|
2008-04-25 20:03:00, péntek
|
| |
| |
Néhány hete megbeszéltük Bécsben Dr. Deák Ernővel, hogy ő a Mosonvármegyébe ír a könyvemről, s én megpróbálom Vida Pistát megfűzni (régi barát, a Kisalföld helyi szerkesztőségének vezetője), hogy írjon a Bécsi Naplóba. Ma küldte el az írást, torokszorító. Idemásolom:
Megrepedt a fémkeretes szemüveg
(Böröndi Lajos : A Bárány vére Versek
BmegB Feketeerdő 2008.)
Ötven vers meg egy rövidke curriculum vitae utószó gyanánt, s utolsó szó jogán. Vagyis csak negyvennyolc, mert az ,,és bocsásd meg a mi vétkeinket,, című darab román és szlovák fordításban is szerepel Böröndi Lajos A Bárány vére címe legújabb versfüzérében. Hatvanegy oldalas mindössze karcsú, tetszetős, kézhez álló, jól illusztrált versfüzér. Nyitó-és zárósora keret is, summázat is: ,, behorpadt sírokon/ gazlik a jövő... Sírás ketrecében állunk.,,
Böröndi aligha gondolt rá, mikor ,,A hatalomról,, című József Attilá-s és Petri György-ös szövege született, hogy mélyközelből milyen hamar megtapasztalja visszavont-vonatott igazgatói pályázata okán eme alapigazságot:
,,A hatalom hatalmaskodik / ilyen a természete. / Az ember nehezen bírja, / de nem hal bele. / Verset ír, dalt dúdol, s / megcsodál újra minden csodát. / Tudja: játék is az egész / játék a világ. / S ha kedve támad, lekapcsol / televíziót s rádiót. / S választ magának új hatalmat, / új leváltani valót. ,,
Talán a fentebb emlegett curriculum vitae sem véletlenül záródik ekként: ,,Az utolsó szó jogán mit is mondhat a költő Nagy Imre elrepedt szemüvegén át szemlélve a világot? Irgalmazzon nekünk az Isten!,,
Eme irgalom óhaj - ha nem kell is azért igazán drámaira hangolnunk- azért beszédes. Elég, ha csak az utóbbi három kötetcímet szemléljük: Összegyűrt idő (2004), megváltásra várva (2006), A Bárány vére (2008)- máris szemantikailag kitetszik, az ötvenen már túllépett alkotó kevésszavúbb, mélyebb, s a transzcendencia előtt lelkének ablakát szélesebbre táróbb lett. Távolságtartó, hűvős, leíró, szemlélődő lírikusi magatartását, mely korábbi köteteinekdomináns létformája volt: ("Szemlélődni és megőrizni mindent. / Nem ítélni holtak s élők fölött.
/ Ez köthet össze múltat és jövőt: / tégedet velem!,, (Fejet hajtva), újabban egyre markánsabb közéleti költői hang színezi. Nem mintha korábban ez a történeti érzékenység nem nyugtalanította volna Böröndit. (V. ö. Történelmünk című egysorosa: "összekevert igeidők".)
A Bárány vérében viszont direktebb, szókimondóbb, ha tetszik, radikálisabb. Ennek forrása 1956 emléke, s napjaink forradalomra vetülő furcsa, bizarr, helyenként sunyin parodisztikusan groteszk fénytörésének egyenes beszédre késztető reakciója.
,,Ezerkilencszázötvenhat
Jó lenne kikerülni, de
nem lehet ötvenhatot.
Amikor feketén ragyogtak
porcukor égen a csillagok.
A rózsák megalvadt szirmain
lecsepegett a vér.
Rozsdafoltok a lepedőn, a
földön félig rágott kenyér.
Lerázni volna jó azt, ami
folyton folyvást nyugtalanít.
Ami szívedet rágja, semmit
nem tudsz vele tenni. Amit
génjeidben örökítesz
tovább, akaratlanul is.
Mert nem csak az akarat
köt valahova, a hit.
Valami más is, aminek neve
sincsen, kimondani sem lehet.
Ezerkilencszázötvenhat is ilyen,
benned él és veled szeret.
Belőle vagy? Vagy ő van belőled?
Te élsz vele vagy ő veled?
Mindegy. Lassan följön a Nap.
Köröttünk meghasadt egek.,,
E tematikához szervesen kapcsolódik a szabadság értelmezése, s dichotóm lényegének kínzó óhajtása, mely szintén újszerű ilyen direkt tónusban a kilencedik Böröndi- verskötetben: ,,nem menekülhetsz a szabadság / bilincse rajtad szólításra vársz mint a halálra ítélt rabok,, (szabadság)
Amúgy a már legutóbb is megfigyelt Kazinczy Ferenc epigrammatikus ajánlása szerinti versválogató szűkmarkúság teszi egyre veretesebbé a szövegeket. Önmagával szemben is szinte kíméletlenül húz, elvet, megrostál. Ahogyan formálódik, letisztul, sűrűsödik, csiszolódik s így nemesül a víz koptatta kő, úgy klasszicizálódik a Böröndi-líra.
,, Fölveszel egy hófehér kavicsot,
kezedbe simul, őrzi akár egy
csepp tenger az idő egészét,
részeddé válik, s te is része vagy,,,
Szépséges hiányversek születnek ilyenformán: egy-egy motívumuk, soruk egy újabb darabban önálló életre kel, indamód kapaszkodik tovább kibontva, tovább értelmezve, csatolva, rétegelve, árnyalva az alaptémát. Fájdalmas lajstrom sejlik a félszáz versből: Emese, az emlékekbe bábozódott égivé lett lény emléke: ,,,Valaki aki nincsen / Aki mégis mindig van / Bebábozódva fénylik / Gondolatainkban,,
Az anya megcsonkító hiánya ( Anyámat halál szólongatja) is rendre kísérti, no meg 1956 meghatározó képsorai: a magyaróvár-ipartelepi torkolattüzek.
Mester a sokat hivatkozott Weöres, Rónay, Vörösmarty, Fodor András után ezúttal kettő idéztetik. Az angyalokhoz nemrégiben költözött Nagy Gáspár (Néven kell nevezni) ,,Hiányzott nagyon odafentről Istenem / A tisztalelkű jó szándékú Gazsi?,, meg a tárgyias líra utánozhatatlan egyetemese Pilinszky János (... égve felejtett villany) .
a történelem vége
csak az anyag körforgása
mondják azok
kik mindenből kiábrándultak
a lélek nélküliség lelketlenség
lehet így is
eleje vége a történetnek egyre megy
játék az egész
és a kiscipő a napsütésben?
és Pilinszky égve felejtett villanya?
Az ő tónusába születő ,,számvetés,, minőségében is az Apokrifra hajaz.
,,hóesésbe alámerülő kert
szemhéj belső falán lemenő Nap
kifeszített ernyők a tengerparton
nevetés némafilm kopó csíkján
vonatkerekek fémes csattogása
csönddé összeállt sűrű illat
integetés egy nyári délutánban
bevakolt ablakok a napsütésben
égve felejtett villany,,
Persze a Bárány elfolyó vére fölött mélázó Isten is ott lenne még valahol; talán a kert őszi fényében mozdulatlan, csak hát Isten egyre csak sír. ,,Lassan tanulom észrevenni,,
Vida István
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
