Rodostónál a tenger fényes halakkal teli
pikkelyenként ragyog ahogyan
a Napot elnyeli
s engedi hogy szabadító hajót
álmodjon rá az ember s
vitorlát mely messze röpteti.
Rodostónál a tenger úgy zúg
akár Erdély fenyvesei
s ha lehunyja szemét a rab már
nem szakad bele a szíve mert
a képzelt szabadságot is elviseli