Belépés
sandrapolke.blog.xfree.hu
A gondolkodás szabadsága Böröndi Lajos
1954.06.19
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Kertészkedtem
  2016-02-27 19:00:10, szombat
 
  Nem volt igazán jó idő, de a délelőtt nagyobbik részét a kertben töltöttem. Metszettema fákat, egy évek óta beteg meggyfát jól megkínoztam, láncfűrésszel sokkoltam. El is fáradtam.
Ebédre húsleves, csülök, vadasmártással, zsemlegombóccal, mákos bejgli.
A gép elé csak este ültem.
Hétfőn Pest, sok (át)szervezés, telefon, programszerevezés. De már jobban átlátom a dolgokat, mint korábban.
A szél.járás borítót összeraktam, föl is tettem az eoldalra. Minden tagom fáj, nem bírja a cigány a szántást.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Kaláka évkönyv
  2016-02-25 05:48:18, csütörtök
 
  Készen lett a Kaláka évkönyv, 1956-ról szól az írások zöme. Én is írtam bele.
Kedden Győrben kezdtük Tamással, elmentünk a könyvekért, majd Óváron át Bécs. Ott 400 példányt letettünk, a többi idehaza van, a cég irodájában. Pénzügyei rajtam folynak át.
Bécsben ebédeltünk Ernővel, s aztán haza.
Holnap Pest, néhány dologról beszélni kellene Pistával. A SZigetköz pályázat az első, én készen vagyok a rámbízott feladattal, jövő héten jöhet a sajtótájékoztató.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Egy menekülés története
  2016-02-23 04:39:00, kedd
 
  Ma reggel kaptam elektromos postán Ausztriából. Csak bemásolom

Egy menekülés története

Évek óta őrzöm ezt a történetet. A főszereplője már nem él, névtelen akart maradni. Úgy írom le az eseményeket, ahogyan ő elmesélte. Most, amikor az 1956-os forradalom 60 éves évfordulójára emlékezünk és Európa egy másfajta menekültáradattal szembesül, talán aktuális is. De micsoda különbség!

1956 október 23! Micsoda nap! Micsoda felszabadult öröm! Kitört a forradalom! Azt hittük, hogy végre szabadok leszünk. Aztán jött november 4 és az oroszok az áruló Kádárékkal együtt eltiporták ezt a mi gyönyörű forradalmunkat.
Ekkor mi egy Budapest közeli kis faluban laktunk. Ide deportáltak bennünket 1952-ben. Mindenünktől megfosztottak: elvették a házunkat, a birtokunkat, az értékeinket és kineveztek minket a nép ellenségének. Két kisgyerekkel laktunk négyen egy förtelmes ház két kis szobájában. Itt ért bennünket a forradalom híre. Terveket kovácsoltunk és bizakodtunk, hogy most majd jobbra fordul a sorsunk. Még két hétig sem tartott az öröm. Soha nem felejtem el az embereknek azt az elkeseredését, ami az orosz páncélosok megjelenését kísérte. Már november 5-én láttam, ahogy a házunk előtti országúton hosszú sorokban menekülnek az emberek a szemerkélő esőben hátizsákokkal, kofferekkel, kis motyóikat összeszedve nyugat felé. Álltam a házunk előtt és teát osztogattam. Budapesten 1944-45-ben önkéntes ápolónőként dolgoztam, így a sebesülteket is úgy-ahogy el tudtam látni. Közben egyre csak az járt a fejemben, hogy nekünk is menekülnünk kellene, hiszen németül tudunk, rokonaink is vannak Ausztriában és a hazámban semmi jó nem vár ránk. Elég volt a megaláztatásokból, a nyomorból! De a gyerekek kicsik: András négy éves, Erzsébet három és én állapotos vagyok a harmadikkal. Pénzünk sincs valakit megfizetni, aki biztonságosan átvinne minket a határon Ausztriába. Szomorúan figyeltem a fiatalok tömegét, akik mind elhagyják az országot. Isten áldását kértem rájuk és reméltem, hogy semmi baj nem éri őket az útjukon.
Így telt el egy jó hosszú hónap. Már november vége felé jártunk és a helyzetünk egyre rosszabb lett. A falu egyetlen boltjában egy kiló lisztért, cukorért, kenyérért órákat kellett sorban állni, ha egyáltalán volt. Hogy legalább egy szobát fűteni tudjak a közeli erdőbe jártam fát lopni, ami tilos volt. Ha elkapott volna az ,,erdész elvtárs“ súlyos büntetést kaphattam volna. A kis kézifűrészemet eldugtam az avarba és úgy tettem, mintha csak a lehulló gallyakat szedném. Ezt szabadott. Közben 5-6 méteres akácokat is kivágtam. A kutyám vigyázott rám, azonnal jelezte, ha valaki közeledett. Óvatosan az est sötétjében cipeltem haza a fadarabokat. A férjem segédmunkásként dolgozott, esténként hullafáradtan érkezett haza. A keresetéből éppenhogy meg tudtunk élni. A szüleim máshol voltak kitelepítve. A helyzetünk reménytelennek látszott, egyetlen reménysugár : minél előbb elhagyni az országot, de hogyan?

November 25
Ezen a napon a férjem egy ismerősével jött meg a munkából. Izgatottan és suttogva közölték, hogy öltöztessem fel jó melegen a gyerekeket, egy hátizsákba pakoljam be a legszükségesebbeket és feltűnés nélkül azonnal induljunk el. Minden el van intézve, megyünk Ausztriába! A gyerekeknek azt mondtuk, hogy a nagyszülőket látogatjuk meg, nehogy elkotyogják magukat. Telefon persze nem volt, a szegény szüleimtől el sem tudtam búcsúzni. Csak a hűséges kutyámat símogattam meg utoljára. Írtam egy cédulát a szomszédomnak, hogy törődjön vele, amíg mi nem vagyunk itthon. Aztán indulás gyalog a jó fél kilométerre eső buszmegállóhoz. Csak, amikor már Budapest felé utaztunk fogtam fel igazán, hogy most már minden végleges és nincs visszaút. Budapesten az éjszakát egy barátnőmnél töltöttük, aki azonnal befogadott minket, bár a lakása kicsi volt. Én a kádban, a férjem egy fotelban aludt, de fedél volt a fejünk felett.

November 26
Reggel találkoztunk Jóskával. Ő szervezte az egész menekülést. Egy eldugott utcában állt a rozoga, kis teherautója, hátul ponyvával lefedve. Ide ültem be én egy vasládára a gyerekekkel. A sofőrfülkétől egy vékony fal választott el minket, rajta egy kis lyuk, ezen szólhattunk át, ha valami kellett. Sanyi, a sofőr, Jóska és a férjem elől ültek, mint később megtudtam azért, mert csak nekik volt hamisított szolgálati igazolványuk, amivel a határsávba is be lehetett utazni. A ponyva alatt meglepődve láttam, hogy nem vagyunk egyedül. Még három nő és egy 14 éves formájú lány kuporogott koffereken ülve az egyik sarokban. A teherautó végében három hatalmas benzines hordó állt. Ezeket a férfiak elénk tolták úgy, hogy ne lehessen minket látni az ellenőrzéseknél.
Elindultunk Szombathely felé. A gyerekek az elején kifejezetten élvezték a kalandot és azon sem lepődtek meg, hogy csendben kell maradniuk, amikor a katonák vagy az oroszok ellenőrizték az okmányokat. Az egészet játéknak tekintették és az én három éves Erzsikém néha még jókat is kuncogott ezen. A velünk utazó társaság lánya viszont elképesztően fegyelmezetlen volt. Egyszer kénytelen voltam neki egy kisebb pofont is adni. Nem hallgatott az anyjára és egyszerűen nem fogta fel, hogy milyen veszélyben vagyunk.
Sorra hagytuk el a falvakat. A férjem időnként besúgta, hogy merre járunk. Mellékutakon utaztunk, mert ott kevesebb volt az ellenőrzés. Egy tortúra volt, ha néha meg kellett állni a szükségünket végezni. Ha a gyerekek nyugtalankodtak, akkor a barátnőmtől kapott elemózsiából enni, inni adtam nekik. A férjem és én az egész úton nem ettünk semmit az idegességtől. Minél inkább közeledtünk Szombathely felé, annál gyakoribbak lettek az ellenőrzések. Úgy délután négy óra felé Jóska közölte, hogy jó lenne, ha lenne erre felé egy ismerősünk, mert ma már nem megyünk át a határon. Ez volt a ,,minden meg van szervezve!“ Eszembe jutott, az egyik Vas megyében lakó barátnőm. Már sötét volt, amikor bekopogtattunk nála. Hihetetlen kedvességgel fogadtak bennünket, pedig nekik is alig volt valamijük. 1945-ben az oroszok felgyújtották a kúriájukat, akkor költöztek ebbe a kis parasztházba. A barátnőm mind a hetünket befogadta és azonnal remek krumplilevest főzött. Matracokat terítettek alvásra a padlóra és reggel még útravalót is bepakolt nekünk. Könnyezve búcsúztunk.

November 27
Ezen a napon kellett volna átmennünk a határon, amitől úgy 80 kilométerre lehettünk. Szombathelyre érkezvén egy elhagyott gyártelepen álltunk meg és Jóska meg Sanyi elindultak ,,kinyomozni a helyzetet“. Jóska ugyan ismerte már a körülményeket, hiszen nem először csempészett át embereket a határon, de a helyzet mindig változhat, mondta. Késő délután volt már, amikor visszaértek és Jóska közölte, hogy ma már nem megyünk sehova. Idegölő volt egész nap a ponyva alatt várakozni. A gyerekek egyre nyűgösebbek lettek. Nem értették miért tart az út a nagyszülőkhöz ilyen sokáig és miért kell mindig csöndben lenniük.
Nem volt mit tenni, itt kellett éjszakáznunk. A férfiak felfedeztek a gyár mögött egy kis favityillót, benne egy rozsdás vasággyal. A nők és a gyerekek keresztül-kasul ráfeküdtek, én egész éjjel az ágy szélén ülve, a falnak támaszkodva őriztem az álmukat és imádkoztam. A férjem a puszta földön azonnal elaludt. Hideg volt, kinn szürke köd, szitáló eső és ijesztő csönd.

November 28
Úgy fél hat körül ébresztettek a férfiak, hogy hangokat hallanak, rohanás a ponyva alá az autóba. Ültünk a ponyva alatt reszketve a hidegtől és vártunk, vártunk. Az ennivalónk, a vízünk egyre fogyott. Végre Jóska közölte, hogy beutazunk a városba tankolni és este hat körül indulunk a határra. A gyerekeknek majd adjak be altatót, nehogy lebukjunk az ellenőrzéseknél. Altatóm persze nem volt, így Szombathelyen, amíg a férfiak tankoltak én berohantam az első patikába. A gyógyszerész a kétségbeesett arcomat látva, megértette a helyzetet. Kedves volt és nem fogadott el pénzt a pirulákért. Este hatkor reszkető kezekkel adtam be a gyerekeknek az altatót és beszálltunk az autóba. Irány a határ! A vasládán ültem, a lábamnál a két alvó gyerek, akiket a gidres-gödrös úton alig tudtam megtámasztani. Elhagyott mezei úton mentünk, az autó majd kirázta a lelkemet. A ködös időben alig lehetett előre látni az ellenőrző pontokat. Minden hirtelen fékezésnél attól féltem, hogy felébrednek a gyerekek.

Innentől kezdve már képtelen vagyok múlt időben mesélni a történteket!
Az első ellenőrzésnél orosz és magyar szófoszlányokat hallok. Jóska ezek szerint ismeri őket. Elő a vodkával, a konyakkal, a rummal, a pálinkával! Hallom, ahogy isznak és végtelenül hosszan, kedélyesen beszélgetnek. Végre elindulunk. Ha lehet, akkor az út még rögösebb. Az egyik kezemmel a benzines hordókra támaszkodom, a másikkal a gyerekeket tartom. A hideg szerelőláda a húsomba vág. Hallom, ahogy a sofőr beszól a lyukon: ,,Vigyázat, jön a második kontroll!“ Az egyik orosz egy hatalmas fénysugárral bevilágít a ponyva alá, végigpásztázza a hordókat. A többiek röhögve isznak. A kislányom ébredezni kezd a hangokra. Édes Istenem, most segíts! Csak imádkozni tudok, amikor végre elindulunk. Nem mentünk többet egy kilométernél, amikor Jóska ismét beszól: ,, Ha az autó megáll, azonnal kiszállni! Gyorsan, gyorsan!“
A sötétben kitapogatom a hátizsákot és felveszem. A hordók között csak egyenként tudunk kiszállni. A nők a nagy kofferekkel elöretolakodnak. Közben Jóska kintről egyre sürget: ,,gyorsabban, gyorsabban!“ Felkapom az alvó Erzsébetet, felébresztem Andrást és a fülébe súgom, hogy kiszállunk és nem szabad sírni. András négy évesen nem érti miért, csak annyit mond, hogy ,,mami én csöndben maradok, csak szorosan fogd a kezemet!“ Miközben a férjem felé nyújtom az alvó gyereket Jóska idegesen csak egyre mondja: ,,gyorsabban, gyorsabban!“ A csillagtalan, szuroksötétben a távolban fények pislákolnak. Az arcomat megcsapja az erdei illatot hozó hideg szél. Jóska már hadarja is: ,, A hat fény felé menjenek, se jobbra, se balra, mert akkor megint Magyarországra jutnak. Csak egyenesen!“
Elindulunk a ködben a szántóföldön át a fények felé. Elől én Andrással, mögöttem a férjem Erzsébettel. Egyszercsak előttem egy jó mély árok. Beleugrom, átsegítem a kisfiamat és a férjemet. Újabb gyaloglás a cuppogó sárban. András tiszta sár, a cipőtalpa levált, kilátszanak a lábujjai, alig tud menni. Megpróbálom legalább valamennyire kitisztitani az egyik cipőjét. Ezalatt a férjem elől a gyerekkel együtt beleesik a második árokba. Erzsébet felébred és keservesen sírni kezd. Rohanok az árok felé, a kabátomat terítem a síró és kapálódzó gyerekre. De már mindennek vége! Mögöttünk kutyaugatás, felüvölt egy szíréna és hatalmas fénynyaláb pásztázza a környéket. Reszketve, egymáshoz bújva fekszünk a jó másfél méter mély árokban. Lépéseket hallok. Egyre közelednek és felettünk megjelenik egy fekete alak fegyverrel. Csak a lövéseit várom, amikor halkan, tört magyarsággal leszól: ,,nem félni! Osztrák! Jönni!“ Te jóságos Isten egy osztrák határőr, aki a kezét nyújtva kisegít bennünket az árokból! Sírva borulok a nyakába. A magyar oldalon óriási az izgalom, de már nem tehetnek semmit. Ausztriában vagyunk! Ilyen a sors, ha a férjem az első árokba esik bele, akkor most mi lenne velünk? Az osztrák határőr csokoládét nyújt a bömbölő Erzsébetnek, aki dühösen eldobja. A nyakig sáros, elcsigázott András viszont azonnal megeszi.
Még jó egy kilométert gyalogoltunk Deutsch Schützenbe (Németlövő), a menekülttáborba. András az úton csak annyit kérdezett: ,,Mami, most már beszélhetek hangosan?“
,,Igen, hála Istennek!“

A szereplőkről még csak annyit, hogy a szülők, ha nehezen is, de belerázódtak az új életbe. A gyerekek, az unokák mind diplomát szereztek. Megnősültek, férjhez mentek. Erzsébet az édesanyja emlékére a forradalom ötven éves évfordulóján szimpóziumot szervezett. A nyolc unokából csak egy tud magyarul.

Ferenczy Klára


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Zoboralja
  2016-02-23 04:36:39, kedd
 
  Tegnap Melindát bevittem az irodába, átnéztük a készülő szél-járást, azon dolgozott tovább. Én Kilitire ugrottam ki Editkéhez, kaptam néhány könyvet a faluról, aztán Pozsony, Szenc. Itt Jenővel ebédeltem a Marathonban, átvettem a szél-járás anyagait, s pályán Nyitra, s Alsóbodok. Az olvasótáborban a gyerekeknek egy rövid irodalomórát tartottam a Himnuszról - másként. Csak kóstolgattuk a szimbólumokat, nemzetet, hazát, s arról beszélgettünk, hogy Kölcsey is ember volt, hogy mennyire szerette Pozsonyt, az akkori fővárost.
- Azért hosszú a Himnusz, mert hosszú a magyarok története - mondta egy kislányt. Érdekes szempont.
Kocsiba ültem, s haza. Este fél hétre meg is érkeztem, vacsora, fekvés. (Egy-két pohár bor.)
Ma Bécsbe viszem ki a Kaláka évkönyveket, de előtte a győri nyomdában fel kell venni a csomagokat.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Borbély Karcsi tárlata
  2016-02-19 19:28:57, péntek
 
  Ma két jó dolog is ért: Tóth Krisztina elvállata a verspályázat zsűritagságát, s megnyitottam Borbély Karcsi tárlatát a Fleschben.
Ezt mondtam:
Hát persze, hogy hédervári, a falu hírességei között számon tartja. Mi barátunknak mondjuk, aki egy csöppnyivel fiatalabb nálunk - no nem olyan nagyon. De hiába írnak titulusként festőművészt a neve mellé, szereti az irodalmat , a jót - meg néha elnézésből a kevésbé jót is. Akinek képein van valami áttetsző, másvilági, valami sejtelmes, engemet folyamatosan izgató.
Meg szereti a zenét és a bort, ezeket az összetartozó dolgokat. Meg bennünket szeret, ami nem mindig könnyű neki, de nekünk jó.
A világnak feszülő művész ő, háttal a pincefalnak, s támaszkodás közben azért figyel ránk, szemléli ezt a őrültségében, s törékenységében is szép világot.
Tanult mindenfelé. Győrben, Szombathelyen, Budapesten, de nem tanulta meg mégsem úgy megfogalmazni a bennünk lévőt, hogy ne kezdjen mindig újra és újra bele. Tanítja a kézzelfoghatót, miközben szereti a kézzelfoghatatlant, mert ha valami készen van, ha valamiben nem maradt egy csöppnyi de, akkor azzal nincsen megelégedve.
Kíváncsi festő ő, kérdez és kérdez, de nem szereti az egyértelmű válaszokat. Nem véletlenül művészetterapeuta, nem csak művész. ,,A művészet a lélekformálás eszköze és módszere is számomra, amely egyaránt alakít tovább tanárt és tanítványt, ahogy a Mű az embert. Alkotás és nevelés egysége értelmezi, jellemzi szakmai, pedagógiai alapelveimet, amint a művészi és pedagógusi alkotómunka kettős egysége jelent számomra folyamatot és célt is egyben."
Ezt írja honlapja homlokára, próbál megtéveszteni bennünket, mert itt állva képei előtt számunkra ezek az opuszok önállóan élnek a térben, sőt mi több, bennünk. S ránkszólnak: fejtsél meg bennünket, fejtsd meg magadat bennünk.
Grafikák, festmények és szakrális alkotások a hármas egység Borbély életművében, s bennem a Föld sorozat maradt meg kitörölhetetlenül, s a Keresztút. Ami összefogja ezt a múltbéli két sorozatot a mai, falakon látható képekkel, az az arany jelenléte. Az arany nagy lelkesedést, erős inspirációt jelez és újratölt életerővel .Csillogó fénye folytán a Naphoz kapcsolódik; sugárzása a fényt szimbolizálja. A napfény, a tűz színe, az isteni hatalom, a megvilágosodás, a halhatatlanság, a dicsőség jelképe, így lett szinte minden uralkodói hatalom szimbólumává.

A katolikusoknál minden arany spirituális szentséget jelez. Ha szeretem az aranyat, nagylelkű vagyok, érett gondolkodású - mondja egy másik magyarázat. Tudom, hogy miért vagyok itt, tisztában vagyok életem céljaival.
Amíg a Föld sorozatban az arany megrepesztette a glóbuszt, s fájdalmasan gyönyörűen csorgott alá belsejébe, most finom vonalként, már- már csak jelzésként van jelen az itt látható képeken.
Az elmondottakból talán kiolvasható, a mostani tárlatot én folytatásnak vélem, nem újrakezdésnek az építkezés tárlatának. Vannak számomra ismert képek, motívumok, de újdonságok is.
Az mostani anyag, csak egy szeletét mutatja fel Borbély világának, a kiállító terem határt szab egy nagyobb ívűnek. Még nyomon követő, hogy Karcsi egy - egy alkotása szinte leletszerűen tárja fel a művészi világot. Metszetei a belső táj egy - egy darabkáját villantják föl, némelyik olyannak tűnik számomra, mintha egy talált tárgy lenne, s annak letisztogatása közben lenne látható. Még föld és avarszagú, még nyers és barna, és zöldes. A töredék persze, mint a hullám a hullámzást, az egészre enged asszociálni.
E belső tájban nincsenek kontúrok, néha címe sincsen egyik-másik opusznak, nehogy bele tudjunk kapaszkodni, s elvigyen valahova bennünket, ahova a festő nem szeretné, ha eljutnánk.
Jó így együtt látni Borbély Károly dolgait, bár én egy nagy galéria összes termeiben szeretném egyszer látni az egész termést. Jó azért is, mert úgy ismerjük őt, aki szívesen állít ki közösségben, együtt másokkal, aki úgy különül el, hogy vállal.
Nem könnyű út az övé. A tanári pálya sok erőt elszív, s de a szívós építkezés meghozza a maga gyümölcsét. Tudjuk, a tehetség kevés, a szorgalom kevés, isteni kegyelem is kell, s néha úgy érzem egy-egy kép előtt megállva, részesül ebben a kegyelemben.
Delelőn van Borbély Károly, élete teljében, s én tiszta szívből kívánom az alkotás öröme mellett az elismerésben részesülés öröme is érje el minél gyakrabban.
Hogy mi is vele örülhessünk.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Gályarabság
  2016-02-19 06:41:23, péntek
 
  Deák Ernő könyvén dolgozom, most vezetem át a korrektor javításait. Lassú, aprólékos munka, de szeretnék jövő keddog a végére érni. A Magyar Napló Kiadónak készül a kötet, s csak Ernő miatt vállaltam el.
Pedig saját könyvön is dolgozni kellene, a versek nagyobbik fele készen van. A cím már nem munkacím, végleges: Rozsdás ég alatt.
Ma délután Borbély Karcsi tárlatát nyitom meg a Fleschben. Tegnap megnéztem a képeket, azóta zajlik valami belül, készülődés szavakkal elmondani, mit gondolok én. Szeretem a festészetet, a barna színeket nagyon, olyan némelyik képe, mit amit letakarított a rárakodódtt rozsdás levelektől, de még nem tisztított meg rendesen. Leletek.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Egy hét múlt el
  2016-02-18 08:01:28, csütörtök
 
  Van oka a távolmaradásnak.
Szombaton Nagykanizsa, zuhogó eső oda-vissza, a fesztivál egy részét is elmosta az eső. Ennek ellenére jó és hasznos volt. Sokat tudtunk az autóban (hat óra) beszélgetni.
Este Ildikót köszöntöttünk, másnap "gyógyulás".
Hétfőn Pest, de sok hasznot nem hajtottam. Szédültem, nem voltam jól. A vérnyomásom az egekig szalad, pedig két bogyót is szedek. Naponta mérem, egy kicsit javult, de nem sokat. Idehaza maradtam, szédelegtem a három napban. Kedvem sem volt semmihez. Még Zsuzsa kiállítására sem tudtam elmenni, de majd titokban megnézem. Most reggel orvoshoz megyek.
Persze közben telefonok, ügyintézések - távolról.
Melinda készíti a szél-járást, az idétől be kell vezetnem a folyamatos zerkesztést, hogy kevesebb hiba legyen benne, s hogy azz utolsó napokban ne őrüljünk meg.
S egy számnyi tartaléknak mindig kell lennie. Most van bőven.
A héten a kocsivásárlás is lezajlott, van egy új Suzuki Vitarám. Ez már számítógép, külön meg kell tanulni.
A hét végén Zsóka tanítványait kiviszem táborozni. Alsóbodokra mennek, Nyitra mellé, ottani kölykökkel barátkozni. Hétfőn délután utánuk megyek, s tartok egy kis foglalkozást a Himnuszról és a Szózatról, hogy kicsit közel kerüljön hozzájuk ez a két imádság.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
ne múljék el
  2016-02-11 19:29:27, csütörtök
 
  Sok-sok adminisztráció, pályázat, kézirat. Vers nem volt egy hónapja sem. Egy-egy sor belül.
Például ilyenek:

ne múljék el az a pillanat
(ámbár elmúlásában is szép)

Közben Cseh Tomit hallottam a Dunán, abbahagytam a jegyzetet.
Cseh Tamást a 90-es évek közepén hívtam meg fellépni a Fleschbe. Kátaiék segítettek a kapcsolatban.
Jött. Félt. Bizonytalan volt, Azt mondta, nem kell ő már senkinek, egyedül van, összeveszett Másik Jánossal. Félt kimenni a színpadra. Siker volt. Aztán még kétszer sikerült lecsalnom Óvárra. Utoljára a Fehér Lóba. Már beteg volt. A Boszorkánypincében ettünk és ittunk. Vörös bort. Ami neki már be volt tiltva.
Hazajöttem, s telefon: sógornőm fia vonat elé ment. S Tamás akkor láttam utoljára. Szeretem most is.
Hát itt legyen a jegyzet vége.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Bécs
  2016-02-09 18:21:19, kedd
 
  Hosszú hétvége volt. Iitt voltak a fiatalok, hazajött a lányom Németországból. Újságok, könyvek, okosodás. Szerencsére főnököm Moszkvába ment, így idehaza voltam hétfőn és ma is. Ma a lányomat kivittem Bécsbe a barátnőjéhez, onnét megy majd haza. Holnap Pest, nagyon sok dolog torlódott föl.  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Élek
  2016-02-07 20:24:00, vasárnap
 
  Egy jó hét után jutott eszembe megint a blog. Alig látok ki a teendőkből. Február elején három pesti nap, teendőkkel teli. Aztán a káefté törzstőkéjét kell 3 millióra felemelni. A soproni könyvvel is elég sok a gond. Lassan megy, valójában kevés szöveg és sok kép, dokumentum, így nagy találékonyságra van szükség.
Kiszsóka is hazaugrott néhány napra Németországból, s a Mosonvármegyét is elkészítettem. Készül a szél-járás is. Pályázat - elég bonyolult volt - a Bethlen alapnál, kiváncsi vagyok az eredményre. Támogatás nélkül nem tudom fönntartani a lapot.
Közben tavaszodik.
Majd elfelejtettem, autót cserélek. Ebben már 233 ezer kilométer van, hét éves, még talán belefér az életembe egy új kocsi. Vitarát rendeltem, rézmetál színnel, fehér tetővel.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2016.01 2016. Február 2016.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
29 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 10 db bejegyzés
e év: 190 db bejegyzés
Összes: 3552 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 79
  • e Hét: 241
  • e Hónap: 1984
  • e Év: 33649
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.