|
2009-01-20 06:41:42, kedd
|
| |
| |
"Elvétettem" a címet, a Lajta partján. Ez a könyv címe:Város a Lajta partján.
Tegnap hoztuk el a nyomdából a hatszáz példányt. Csinos kiadvány, könyvecske lett. A fotók egyike-másika az igényes szemnek lehetne világosabb is, de ebből csak az a tanulság, hogy amit a képernyőn látok az árnyalatnyit változik papíron. Szerintem az sem mellékes, hogy a papír milyen. E kiadvány műnyomón jelent meg.
Örülök neki, friss, aktuális, hiánytpótló.
Ami a gödröt illeti is csak nézőpont kérdése. Az alján sík a terep, a fölső perem meg akár hegyláncnak is tűnhet.
A címen sokat gondolkodtam, sőt gondolkodtunk. A Lajta-parti város elcsépelt, unalmas üzenet. A lajta egyébként is csak vékony erecske. Ez a cím tavaly Sárvár felé menet ötlődött ki, s azt hiszen Nagypista találmánya.
Ma a jövés-menés (gyüvés-menyés) ideje - napja van.
Kölcsey hamarosan befejezi a Himnuszt, 1823 van, s Szatmárban is hideg és sötét a január. A zavataros századokról mindig a múlt jutott eszünkbe, pedig a folyamatos jelent jelenti. Egybként is a vers szövetében a rövid pozitív múlttal szemben a tragikus jelen sőt jövő áll.
Csak ezt a verset agyonlihegték, rámeszeltek majd két évszázadni mázt. Pedig "csak" Istenhez fohászkodás. Pedig csak: "Bukj föl az árból Istenem, ne rántson el a semmi sodra!"
A csak mindig a jelen teljesség utáni áhítozása is. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
