Regisztráció  Belépés
sandrapolke.blog.xfree.hu
a valóság szebb az elképzeltnél Böröndi Lajos
1954.06.19
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
Temetők
  2010-10-31 18:51:29, vasárnap
 
  Tegnap Sopronban kezdtük, szüleim sírjánál. Drágáim megkönnyeztettek. Aztán Csapod, édesanyám szülei. Itt is gyújtottunk gyertyát. Bementünk anyám keresztlányához, Böskéhez, nagyon örült nekünk. Furcsa volt látni a falut, gyerekkoromban gazdag településnek tűnt. Ma kopott, elhagyatott. Néhány szép ház mellett nagyon nyomorult porták. Innét Répceszemere következett, apám szüleinek a sírja. Itt is gyújtottunk mécsest. Még szerencsétlenebb, lepusztultabb falu. Mutattam Marcinak a templomot, a volt iskolát, a kultúrházat, ahol 1960-ban verset szavaltam, volt házunk helyét, a református haranglábat.
Aztán Répcelakon át haza. Kellenek ezek a délutánok, mindenhol elmondtam a föltoluló emlékeket.
Anyám most elégedett odafönt, betartottam az ígéretet.
Ma kertrendezés, elmentem Tamáshoz, lemostam az autót, aztán pakoltam. Holnap feleségemmel Németországba megyünk, Marcinak Hawai lesz, vigyáz itthon a macskával együtt a házra.
 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Október végi csönd
  2010-10-31 05:27:05, vasárnap
 
  most már minden október ilyen lesz
fájdalmas emlékezés
ahogyan múlik az idő egyre
lehetetlenebb a feledés

vajon mi kell hozzá még
hány év vagy évtized
minden október sírás és
fölszakadt szívsebek

nem hiába folyik el vérünk - súgja
haldokolva az egyik
tudta tudatlanul is hogy mi
soha nem feledjük

nincs bocsánat nincs pátosz ünnep sincsen
csak staféta-fájdalom
nem tudsz aludni forgolódsz az
ágyban s sehonnét nem jön irgalom
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Gyertyák és mécsesek
  2010-10-30 11:14:27, szombat
 
  Tegnap délután még visszamentem a piarista iskolába, hogy elpróbáljuk a bál "színdarabját", a Hófehérke és a hét elgyötört törpe című bohózatot.
Mit mondjak? Az hiszem megint kiírhatjuk, a Hogyan csináljunk hülyét magunkból nagy közönség előtt című feliratot. A gyerekek élvezni fogják.
Aztán ma reggel piac, virágok, kimentünk a temetőbe. Szép lett a múltkor ültetett őszirózsa bokor, vettünk a vázába krizantémot. Kettőkor felvesszük Marcit, és megyünk Sopronba szüleim sírjához. Aztán Csapod és Répceszemere, anyám és apám szülei. Megígértem anyúnak, hogy amíg tudok, én ősszel viszek virágot rájuk.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Piros és fekete
  2010-10-29 08:36:15, péntek
 
  A hét két színe. A piros az ünnepé, a fekete a gyászé. Az egész hét 1956 jegyében telt el, Tegnap Magyar Katalinra emlékeztünk a Bolyai iskolában, 16 éves diáklány volt, a Tétényi uti kórházban áplónőként önkénteskedett 1956-ban. November 7-én a mentőautóba eresztett egy sorozatot egy orosz tank, akkor halt meg. Szép, ahogyan a volt iskolájában megemlékeznek róla.
Sokat dolgoztam, lassan felépül bennem, hogy mit kell tenni. A héten a darnózseli újságot is összeraktam, volt Deák Ernő is, az őrségi naptárat küldtük nyomdába. Előre is dolgoztam, mert a jövő héten csak a Mosonvármegye készítése lesz a feladatom. Ezt Németországban is el tudom készíteni. Majd a leveleimet webes felületen letöltöm. Jövő szomtaon délután Németóvárra utazunk Árvayval, az ottani temetőben van egy jelképes '56-os sír. Az Europa Club rendezvénye, pontosabban az idéntől Óváré is, Bandi kérte, hogy szerepeljünk a rendezők között.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A Szózat éneklése közben
  2010-10-27 05:35:12, szerda
 
  Mindig megérint, ha nagy nyilvánosság előtt a versemet mondják. Így volt ez tegnap a Gyásztéren is,a műsor egyik opusza az enyém volt. Nem tudtam róla, hogy elhangzik, pedig ez a vers már régen külön életet él. Jelképes értelmű, hogy a Szózatot éneklik a laktanya előtt az emberek, amikor sorozatot engednek beléjük.
Tudomásul kell venni, hogy vannak dolgok, amelyek önálló életet élnek, bár belőlünk szakadtak ki. Ilyen ez a vers is.
Tegnap Erdélyi Jancsiért mentünk Kőszegre, majd ebéd után kicsit kószáltunk Óváron, kijöttünk Feketeerdőre a fényképezőgépemért, s neki fölvarrtunk egy lyukas kokárdát. Majd délután gyalog ki a régi útvonalon a Golgotáig.
Szép, kemény, őszinte beszédet mondott. Egyszerre volt közvetlen és lírai, s megható is. Ő is elérzékenyült közben, egy könnycsepp csak hitelesebbé tette, főként ha tudja az ember, ez nem színészi produkció. Nem tudom, miért van az, hogy vannak emberek, akikkel egy-szer-kétszer találkozol, s mégis úgy érzed, hogy szinte a legközelebbi rokon, testvér, barát. Jancsi ilyen.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Holnap Gyásznap
  2010-10-25 20:10:17, hétfő
 
  Az előző beszédet tegnap este elmondtam Grazban. Fél kettőkor a feleségemmel autóba ültünk, bekapcsoltam a GPS-t, s fél ötre Grácba értünk. Jó gyorsan mentem, végig pályán. Szép út volt, látszottak a havas hegyek.
Ötkor magyar misén voltunk a Kalvarienbergstrassén található gyönyörű templomban. Hatkor kezdődött az ünnepély. Itt voltam szónok. Hétkor kocsiba ültünk, s zuhogó esőben jöttem haza, közel hatszáz kilométert vezettem oda-vissza. De szép volt, bensőséges.
Holnap Gyásznap. Mindig megrendít a mészárlás emléke. De nem szabad felejteni. Délelőtt a szónokért megyek Kőszegre, s után egész nap járjuk a helyeket. Az emlékező helyeket. Este emlékezés a Gyásztéren.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Hazádnak rendületlenül
  2010-10-24 11:17:23, vasárnap
 
  Hazádnak rendületlenül


Néhány napja egy mosonmagyaróvári kiállítás-megnyitón, ahol 1956-os tárgyakat, dokumentumokat állítottak ki, a város polgármestere azt mondta, azért örül, hogy sok diák van jelen, mert ők lesznek azok, akik átveszik majd a stafétabotot, 1956 emlékének őrzését.
Elgondolkodtam. A fiataloknak, a mai középiskolásoknak az 1956-os forradalom már lassan csak egy ünnep a sok közül, amellyel nem igazán tudnak azonosulni, lassan a történelemkönyvbe száműzött dátummá válik október 23-a.
Nekünk, ötveneseknek apáink forradalma, élő ünnep és virágzó seb. A benne résztvevőknek életük egy darabkája, sokaknak az egész élet.
Rendjén van ez bizonyára, de arra a felelősségre is int, hogy a még élők emlékeit fölgyűjtsük, tanárként megálljunk egy pillanatra, s elbeszéljük, hogy mi történt például 1956. október 26-án Mosonmagyaróvárott. S kinézve az ablakon megmutassuk, hogy a szemközti épület előtt, a Városháza előtt állt egy szovjet tank november első és második hetében, hogy szünetelt a tanítás.
Én megtettem. Megkérdeztem az óvári és a szigetközi gyerekekből összeverbuvált osztályban pénteken, hogy ki mi tud erről a napról. Nem jött válasz. Semmit nem tudtak.
Itt kellett megállni, Odüsszeusz kalandjait félretolni, s elmondani, hogy azon a napon 108 embert mészárolt le a gyilkos sortűz a laktanya előtt, s hogy a legfiatalabb 15 éves diák volt, s hogy nagyszülőjük is lehetett volna az a fiatalasszony, aki terhesen vált a barbárság áldozatává.
Mosonmagyaróváron a gyász fekete színe keveredett az ünnep vörösével, és sok helyütt másutt is az országban, Salgótarjánban, Kecskeméten, Esztergomban, s számtalan helyen lőttek bele a tömegbe, lőtték szét a forradalmat, a némaság pecsétjét ütve a szájra.
De hát mi is történt 1956. október 23-án? Föltépték a bedeszkázott ablakokat, hogy beáradjon a fény egy pillanatra. Kitárták az ajtókat, és beömlött a friss levegő. Csak egy kis szolidaritási tüntetésnek indult, csak egy kis egymásba kapaszkodásnak, csak egy kis hőemelkedésnek az egész, s néhány óra alatt már fegyver ropogott, s a hatalom kétségbeesetten védte hadállásait. S 24 óra alatt forradalommá, az országot átszövő forradalommá vált. A forradalomnak ugyanis volt célja, s e célokat a 16 pont sorról sorra le is írta. A cél pedig egyszerűnek látszott, a szovjet csapatok kivonása, a független Magyarország megteremtése. S e cél forrasztotta egybe az országot.
Olyan egyszerűnek látszott minden. S hirtelen lett értelme az egésznek, az egész életnek. Még meghalni is volt miért. A mosonmagyaróvári Magyar Katalin jut eszembe, a 17 éves diáklány, aki 23-án vért adott a Karolina úton, aztán felhúzta a vöröskeresztes karszalagot, sebesülteket ápolt a Tétényi úti kórházban. November 7-én betegért ment ki a mentőszolgálat Ő is velük tartott, hogy egy sebesült kisfiút vegyenek fel Hárman voltak a mentőautóban, egy munkáslány, ő és a sofőr. A kilencéves sebesült kisfiút felvették, már bent feküdt az autóban, a sofőr egy kis utcába igyekezett, hogy meghúzódjon, amíg a harcok elcsitulnak. De szembe találta magát egy orosz tankkal. Az megsorozta a mentőautót. A kisfiút fejlövés érte, azonnal meghalt. Egy másik golyó Katalint találta el. Odakúsztak hozzá, hívták. De ő csak ennyit tudott mondani: Szevasztok, én meghalok.
A Kossuth téri vérfürdőben Ágh István költő is megsebesült, őt is ápolta Magyar Katalin a kórházban. Egy verssel adózott emléke előtt:

Magyar Katalin


...
Kórházi ágyon pislákoltam.
Most a kórházkert húsvéti tapéta
korhadtcsont -színű falra,
átvilágított szellő, reménylehellet.
Minek gondolna Magyar Katalinra,
ki a Terézvárosban a tizenhat éves vöröskeresztest
lefényképezte, akár a vadorzó,
s a rossz fölvételt nekem adta?

Valahol itt, valamelyik fiókban oszlik
barna homállyá, valahol fényes földi
lakk pácolja nyakcsigolyáit.
Nem látom, mintha látnám ballonkabátba
csavartan, homlokán csuklya gyapja,
szelíd arcával lepke-bárány,
Jeanne d'Arc és Zója negatívja
hanyatt a pesti járdán. ...


Még az ilyen gyorsan ellobbanó életnek is lett értelme. A Magyar Katalinok azt tették, amit tenniük kellett. Nem akartak poshadt időben élni, s az árulás dögszagától terhes levegőt beszívni. Magyar volt. Katalin volt. És vértanú.

Az eleinte vezér nélküli spontán forradalomnak vezető kellett, mint '48-nak Kossuth Lajos, s hiába találta meg már első este Nagy Imrét, neki még szüksége volt néhány napra, hogy azonosulni tudjon a nemzettel. Erkölcse átüt az idő szövetén, aztán már megy a maga választotta úton, a bitófa felé.
Igazán Ő lett az a kovász, ami e sokfelől érkező pataknak medret adott. (,,Ó bár adna a Gazda patakom sodrának medret...") Nem azzal, hogy nagy nehezen valamit elvállalt, ami rá maradt, rá testálódott. Hanem azért, mert annak minden ízét átélte, s minden következményét tudta és fölfogta. A halált is. Fecseghetnek politikai akrobaták ma is, Nagy Imre a nemzetért halt meg. Mit számít ilyenkor már, hogy bolsevik volt minden ízében az előző néhány évtizedben, hogy megjárta Moszkvát, hogy túlélte Moszkvát. Életét adta a hazáért. Sunyi Gerők, mocskos Rákosik, hitszegő Kádárok sziszeghetnek a túlvilágon is: Nagy Imre túlélte őket, túlélte a leverten is győztes forradalmat. Példája azért nagyszerű, mert remény a jövőre nézve. Magyarországot hiába rendszerváltották az üzlet nevében, példát mutatott, és a példa nem biztos, hogy egyszeri. A forradalomcsinálás ugyanis alapvető emberi jog. És ennek gyakorlásáról nem mondunk le.
Aztán jött november 4-e. Lánctalpak taposták szét az országot, s jött az áruló, s a megtorlás, a kivégzések hosszú sora. Módszeresen szedték össze az embereket, kirakatpereket rendeztek, s 1956 forradalmát elkeresztelték ellenforradalomnak, amit Nyugatról szerveztek beszivárgó nyilasok, reakciósok karöltve a Szabad Európa rádióval. Az elmenekült kétszázezer emigránst disszindensnek nevezték, akiktől óvakodni kell. A tankönyvekből szinte kitörölték ezt a dátumot, reszkettek tőle. Még emlékeszem, hogy október 22-én a rendőrség lepecsételte az írógépeket, az enyémet is, hogy október 23-án nehogy röplapokat lehessen gyártani rajtuk. A nyolcvanas évek közepén megjelent fénymásolónak felírták a számlálóállását.
Közben a gyilkos is megöregedett, de kis elégtétel, megérte Nagy Imre újratemetését, akivel egyre gyakrabban álmodott, akit ezerszer megtagadott.

Nemrégiben hallottam egyik politikusunk szájából: mindenkinek mást és mást jelent 1956. S a sokféle jelentés megfér egymás mellett. Alattomos kijelentés ez, maszatolós, elkeni a határt bűnös és áldozat között, s megengedi az önvizsgálat hiányát.
Az ünnepet silányítja hétköznappá. Az elmúlt húsz év is ezt tette, a felemás rendszerváltás felemás ünneppé próbálta zülleszteni 1956 emlékét. Nem csoda, hisz elmaradt a felelősségre vonás, pribékek napoztak a parkokban, élvezve kiemelt nyugdíjukat. Az ötvenedik évfordulón az ország miniszterelnöke ismét megmutatta, mit gondol a forradalomról, míg tüzijátékban gyönyörködött az elkerített, a néptől elzárt ünnepi helyeken, addig szétverette az Astóriánál a zászlókkal ünneplőket, kilövette szemüket, leverette veséjüket. És ma is büntetlenül adja tanácsait, mintha nem söpörte volna el hatalmát a választásokon a népharag.
Ünnepelni tudni kell. Ezt nem tanulta meg a kordonok mögött bátor bukott miniszterelnök. Az ünnepek jelentősége a családban is nagy, hát még a családok nagy közösségében, a nemzetben! Összetartó erő az ünnep, az a ragasztó, malter, ami ha kipereg a téglák közül, az épület rokkan bele, rogy össze, ereszkedik térdre.
Különösen 1956 sugározhatná az összetartozás élményét: a magyar október a világ egészén ismert, s tisztelt forradalom. Miért kellene hát nekünk sunyin, lehajtott fejjel emlékezni rá? Csak nem azért, mert elmaradt az azt eltiprók felelősségre vonása? Talán az áldozat szégyellje magát azért, hogy elárulója, besúgója fölényes mosollyal a szája szegletében nyilatkozik róla.
Cinikus az, aki kijelenti, hogy megfér 1956-ban Wittner Mária igazsága, Magyar Katalin igazsága Dudás igazságával!
Persze ünnepelni tudni kell, s tudni kell nem beszélni, ha csak hallgatni lehet. S ünnepelni sokféleképpen kell, néha csak egy szál virággal a vértől áztatott mosonmagyaróvári téren, néha elég elővenni egy régi fényképet, föllapozni egy könyvet. S van olyan is, hogy ünneplőt ölt az ember, meghallgatja az emlékező beszédet, s nagyapjára gondol közben, s arra, hogy büszke magyarságára, büszke szüleire, akiknek már nem adatott meg a jobb kor, amiben reménykedtek.
1956 a fejek felemelésének az éve. S példa is: a reménytelenség legmélyebb bugyrából is lehet kitörni. S példa minden kor diktatúrájának: a nép nem felejt. Van egy pont, ahonnét már csak felfele van. S hogy minden gaztett fölíratik valahova, és eljön a számonkérés ideje. Minden kor politikai elitje számára tanulság: a nemzetet szolgálni kell, nem rátelepedni, ráerőszakolni az idegen mintákat, akaratot.
Ki gondolta volna 1956. október 22-én este, hogy másnap emberekre lőnek a rádiónál, hogy néhány nap leforgása alatt teljesen megváltozik az ország? Hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban? Teljesen mellékes. De micsoda iszonytató zsarnokság ellen lázad fel az ember, ha munkás, paraszt, tanár, egyetemista együtt dönti le a zsarnokság jelképét a Sztálin szobrot, s együtt menetel Pest utcáin. Ilyen ritka nemzeti egységet minden száz évben egyet, ha föl lehet jegyezni. Dávid Góliát ellen. A rákosan elburjánzott Gulag sejtek közül az egyik gennye fölfakad, s jöhetnek tankok beletaposni az embert az aszfaltba, a félelem már kiirthatatlanul beleköltözött a rabtartók szívébe: a lázadás emléke lázként lappang sokáig, hogy végül ledöntse a testet.

*

Türelmetlenek vagyunk? Alig lélegeztünk be néhány kortynyit a feltépett ablakokon át beömlő levegőből máris minden kérdésünkre szeretnénk érvényes, egyszeri és megfellebbezhetetlen választ kapni? Igen, hisz ötvennégy éven át nem hallottunk mást csak féligazságokat, elharapott szavakat, s a hallgatás emlékművét építtették velünk, s sokunknak már soha nem mondja el édesanyja, édesapja, hogy hogyan gondolkodott 1956-ról, hogyan gondolkodott 1945-ről, s ha él még némelyikünké, már nem tudja elmondani semmiféle nyelven, mert az elmúlt ötvennégy év alatt a beszélhető nyelvet is elvették tőle.
Emlékszem még, hogy 1989-ben mekkorát durrant a szó, hogy 1956-ban nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Kellett is hozzá néhány év, hogy lehűtse álmainkat, hogy ne gondoljuk végig azt, ami ebből következik.


Szangvinikus, hirtelen indulatú nép a magyar, sokan még ma sem tudják megérteni, hogy eszmék egy egész népet lázba tudnak hozni, hogy honnét a merészség egy 200 milliós birodalom ellen felkelni. Nem tudják, mert gyomrukon keresztül nézik a történelmet, s mert lelkesedésük a bankszámlakivonatokig terjed. S mert nem fogják föl, hogy a 20. században el lehetett jutni odáig, hogy nincsen tovább, hogy nincsen mit veszíteni. S azt sem, hogy e csöppnyi nép ezernyi tapasztalat ellenére hitt abban, hogy nincsen egyedül. Annak ellenére hitt ebben, hogy megtapasztalta Trianon népirtását, a második világháború után ellenünk elkövetett kegyetlenkedéseket, s a hazugság Európájának hallgatását.
Az ötvenedik évfordulóra szép számmal érkeztek a küldöttségek, s bocsánatkérő nyilatkozatok hangzottak el, hogy magunkra hagytak bennünket, s mi feszengve hallgattuk a szép szavakat, mert erre sem volt már igazán szükségünk ötven év után. Hisz amit e népek kormányai elmulasztottak, arra nincsen bocsánat csak magyarázat. S bocsánatot csak saját népüktől kellene kérniük, azoktól, akik többet tettek a hivatalosságoknál, befogadták a menekülőket, ellátták őket, házukba hívták, megállították a magyarokat szállító autóbuszokat, hogy néhány schillinget nyomjanak a hontalanok kezébe. Igen osztrák pénzt, mert Ausztria volt az egyetlen, aki egy évvel az orosz megszállás megszűnte után a legtöbbet tette. Önök talán tudják, az osztrák miniszterelnök, s Bécs legnevesebb színészei járták a császárváros utcáit, s pénzt gyűjtöttek Magyarországnak. Kalapoztak.

Türelmetlenségünk ellenére is be kell látnunk, hogy kicsit több mint fél évszázad semmi, csak egy mély levegőt lehet ennyi idő alatt venni. De elég arra, hogy észrevegyük, hogyan ég fényesedik 1956 csillaga egyre tisztábban, s hogyan mállik, rothad szét az a sokféle hamis gondolat, amibe becsomagolták. Nem kétséges, 1848 mellett 1956 a magyar nemzet második nagy pillanata. A napi marakodás mellett persze ez nem látszik minden pillanatban, a szétszakított, szellemileg megalázott, az értékeket megkérdőjelező mában ez nem tűnik mindig annak, de hazának csak az a szögesdróttal körbekerített terület nevezhető, ahol vannak azonosulási pontok, ahol vannak biztos értékek, ahol fel lehet nézni a Napba, ahol bele lehet nézni a tükörbe. A haza ugyanis nem csak egy terület, nem az állam gyakorlóterepe, nem csak az a föld, amiből vétettünk, és amibe eltemetnek ma, nem, a haza hit a jövőben. Ezért volt veszélyes 1956 a zsarnokságra, mert ezt a hitet állította vissza az emberekben. Hogy van értelme élni. S ezért rettenetes a zsarnok számára, mert hiába államosította, annektálta a magánéletet is, a belül hordott hazát nem lehetett gyarmatosítani. S ezért volt félni valója az azt követő ötven év zsarnokainak, mert tudták, 1956 gyújtózsinór a magyar történelemben. Mert róluk is ítéletet mondtak 1956-ban, az elkövetkező zsarnokok is megítéltettek már akkor.

Mosonmagyaróvár 1956-jával kezdtem az elején, s két nap múlva kedden, néhány túlélővel és a város nemesebbik felével végigjárjuk azokat a helyeket a városban, ahol 1956. október 26-ának eseményi zajlottak, s délután négy órakor a magyaróvári temetőtől, ahova az ismeretlen meggyilkoltakat tömegsírba temették végigvonulunk azon az útvonalon, amelyen 54 évvel ezelőtt délelőtt az énekelő tömeg is vonult, s kimegyünk a térre, mint akkor, és emlékezünk a 108 legyilkoltra. Akiket éppen akkor kaszálta le az első sortűz, amikor a Szózatot énekelték.
Van ennek valami döbbenetes, máig ható jelentése.
Hazádnak rendületlenül? Kérdezzük ma is naponta, tesszük fel a kérdést, ami akkor kijelentés volt, sőt parancsoló kötelesség..

Egy verset hoztam Önöknek, s ezzel hajtok fejet azok előtt, akik 1956-ban azt tették, amit egy megnyomorított nép gyermekeként tenni kellett. S Önök előtt is, akik őrzik az ő emléküket.

Rendületlenül


Hazádnak rendületlenül légy...
Mi az, hogy haza?
Kölcsey, Vörösmarty, Arany,
Illyés, József Attila, Baka?

Liszt, Bartók, Kodály, mennyi
vers, festmény, muzsika!
Templom, várrom, mohás ha-
tároszlop, virágok illata.

Nyelv íze, szavak édessége,
mézé, sötét boré, eceté.
Őrtornyok szem villanása,
görcs belül, a félelemé.

Múlt iszonyú mély kútja bele-
nézel sötét víz csillan odalenn.
Ez is haza, kín és gyönyör,
újból és újból föllobbanó szerelem.

Rendületlenül? Légy híve? Hisz
választás nincsen, tudod.
A jelent megnyered, bár a
jövőt lehet, hogy elbukod.

Leng az inga, a napos oldalt
fölváltja az esős.
A vers megvéd, gondolod, csak
légy kitartó és erős.

Mennyi felhalmozott kincs, ez
is a haza.
Haza a magasban? Belül és
Kint? Lent és fent? Illyés igaza?

Forgószélben állsz, látod és
Érzed, hogy minden összedűl.
Vagy csak változik? (Reméled.)
Hazádnak rendületlenül.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Lépcsők lefelé
  2010-10-24 07:53:33, vasárnap
 
  Lépcsők lefelé


Becsukták a kapukat, bennrekedtél.
Trója állja az ostromot.
Több ezer éve ismered a győzelem ízét,
a vereség ajándékait is elfogadod.

De most csak nézed az egymásnak feszülést,
a harcot a vériszamost.
Átélni nem akarod.

Ki kit győz le? Egyremegy.
A föld egykedvűen forog, míg
Kávédat kortyolod.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Kiváncsiság
  2010-10-23 05:58:47, szombat
 
  Munkás hét volt, s a sok írás mellett szerdán helyettesítem Pistát egy rendezvényen. Dr. Neményi Miklós professzor úr volt a vendége egy kávéházi beszélgetésnek, amelyet neki, mint volt egyetemi kollégájának és mint polgármesternek kellett volna levezetni. De szerdán Parlement, így odautazott.
S a beszélgetést a helyi tévé rögzítette.
Tőlem a mezőgazdaság nagyon távol áll, főként annak határterületei.Ennek ellenére jó beszélgetés volt, azt hiszem, jól tettem, hogy a kíváncsi kérdező szerepébe bújtam.
Már elkezdődtek az '56-os ünnepségek, s ez folytatódik ma is és az egész jövő héten. A kollégiumban egy kiállítással kezdtük, a nyitón nem nagyon lehetett rendesen megnézni a tárlókat, de elmegyek külön majd. Az jó, hogy sok dokumentum látható s az meg még különösebben, hogy akadnak olyanok, akik a még fehér foltok feltárására vállalkoznak.
Megjelent a Mosonvármegye is, szerintem jó erős szám lett.
Ma rendezkedés itthon, aztán délután négy órakor elmegyünk a városi ünnepségre.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Két gyönyörű vers
  2010-10-21 21:44:51, csütörtök
 
  Föltétlenül le akarom jegyezni, hogy Kerék Imre barátom küldött két szép verset a szél-járásba. Örülök neki. Nem másolom ide, még kéziratban van, s be kell gépelnem. De azt leírom, hogy az ilyen verse üzenetek gyönyörűek. S hogy vannak még költői barátságok, irodalmiak. Meg azt is leírom, hogy adós vagyok a beszámolóval, tudom, de hétvégén rendezek minden tartozást.  
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
2010.09 2010. Október 2010.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 28 db bejegyzés
e év: 272 db bejegyzés
Összes: 2487 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 91
  • e Hét: 1145
  • e Hónap: 3503
  • e Év: 74084
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.