|
2015-02-26 20:08:33, csütörtök
|
| |
| |
Egy települést lassan is meg lehet szeretni, mint ahogyan embereit is.
Ehhez persze ők is kellenek. 1977 őszén Tuba Laci eljött Szombathelyre, s megkért, hogy dolgozzam az óvári könyvtárban. Jól esett a felkérés, akkor már ismertem feleségemet, Dunaújvárosban találkoztunk, kötelező úttörővezető képzésen. Ő utána fél évre a Szovjetunióba ment oroszt tanulni, én három lánnyal lengyelországot stoppoltam végig. Akkor ez divat is volt. Krakkó, Varsó, Gdans, Poznan, Lublin, Kattowice. Ősszel. Az utolsó fél évben már mentem Egerbe, ő jött Szombathelyre. Hazavittem, bemutattam szüleimnek, én is voltam Jászapátin. S végül elhatároztuk, hogy együtt kezdjük el a nagy életet. Őt Alattyánba akarták elhelyezni egy cigányiskolába, engemet Fertődre a Kertészeti Szakközépiskolába. Szerződés kötöttem a megyével, ösztöndíjat kaptam, mert anélkül nem tudtam volna tanulni. Hatan testvérek, egy kereset. Mondtam Tuba Lacinak, neki kell elintézni, hogy Óvárra helyezzenek el, s ketten vagyunk.
Zsóka a kettes iskolában kezdett, én a könyvtárban. Albérlet. Ígértek valamiféle átmeneti lakást, de ezt nem tartották be. Egy év után elhatároztuk, hogy így nem kell Óvár, elpályázunk, mi betartottuk a megbeszélteket, a város nem. Ki is néztem egy baranyai települést, ahol szolgálati lakással pont ilyen tanárpárt kerestek.
Szörnyű helynek láttuk Óvárt, itt mindig fújt a szél, szürke volt, kopott volt és nagyon szocialista.
Én már megjelentem országos lapokban is versekkel, itt az számított, hogy néha a Kisalföldben is. Sőt, az sem számított. Szerencsére a könyvtár jó menedék volt, új könyvek, lapok. Én a vidéket jártam, tartottam a falusi tanácsokkal a kapcsolatot.
Végül 1979-ben a Kápolna tér 9-es szám alatt kiutaltak egy komfort nélküli egyszobás "lakást". Budi az udvaron, vaskályha. Ide született első leányunk. Ez aztán el is döntötte, hogy megpróbáljuk megismerni azt a helyet, amiről általános iskolás korunkban mindketten annyit tudtunk, hogy Mosonmagyaróvár: Timföldgyár.
Kisgyerekkoromból előjött egy emlék, Lackovits Dezső a répszeszemerei temetőből, akiről apám azt mondta, hogy Óváron lőtték meg. De ez nem volt tárgyiasult emlék, csak egy mondat a ködből.
Kevés pénzünk volt, szinte semmi, én előadásokat is vállaltam a TIT-nél, s írásokból is kaptam rendszeresen. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
