Belépés
sandrapolke.blog.xfree.hu
A gondolkodás szabadsága Böröndi Lajos
1954.06.19
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
Vasárnap - Száztizenötödik nap
  2019-04-28 06:30:42, vasárnap
 
  A gyerekek szerencsésen hazaértek Köschingbe. Mi pedig pihentünk egy kicsit. Itt voltak a fiúk - kisegítőink - s elkezdték a sütőgetőhely kialakítását. Én virágokat ültettem, bevásároltam, s kicsit korrektúráztam az amerikai kéziratot. S verseket olvastam.
Érdekes, milyen sok verset vélek túlírtnak. A sajátaimat is úgy javítom,hogy húzok belőlük, legyenek minél feszesebbek. Nem szeretem a lotyogást.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
péntek-Száztizennegyedik nap
  2019-04-26 06:18:30, péntek
 
  Holnap hazamennek Zsókáék, zsúfolt volt a két hét, főként úgy, hogy abból Nagyzsóka egy hétig kiesett.
Ma kiszaladunk Varga Gyurihoz, megbeszéljük a somorjai kiállítást. Aztán lassan be kell fejeznem az amerikai regény korrektúrázását, elkezdtem a szél-járást, s folytatnom kell Deák Ernő könyvének szerkesztését.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Faludy -Száztizenharmadik nap
  2019-04-24 13:23:32, szerda
 
  Faludy

a viszkit és a vörösbort szeretted
s azt amikor felébred a víz felől a szél
s a skarlátvörös gömbtől naplementekor
bíborszínű lett a tenger amiben megfürödtél

szerettél élni s igazad lehetett
az élet olyan akár egy tele torokból feljövő kiáltás
nem kívántál bosszút de azt suttogtad amikor nagyon
fájt az emlékezés hogy nincsen megbocsátás

tudtad hogy nem jön jobb az egyesült Európa
leveti mint ócska rongyot s elhagyja elődei örökségét
s a pénznek hódol mert nem kell műveltség ott
hol minden ettől nyeri el fényét

beletörődtél hogy vége van és semmi nincs
boldogság sincs s nincsen öröklét
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Húsvét - Száztizenkettedik nap
  2019-04-23 05:49:10, kedd
 
  Szép napos idő, nagy társaság. Húsvét hétfőn heten voltunk - mint a gonoszok. Kissé több feladat hárult rám a szokottnál. Vasárnap délelőtt elmentünk istentiszteletre, s a parkoló autóhoz menve az evangélikus templomtól nem messze Nagyzsóka belelépett egy "gödörbe" a járdán. Nevezzük járdának Európa "legszebb" főterétől ötven méterre húzódó törmeléket. Este kórház, röntgen, lábra sem tud állni.
Így a főzés nyűge rám maradt.
Persze ma Sopronba sem tud eljönni velünk.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Tanúságtétel, Deák Ernő írása - Száztizenegyedik nap
  2019-04-19 13:52:22, péntek
 
  Tanúságtétel

Böröndi Lajos: sor|tűz. Versek. Mosonvármegye Kiadó, 2018, 40 old.

Alaphang - kiindulópont:

sortűz után

zuhanás után a csend
az az egy másodpercnyi mély

majd az egészen mélyről
föltörő szörnyű hang
a kettészelt időben (In memoriam 1956. október 26., 23. old.)

Van, aki magába temeti gyászát, van, aki magáévá teszi azt a tragédiát, amihez nem kötik személyes élmények, mégis kimondja, mintegy keresztúton végigvezet az időben a kiindulóponttól a jelenig. Mi történt, és miként hatnak azok az országos események, amiknek Mosonmagyaróvár volt egyik legmegrázóbb színtere? Böröndi Lajos erre vállalkozik. A fekete borítólap változatlanul emlékeztet a gyászra; valójában legfeljebb tompulttá tettek az elmúlt évtizedek, immár jóval több, mint félévszázad. A borítólap hátulján abc-sorrendben olvashatók a nevek, akikről szól ez a vékonyka, de tartalmánál fogva annál metszőbb kötet.
Az áldozatok a nemlétbe taszítva nem fizikailag, de lelkileg, tudatformálóan üzennek a költőn keresztül, sőt, maguk is megszólalnak, párbeszédet kezdenek azokkal, akik halálba lőtték őket. Éppen ez a megrázó átváltozás járja át az olvasót, még akkor is, ha első ízben Böröndi Lajos közvetítésével értesül a szörnyűségről, ami abszurditása ellenére megtörtént, gondolkodni késztet, majd borzongatni kezd: vajon mindez valóságosan megtörtént, vagy csak a költői ihlet szülte, formálta visszavonhatatlan, valójában szublimált valósággá? A párbeszédes formák, megszólítások visszalendítenek az eredeti eseményekhez, amik viszont egészen sajátságos emlékezetté hatalmasodnak a különböző megközelítéseknek, megfogalmazásoknak köszönhetően.
Akaratlanul is felötlik a kérdés: értelmes-e a költögetés, ébrentartás, az egyre idegenebbül ható kegyelet? Vajon ésszerű-e belemerülni a múltba, és magunkkal cipelni azt, amihez - mondhatnánk - ma már semmi közünk? Állíthatnánk azok fejével és életvitelével, akik számára amolyan legendakeltés a mindennapi szürkeség, személyes gondok, az életharc közepette az ilyenfajta felidézés.
Böröndi Lajos nem alkuszik meg a mai nemzedékekkel, mert éppen azt akarja, hogy az anyagiasságba torkollott gondolkodásmód, lelkület ne szorítsa ki a fejekből azt, ami évtizedeken keresztül tiltva volt, s manapság más ingerek és érdeklődés következtében kiszorul nem csak a köztudatból, de a személyes tudatküszöbig sem jut el.
az emlékezőket kell megölni
ha azt akarjátok hogy teljes legyen
a feledés (1956, 36. old.)
Kegyetlen feltevés, következtetés, hiszen éppen a felejtéstől akarja óvni a jelent.

Törvényszerűen a feledésbe tereli a holtakat az idő, maguktehetetlen ők már nem tudnak emlékeztetni, ezért nélkülözhetetlenek a közvetítők, akik felidézik, közénk hozzák, életben tartják az erőszakosan megszüntetett életeket. Akik sohasem válhattak felnőtté, vagy nem forrhattak ki, befejezetlen torzókként maradtak ránk.
Most nyolcvan évesek lennénk,
Sétálhatnánk karonfogva a hóesésben
sóhajt a múltból gyilkosához szólva az áldozat. (21. old.) Olyannyira meghökkentő ez, mint a költő alapállása: nem kiált bosszúért, sőt, igaz, Istenre bízza a megbocsátást, inkább a szánalom szólal meg belőle:
láttuk az öreg gyilkost orrot törölni
szánalmas volt és sajnálatra méltó
egy pillanatra megérintett az irgalom szele
(Justitia bomlott hajjal, 30. old.)
Mégis, vajon kötelezettség, bizonyos értelemben teher, amit cipelni a saját gondjaival elvegyítve nem akar senki? Igaz, van ennek másik megközelítési módja is: amikor avatatlanok, kétes hírnévkeresők emelkednek a pódiumra, és mondják, mondják a magukét; azokkal kérkednek, akiket csupán öndicséretükre használnak fel eszközül. Csak azért, mert éppen ez lett a módi. Nagyon veszélyes viszonyulás ez, mert valójában nem az elmélyülést szolgálja, de annál inkább a fellengzősség, felszínesség, kiüresedés vigasztalanságába torkollik.
Nagyon is ki kell szűrni, különbséget tenni az őszinte megközelítés és az üres szónoklatok között. Mert nincs is annál álságosabb, mint amikor politikai célzattal mintegy pártprogramként szónokolnak nemzetről, hazafiságról, akik életvitelükkel nem tesznek tanúságot történetesen 1956, vagy éppenséggel a mosonmagyarovári tömegmészárlás szörnyűsége mellett. Bátorkodom megjegyezni, ezek a közéletiek középtávon többet ártanak, mintsem gondolnák, különösképpen azért, mert érdektelenséget, közönyt váltanak ki tartalmatlan szólamaikkal.
Az igazi katarzis nem harsány szónoklatokkal érhető el, hanem csendes, elmélyült elmélkedéssel: hogyan tudjuk életünket az áldozatok utóéletének vállalásával tartalmasabbá, értelemesebbé és értékesebbé alakítani? És ebben a vonatkozásban Böröndi Lajos olyan kalauz, aki az évtizedeket átívelve keresztutat tesz meg, és erre készteti az olvasót. Régies hasonlattal voltak olyan esetek, amikor a túlsúlytól szabadultan akartak megmenekülni a bajba jutottak, Nem kerülhető meg az a feltételezés, vajon a már említett teher viszonylatában olyan túlsúly-e a múlt, amitől meg kell szabadulni, mert különben nem jutunk előbbre az érvényesülés útján? A napi kísértések, kihívások közepette mennyire fajsúlytalan életvitelünk, aminek leglátványosabb megnyilvánulása az elvtelenség, a haszonelvű ingadozás. Egyszerűen, mert nem vetettünk horgonyt sehol sem; vergődünk és nem találjuk helyünket. Végsőfokon semmi sem köt, látványok, látszatok szabják meg gyökértelen életünk menetét.
Nyűgös tud lenni, aki emlékeztet. Böröndi Lajos ennek tudatában vállalja szerepét. Tudja, hogy szükség van az ő hangjára, emlékeztetőjére, mert nélküle minden vibrálása ellenére szintelen és tartalmatlan a jelen. Ellentmondásos megközelítés, mert amíg tehertétel az egyik oldalon, akár tudat alatt is hiányérzetet kelt a másikon. Amikor olvasva végigelmélkedem Böröndi mondanivalóját, feltárul az alvilág és Odüsszeuszként, Éneászként borzadállyal ereszkedünk alá Hádesz-Orkusz birodalmába, csakhogy megtudjuk, hová lettek, hol tartózkodnak a holtak. Beismerjük, irodalmi fogás, mesterkélt pátosz ezekre a klasszikus példákra utalni, hivatkozni, a modern lélektan segítségével azonban nagyon is világossá válik, tudatosodik bennünk, hogy személyes hádeszünkben, a tudatalattiban rejtőznek halottaink, a múlt, s ha nem foglalkozunk vele behatóan, megmagyarázhatatlan marad számunkra a rossz közérzet, nyugtalanság, szorongás.
Éppenséggel Böröndi Lajos Sortűze riaszt fel, felszínre hozva az élet teljességének igényét. Tudhatjuk, hogy bennünk tovább élnek a holtak, és minden tehertétel ellenére éltetőn befolyásolják életünket. Csak bele kell gondolnunk, hogyan, kik által lettünk azzá, akik vagyunk. Lelkületünk akaratlanul is múltunk elemeiből tevődik össze, s ha rákérdeznek akár idegenek másságunkra, akkor tudhatjuk, hogy a velük hasonló életmód ellenére alakult, fejlődött ki egyéniségünk. Hozzátéve: sokszor önmagára utalva nem képes ennek felismerésére az ember, éppen ezért jó, hogy vannak költők, akik képességüknél fogva hozzásegítenek az önismeret felkeltéséhez, kiműveléséhez.
Böröndi Lajos sortűzzel riasztja belénk: mi mindent hagytunk magunk mögött, amit valójában mégis magunkban cipelünk. És azok is, akik számára 1956 legfeljebb évszám, tudják meg, hogy együtt vérzünk (20. old.).
(Elvakart sebeivel elhullott az a század,
De mi, akik átéltük, még mindig itt vagyunk.
Ellensúlyaként a feledésnek?) (Visszanézve, 13. old.)

Az élők élete így érik be, akkor válik teljessé, ha továbbélik a holtak, különösképpen a halálba erőszakoltak örömét és bánatát, hozzásegítve őket ahhoz, hogy nekik is kiteljesedjen életük.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Hitel - Száztizedik nap
  2019-04-17 08:15:10, szerda
 
  Tegnap Sandrával voltam Pesten. Egy órányi dolgom volt a minisztériumban, azután nyakunkba vettük a várost. A Margit híd lábánál ebédeltünk egy thai étteremben, majd megnéztük a Hősök terét. Ott még nem volt. Visszafelé az Írók boltjában böngésztünk egy kicsit. Megvettem a Hitel új számát, amelyben két versem szerepel. Örülök neki, nívós hely. Aztán mire hazaértünk, a tiszteletpéldány is megjött.
Mindig erősítenek az ilyen jó közlések.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Unokázok - Százkilencedik nap
  2019-04-15 06:02:40, hétfő
 
  Sandráéknak megkezdődött a húsvéti szünet, tegnap megérkeztek. Két hét kizökkenés a kerékvágásból. Csak már legyen tavasz!
Holnap kettesben Pestre készülünk. Egy kis nézelődés. Benézünk a nagy házba is.
Nekiláttam Deák Ernő kéziratait összeszerkeszteni, szerintem ezer oldal fölé megyünk.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Megint Bécs - Száznyolcadik nap
  2019-04-13 18:17:48, szombat
 
  Tegnap Bécsbe kellett mennem, Ernő tanulmánykötetét beszéltük meg a lektorával Csire Mártával, aki a Tudományegyetem finnugor tanszékén dolgozik,De jó, hogy van Bécsben ilyen tanszék! S Márta kedves, jó fej. Ebédeltünk a szokásos belvárosi éttermünkben. Én Ferenc Jóska kedvenc ételét rendeltem:Főtt marhahús zöldségekkel, almás tormával, s röstivel.
Kellemes nap volt, sok beszéddel.
Közben hírt kaptam Szakály Sanyi barátunkról is, s reménykedünk.
Sanyit szeretjük, nagyon szeretjük.
Két hete voltam Pesten, előtte megbeszéltük, hogy találkozunk. Dedikált könyvet a Miniszter úrnak, Deák Ernőnek, s nekem, de az intézetben a titkárságon tudtam csak átvenni a könyveket.
....
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Emigráns remény - Százhetedik nap
  2019-04-12 07:07:57, péntek
 
  A kitérő után naplózzunk akkor!

Akkor jöjjön az első bejegyzés. ,,Tegnap Pozsonyban voltam. Eredetileg a Hét béli honoráriumokért akartam elmenni, mert arról volt szó, hogy pénteken Szencre megyek találkozóra. De ezt Margitka lemondta. Aztán vasárnap hívtam telefonon Tihamért, s megrótt, hogy a vele készült interjúból kihagytam a komáromi egyetemet, s írjak erről. S hogy menjek hétfőn este. Így lett. Náluk aludtam, s kiöntötték bajaikat; lassan sejtem, mit jelent kisebbségben élni.
Másnap délelőtt a Madáchban kezdtem. Dobos Lacinál. Kedves volt. Aztán a kiadó főszerkesztőjével beszélgettem. Írni akarok terveikről. Benéztünk az Irodalmi Szemlébe is, megismerkedtem Grendellel és Hizsnyaival. Jól elszaladt az idő. Délután föltankoltam a Madáchtól egy halom könyvet - tiszteletpéldányt. Majd válogatok, és írok egyikről-másikról.
Ma fáradt voltam, de ez már egy másik regény. A megyei könyvtártól voltak itt - délután Tamással Albertkázmérról könyveket hoztunk vissza. ,,
Ezt 1990. május 16-án jegyeztem föl. S a következő bejegyzés is Pozsonyról szól.
Ebben az időben valóban sok könyvet kaptam Pozsonyból, s többről írtam a Kisalföldbe, ahol Ceruzarajzok címmel ment egy recenziós sorozatom.
Az óvári ,,közéletről" nem sok sejtésem volt, úgy sejtem, önkormányzati választásokra készültünk. Én az országos politikát figyeltem, olvasva Lezsák verseit arra gondolta, ez az én világom. De valamiképpen mégis bele-belemártottam magamat ebbe a világba is. Ezt éppen egy május 25-én kelt naplóbejegyzés jelzi: ,,Tegnap este Duray volt itt. Nekem nem mondott sok újat. ... Itt volt a Tv-híradó is, megismerkedtem Pió Mártával. A Pesti Hírlapnak is kellett interjút készítenem, de ma hiába hívtam a megadott számot, nem tudtam bemondani. Pedig gyorsan kérték, telefaxon, vagy telexen, s hogy a posta legyen a végső megoldás. De innét a végekről telefonálni sem tudtam."
Durayval azóta is megvan a kapcsolatom, többször találkoztunk, főként magyar találkozókon, legutóbb Oberpullendorfban. Néha telefonon váltottunk néhány szót.
Miklóst karizmatikus személyiségnek tartom, tudom, hogy sokan vélik úgy, hogy maradjon a háttérben, s kezdték leszorítani a pályáról. De ez ebben a véres közéletben szinte természetszerű is, ahol felfalják elődeiket azok, akik általuk lettek valakikké.
S aztán jött a könyvhét, itt járt Eörsi Pista és Dalos. Fölülmúlták várakozásomat. Dalos György eljött a lakásomra, majd kikísértem a bécsi buszhoz. Mindketten elvittek tőlem egy-egy verseskötetet.
Szellemi izgalmakkal teli nyárelő volt. S az egész év is. Bármennyire Pozsony felé irányult a figyelmem, igazán a helyi képlékeny világot sem hagyhattam figyelmen kívül. S a könyvtárat sem.
Talán ebben az évben írtam a legtöbbet a Könyvtárosba, a szakma olvasmányos, szerintem színvonalas lapjába.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A vers megvéd - Százhatodik nap
  2019-04-10 19:37:10, szerda
 
  A világ ellen. Például. Amikor már torkodig ér a szemét, s nehezen viseled el az önjelölteket, s az olvashatatlan dolgokat, akkor kell egy verset írni. Így április 11-e körül például. Magadnak.
Januárban a Muratájban volt egy versem, s aztán a szél-járásban. S a napokban a Hitelben. Ennél jobb helyen nem is lehet megjelenni.
S most írtam egy verset, ami egy olyan pontot keres, ahonnét talán ebben a széteső vilkágban el lehet indulni.
Ez Isten sugallata, hogy a remény tényleg nem reménytelen.
Ez egy kapaszkodás vers. Íme:

1945

Lerongyolt ország, elvérzett haza,
a tankokból dől az égett hús szaga.
Pernyékben száll a múlt, az ég kékje koszos,
bekormozott arccal félnek az angyalok.

Halálos csönd van, a hegyek szűzfehér
lepelbe burkolóznak, sötétet hoz a szél.
De a láthatáron fényesedni kezd
egy csillag, s nem oly hideg

az erdő, de még nem menedék
senkinek. S ha megreped az ég, s
havazni kezd, ó édes Istenem!
súgd meg, hogy a remény, nem reménytelen.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 16 db bejegyzés
e év: 228 db bejegyzés
Összes: 3552 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 56
  • e Hét: 218
  • e Hónap: 1961
  • e Év: 33626
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.