvai Mihály parancsnoksága alá, a jaramai frontszakaszra. Rövid idő múlva - 1937. febsruárjában - ismét megsebesült, de hamar felgyógyult és újra beállt a fasiszták ellen harcolók sorába." Két és fél évet töltött a spanyol frontokon, közben tanulmányozta a spanyol történelmet, Spanyolország gazdaságát és társadalalmát, a III. Internacionálé politikáját: 1938-ban ismét tiszti iskolába került. Tagja lett a brigád pártvezetőségnek.
Mező a nemzetközi brigád önkénteseivel hagyta el Spanyolországot. Franciaországban velük együtt koncentrációs táborba került. Innen hamarosan sikerült kijutnia. Párizsba ment. Először mint szabó, később mint földmunkás próbált megélni. 1939. szeptemberében a Francia Kommunista Párt felhívására több ezer volt spanyolországi internacionalistával együtt katonai szolgálatra jelentkezett A Külföldi Önkéntesek Tengerentúli Zászlóaljába került. Ezt 1940. március 7-én Marseille-ben ahjózták be, s csak akkor tudták meg, hogy nem a németek ellen vetik be őket, amikor a libanoni Bejrútban partot értek . Rövidesen Ba'albekbe kerültek, itt a legkeményebb kiképzst folyt: napi negyven-ötven kilométer menetgyakorlat ötven-ötvenöt fokos hőségben. Itt lett beteg Mező Imre szíve. Gyalog mentek át Szíriába. Az egységben Mező kommunista szervezetet hozott létre, amelynek ő lett a titkára. Hamarosan kapcsolatot teremtettek a Szíriai Kommunista Párttal.
A francia összeomlás után de Gaulle tábornok felhívással fordult a szíriai hadsereghez is, hogy csatlakozzék a szövetségesekhez. Az illegális pártszervezet ennek érdekében propagandát fejtett ki, ezt a pétainista tisztek felfedezték, s Mezőt más elvtársakkal együtt előbb a rakai internáló táborba szállították, majd vasút- és útépítő munkásszázadba sorolták.
1941 szeptemberében visszavezényelték őket Franciaországba. Az egységet leszerelték. Mező és Felesége Normandiában telepedett meg, ahol a mezőgazdaságban dolgoztak. A környéken igen sok spanyol élt, Mező, aki jól tudott spanyolul, részt vett az illegális Spanyol Kommunista Párt szervezésében. Később az illegális Francia Párt Párizsba szólította. Itt tagja lett annak a háromtagú vezetőségnek, amely Párizsban az ellenállásban részt vevő külföldiek - lengyelek, cseshek, románok, németek, magyarok, spanyolok - harcát irányította. Mező Imrét - "Edgárdt" -, mint a külföldi kommunistákat egyesítő csoport vezetőjét, a harc egy bizonyos periódusában megbízták, hogy Párizs északi kerületeiben készítse elő a fegyveres felkelést. A párizsi felkelés 1944. augusztus 27-én kezdődött, egy hétig éjjel-nappal harcoltak.
Párizs fölszabadulása után Mező részt vett a nemzeti ellenállás szervezetek legalis mozgalommá szervezésében. Nagy szerepe volt a párizsi Magyar Függetlenségi Mozgalom fellendítésében. Fő feladatává egyre inkább az vált, hogy az ellenállásban részt vett külföldi antifasisztákat visszajuttassa felszabadult hazájukba. Ő maga már 1945 májusában elindult, s kalandos úton június első hetében ért haza.
Itthon öthónapos pártiskolára küldték, utána a Budapesti Pártbizottság instsruktora, majd osztályvezetője lett. Mező Imre is, mint a többi pártmunkás azokban az években, igen gyakran került a munkások körében parázs politikai viták, nézeteltérések kellős közepébe. Mi a tennivalójuk a nagyüzemek dolgozóinak, amikor a pénz óráról órára értéktelenedik, nincs vagy alig van ennivaló, de a tőkések és a feketézők jól élnek? Mező mindig igyekezett rávezetni a munkásokat a tényleges osztályérdekeik felismerésére. Nem volt könnyű dolga, de gazdag tapasztalatai, meggyőző, világos érvelése átsegítette őt a nehézségeken.
1946-1947-ben Mező Imre ideje nagy részét a kispesti és az angyalföldi üzemekben töltötte, ahol beszélgetett, vitázott, azon volt, hogy elősegítse a kommunisták és a szociáldemokraták összefogását. A régi szociáldemokrata munkásokra is hatással volt vonzó egyénisége, érveinek meggyőző ereje, emberi közvetlensége.
1949-benképviselő lett, ezt a megbízatását is igen komolyan vette. 1950. júliusában a Budapesti Pártbizottság másodtitkárává választották.
Mind nehezebb feladatok vártak rá. Ő is azok között volt, akik időt, egészséget, energiát nem kímélve lelkesen tanultak, dolgoztak, vitatkoztak, tanítottak - és közben vezetőkké váltak, de már nem százak, vagy ezrek, hanem tíz és százezrek vezetőjévé. Nem kevesen voltak olyanok, akik ebben a folyamatban elveszítették érzéküket az emberek mindennapi problémái iránt. Mező azonban képes volt arra, hogy nagy jelentőségű ügyekkel foglalkozva is közel maradjon az egyes emberekhez, megértse őket. Nyilvánvaló, Mező Imre sem volt hibáktól mentes ember, de tény, hogy megvolt a képessége arra, hogy minden körülmények közöztt kommunista munkak és életstílust kövessen. Az ötvenes években - miközben az ország gyarapodott, Budapesten is új üzemek létesültek és szélesen kibontakozott a kulturális forradalom - egy sor olyan jelenség is mutatkozott, amely a gondolkodó pártmunkkásokban nyugtalanságot, belső feszültséget keltett. A szocializmus építésével és a nagy eredményeivel ellentétes folyamatok és tendenciák jelentek meg, csökkent a munkások életszínvonala. Mező is azok között volt, akik mindjobban érezték, látták, hogy a szocializmus építésének általános irányvonalán belül valami nincs rendben.
1953. augusztus 1-én Mező Imrét azon a címen, hogy spanyolországi és belgiumi szereplése "tisztázatlan", hogy múltjának egyes szakaszai "homályosak", stb. leváltották a Budapesti Pártbizottságban betöltött másodtitkári funkciójából. Leváltásának tényleges oka az volt, hogy kifejezésre juttatta kételyeit, "bizonytalanságát", hogy mint a nagyüzemi pártbizottságok problémáival foglalkozó vezető, ismerte és szóvá tette a munkások egyre erősbödő rossz hangulatát, jogos kritikájukat elvitte a pártbizottság értekezleteire. Mind gyakrabban lépett föl igazságtalanul háttérbe szorított, meggyanúsított régi forradalmárok védelmében is. Ezután a SZOT termelési osztályának vezetője lett. Leváltása, kiváltképp pedig annak módszere miatt - indokát ugyanis nem közölték vele - többször fordult levéllel a Politikai Bizottsághoz.
1954-ben ismét a Budapesti Pártbizottság titkára lett. A következő két év sem volt könnyű: a belső harcnak, a konfliktusoknak, a párt meghasonlásának, válsága kibontakozásának, a legkülönbözőbb ellenséges áramlatok, csoportok, szervezetek újjáéledésének szakasza volt. 1956 tavaszán és nyarán Mező "arról igyekezett meggyőzni" a vezetésben levő elvtársakat, "hogy igenis korrigálni kell magát a politikai vonalat", de úgy, hogy ezzel a párt és a munkáshatalom erősödjenek. A pártkáderek és a tagság túlnyomó többsége is erre törekedett. De a pártvezetésben felerősödtek mind a dogmatikus, szektás, mint a revizionista irányzatok, még jobban rontva a párt és a tömeg amúgy is meglazult kapcsolatát, szabaddá téve az utat az ellenséges erők előtt. Mező imre látta ezt. S amikor kitört az ellenforradalom, habozás nélkül vállalta a harcot. Erre kötelezte hite, meggyőzédése, legfőképpen pedig az, hogy a budapesti kommunisták ismerték, bíztak benne, hozzá fordultak segítségért.
Egész életével teljes joggal vált az ellenforradalommal vívott küzdelem, a kommunista helytállás jelképévé. Ezt fejezik ki Kádár János róla írt sorai: "Több, mint húsz évvel ezelőtt, a felszabadulás után, franciaországi emigrációból hazatértekor ismertem meg Mező Imre elvtársat, a Kommunista Párt Köztársaság téri székházában. Ez szinte jelkép számomra, ugyanabban a házban, az ostromló ellenforradalmárokkal szembeni harci posztján láttam őt élve utoljára, 1956. október 29-én estefelé Utolsó találkozásunkon, nagyon súlyos helyzetben, ugyanúgy, mint az elsőn, szintén nem könnyű körülmények között új pártmegbízatást, munkát, haci feladatot kért és vállalt magára. A kommunizmusért harcolni, dolgozni, ez volt Mező Imre életének tartalma és célja. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Köztársaság tér 1956 |
|
|
|
|
|
Online
