|
|
|
2007-05-27 07:57:32, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Az előző bejegyzésben az érettségi dolgozatok javítása kapcsán morgolódtam. Kaptam egy reakciót, hogy végre megszólal a másik oldal is. Én egy oldalon állok a gyerekekkel! Együtt látjük, hogy itt valamiféle tudatos pusztítás folyik. S csakazért is tanítok/tanulunk nyelvtant, elgondolkozunk a nyelv természetén, s Radnótit jó költőnek véljük.
Napokig nem néztem errefelé, pedig szeretek olvasgatni a bejegyzések között.
A cím Sárándi Józsi idézet. (Jó költő, érdemes a Barbárság korát levenni a polcról!) Itt tényelg nincsenek oldalak, s föl sem tehető a kérdés: Te melyik oldalon állsz? |
|
| |
|
3 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: elgondolkozunk, bejegyzésben, gyerekekkel, bejegyzések, morgolódtam, természetén, olvasgatni, dolgozatok, valamiféle, megszólal, nincsenek, pusztítás, érettségi, nyelvtant, barbárság, csakazért, javítása, radnótit, tanulunk, költőnek, szeretek, reakciót, errefelé, érdemes, levenni, polcról, oldalak, tényelg, sárándi, napokig, tanítok, tudatos, oldalon, kapcsán, kérdés, melyik, előző bejegyzésben, érettségi dolgozatok, másik oldal, oldalon állok, nyelv természetén, bejegyzések között, Sárándi Józsi,
|
|
|
|
|
|
|
Nemzet és anyanyelv
az oktatáspolitika és a "köznevelés" tükrében
"Anyanyelv az a nyelv, amelyet az ember gyermekkorában, elsőként tanult meg, s amelyen rendszerint legjobban és legszívesebben beszél." Azonban él Magyarországon egy nemzedék, akinek az jutott osztályrészül, hogy elveszítse ezen tudását. Róluk szeretnék hozzászólásomban szólni (kiáltani!).
1998-ban, a Magyar Napló szociográfiai pályázatot hirdetett, "A magyarság önképe az ezredfordulón" címmel. A pályamunkák olyan "önképet" tükröztek, hogy jobbnak látták az egészet agyonhallgatni. Ennek ellenére van szerencsém ismerni a "Bízom Külkertesben!" jeligéjű, díjnyertes pályamunkát, melyben a szerző, egy 1946-ban született gyermek felnőtté válását és életének ötven évét kíséri nyomon. Közben azt is megtudhatjuk, hogy a II. világháború utáni Magyarországon milyen "elvárásoknak", "követelményeknek" kellett megfelelnie. Megtudhatjuk, hogy ezek az úgynevezett "követelmények", természetesen időszakonként változóan, a mindenkori hatalom érdekeit szolgálták. (Mint például, az 50-es években az erőszakos kollektivizálási és proletarizálási törekvések...) A "főhős", Bízó Katalin szülei is ilyen törekvéseknek lettek "áldozatai" és gyermekeikből - többnyire a túlélés reményében - potenciális áldozatokat, (túlélőket) "neveltek". Katalin neveltetése - szerencséjére - hat éves koráig nagyszüleire és anyja-helyett-anyja-nagynénjére bízattatott. A Bízó-tanyát ezalatt elkerülte a kollektivizálás, így lehetőség volt arra, hogy a nagyszülők unokájuknak átadják organikus műveltségüket.
Így ír erről a szociográfia szerzője:
"... Boldogsággal töltötte el Katalint az emlékezés, mert olyan természetességgel élte meg a természet közelségét, ami azóta is - egy-egy virág, gyümölcs, virágos rét, széna-szalma, gabona, rovarok, pillangók, háziállatok és kicsinyeik... a belső képek- és képzettársítások sorát indítja el lelkében." ..."Nemcsak az ismerés, megismerés tárháza volt az a tanyasi, gazdálkodó életmód, hanem lehetősége volt már egészen kicsi korában megtanulni az önállóság felelősségét..."... "Így fölvértezve, testben és lélekben megerősödve (akkor még nem tudta, hogy egy életre szólón) került vissza 1952-ben, Pesten élő szüleihez..."
Ebből is láthatjuk, hogy mennyi tudás birtokosa volt a kicsi lány, amikor - az iskolakezdés miatt - felhozatták szülei Pestre. Nagynénje és nagyszülei nyelvén, azon a csodálatos magyar nyelven, amit Ők beszéltek, megtanult a lelkével is látni, gondolkodni, élni, szeretni. Mit tanult meg Katalin az "anyanyelvén" a szüleitől? Megtanult félni, majd megtanulta a valóság elhallgatásának hazugságát! "...Azt, hogy letagadja nagyszüleit, felejtse el az egész tanyát, meg mindent, ami odakötötte. Ilyen fogalmakkal kínozta az apja, hogy: "...nincstelen zsellérek vagyunk, mert ha nem, akkor "racizni" fognak. Katalin megérezte, hogy az valami olyan rossz, amitől apja úgy félt, mint valami halálos betegségtől. Ezek után már nem is fájt olyan nagyon, mikor megtudta, hogy nagyapja belehalt a beszolgáltatásba, amiről csak évtizedekkel később tudta meg, hogy milyen "betegség" is volt az valójában!" ... "Nem győzött csodálkozni a sok hazugságon, amivel környezetében lépten-nyomon szembesült! Olyan mértékű félelemérzettel szuggerálta környezete ezeket a hazugságokat, hogy megtanult legalább úgy tenni, mintha mindent elhinne..."
Lehet, hogy e kettősség miatt kialakult szorongásos állapot okozta, hogy: - "az általános iskola első osztálya helyett csak másodikban tanult meg olvasni. Amikor végre rájött arra, hogy a betűk különböző egymásutániságából hogyan lesznek értelmes szavak, azonnal falni kezdte az olvasni valókat. Mindent elolvasott azonmód, ami csak a szemébe ötlött, vagy a keze ügyébe került. Apja ettől kezdve hordta haza a gyári terjesztőtől a könyveket, folyóiratokat. Sajnos még karácsonyra is könyveket kapott - még akkor is, amikor pedig játék-babára vágyott, de nagyon!" "...A kamasszá serdült gyermek olvasott, olvasott, miközben Mórától, Tamásitól, Móricztól, Jókaitól, Mikszáthtól, Petőfitől, Aranytól, Kölcseytől, Vörösmartytól, Madáchtól, Katona Józseftől, ..., József Attilától tanulta meg azt, ami nemcsak "valódi", de "igaz" is!
Így tett szert arra a tudásra, melynek köszönhetően neki "apanyelvévé" válhatott az "anyanyelve". Amikor azonban eljött a pályaválasztás ideje, "...apja - ragaszkodván a nehezen "kiérdemelt" munkásosztályhoz való tartozáshoz - gyermekét sem szerette volna semmilyen "gyanús értelmiségi" vagy egyéb "osztályidegen" területen taníttatni..."
Ezzel a lelki erőszakkal lett Katalin "...ipari tanuló, vagyis "szocialista" kisinas 1960-ban. ... Ekkor még inkább az volt a fontos, hogy a lehető legrövidebb idő alatt munkaerőt állítsanak elő az erre a célra létrehozott (szövetkezeti- vállalati- iskolai tanműhelyek) intézmények. Itt szó nem volt arról, hogy: "minden leszünk", meg, hogy: "a tudás hatalom" (pedig még a propaganda-csapból is ez folyt)!
Valójában arról volt szó, hogy a szalagrendszerben, teljesítménybérben dolgoztató konfekcióiparnak szüksége volt modern rabszolgára."
"Vagyis olyan munkásnőkre volt szükség, akik kötél idegekkel bírták a napi 8-10 órai robotot minden kommunikációs igény nélkül! Kitermelték - az ókori "beszélő szerszám" mintájára - a legújabb kori: nem beszélő változatot. Hogyan? Úgy, hogy a három évig tartó kiképzés alatt igyekeztek megfosztani őket minden személyiségjegytől, egyéni megnyilvánulási készségtől. Közben elrettentő történeteket meséltek nekik a "reakciós, burzsuj" időkről. Szükség is volt erre a drákói kiképzésre, felkészítésre, mert az üzemcsarnokokban, a textilipari munkagépek iszonyatos zajjal működnek, működtek. Ebben a zajban lehetetlenség volt az anyanyelvi beszéd használata!
Mit tehetett Katalin, az újsütetű szakmunkás, ha még ezek után is szeretett volna továbbtanulni? "...A legsürgősebben felkereste a lakóhelyi dolgozók esti gimnáziumát és kért egy "Jelentkezési lap"-ot, mellyel jelentkezett munkahelyi főnökénél a "továbbtanulási javaslat"-ért. Ugyanis nem tanulhatott tovább az akkori (napjainkban, 1995-96-ban is érvényben lévő) rendeletek értelmében senki intézményesen, csakis munkahely- és manapság a Munkaügyi Hivatal javaslatával."
A "Tudósítás" főszereplője, főnöke szemében "több volt, mint rebellis fiatal," (ő volt a lázadó rabszolga), "mert azzal a kinyilatkoztatással tagadta meg a továbbtanuláshoz a javaslatot, hogy: "Nincs szükségem érettségizett varrónőre!"."
A történet főhőse nem adta fel és egész életében, folyamatosan továbbtanult, többnyire önképzéssel. Kortársai valószínű nem voltak ennyire elszántak, ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy az 1974/75-ös KISZ-oktatási évre, az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat által kiadott, Szabad hazában című ,,tankönyv"-ben, Ez itt a külváros címen megjelent riport szerzője: Molnár Géza így kesereg: "...F.L.-néval• beszélgetek...sehogy sem tudok ezzel a harminckét éves fiatalasszonnyal" (1990-ben még csak 48 éves volt), "aki tíz éve dolgozik itt a Habselyemben, törzsgárdatag, ... Mindig is Erzsébeten lakott, de szanálták a házukat, s ő szerencsétlenségére Zuglóban kapott lakást. Nagyon visszakívánkozik Erzsébetre, nem tud hozzászokni új környezetéhez. Akárcsak az előbb említett Cs.L.-né."
Ebben a "tankönyv"-nek nevezett kiadványban, ugyanebben a riportban a szerző egy mérnököt is megszólaltat. "...a beszélgetést L.K. mérnökkel folytatom, a kelmetechnológiai osztály vezetőjével. Pesterzsébet? Nem ismeri a kerületet, nincs is erre ambíciója, semmi sem köti ide." De azt megígéri, hogy: "...Az ötéves terv végére a termelést megduplázzák a termelékenység fokozásával."
A falvakból, kistelepülésekről toborzott, és egy-egy nagyobb városban, vagy a fővárosban működő gyárak munkásszállóin elhelyezett - lányoknak, fiatalasszonyoknak még rosszabb volt a helyzetük, mint az előbbi riport munkásnőinek.
Beszélni kell arról is, hogy csak a fővárosban, az úgynevezett munkásszállókon elhelyezett (évfolyamonként 1200-1500 fő) építőipari- főleg fiú- szakmunkástanuló helyzete egyenesen tragikus volt, mert ők a három tanulóévük alatt csak a szálló-munkahely-képző-kocsma-szálló útvonalat ismerhették meg a fővárosból, a világ egyik legszebb városából! Miért volt ez annyira tragikus? Azért, mert a tizennégy éves gyerekek, a fővárosba kerülve úgy jártak, mint amikor egy növényt gyökér nélkül kitépünk "őshonos" helyéről és úgy akarjuk az idegen talajba átültetni. Ráadásul a fiúk a szakmunkásvizsga után - több, mint két évre - bevonultak katonának, így teljesítve sorköteles katonai szolgálatukat. Mire leszereltek, minden családi- otthoni kötődésüket elveszítették. Nem is ez az igazán elkeserítő, hanem az, hogy szinte semmit nem kaptak helyette! Az ifjúvá serdülés éveit ezeknek a fiataloknak is a túlélés jelentette - a töltekezés, a szellemi- testi- lelki "építkezés" helyett, a saját jövőjükre való felkészülés helyett! Így valósulhatott meg - a spártai katonaállam mintájára - az a politikai diktatúra, amit szovjet tankokkal, fegyverekkel, de magyar emberekkel lehetett fenntartatni. Mi köze ennek az anyanyelvhez? Talán, csak annyi, hogy köztudottan a fegyveres testületek nem azon helyek, ahol az anyanyelvnek, mint kommunikációs eszköznek jelentősége van! A katona parancsosztó és parancs végrehajtó személy, akinek ritkán van lehetősége a választékos anyanyelvi önkifejezésre! Mire házasulandó korba kerültek ezek a fiatalok, már elveszítették organikus (természetes, ősi, az ősöktől örökölt tudás, vagy az iránti készség) műveltségüket, minden kötődésüket az anyanyelvükhöz!
Fölmerül a kérdés, mennyire voltak képesek önmaguk minőségi reprodukciójára, akkor amikor már nem tellett tőlük több, mint szolgai lélekkel szolgálva - túlélni a mindennapokat!? A válasz nemzetfogyásunkban is visszatükröződik. Ez a tömeges lepusztultság - tarthatatlanná válásával - elérkezetté tette a változtatás szükségességét!
Mit hozott a történelmi váltás ezen széles néprétegnek?
Egy 1995-ös felnőttoktatási konferencián az egyik előadó A kettészakadó magyar társadalom című tanulmányában kifejtette: "... a kilencvenes évek kezdetétől ... az új helyzetbe került magyar társadalom elenyésző kisebbségének jelent reális kibontakozási lehetőséget. A többség számára a korábbi értékrendek felbomlása és a társadalmi kommunikáció új eszközeinek inadekvát léte"=(hiánya) ,,egyfajta funkcionális analfabétizmust eredményezett. Ha mindezekhez hozzáadjuk, hogy 1990-ben a 15 éves és ennél idősebb népesség 20,7 %-a nem rendelkezett befejezett 8 osztályos általános iskolai végzettséggel, és 1,2 %-uk iskolába sem járt, megállapíthatjuk, hogy Magyarország lakossága kettészakadt: a még mobilizálható tudással rendelkezőkre és a reménytelenül leszakadókra." És akkor még nem is beszéltünk az előbb idézett szociográfia szakmunkásairól. Ők a további 42,5 %-ban találhatók (a középfokú és felsőfokú szakképzettségűekkel együtt) - egy 1990-ben elvégzett statisztikai felmérés szerint.(KSH Statisztikai Évkönyv 1991.)
Vajon mire jutott a felnőttképzési konferencia előadója? "Ebben a helyzetben feltétlenül szükségesnek látszik kiterjedt felnőttoktatási intézményrendszerek létrehozása..." ... "Elsősorban azok helyzetének követése fontos, akiket alulképzettségük miatt ... nő az esélyük arra, hogy végleg "lecsúsznak", leszakadnak ..., teljesen perspektívátlanná válnak még utódaik sorsát tekintve is." ... "Képezhetetlenségükkel erős indítékot adnak az Andorka Rudolf által kétharmad-egyharmad, esetleg az egyharmad-kétharmad típusúnak definiált társadalom kialakulásához, vagy (már) tartósításához."
A következő gondolattal fejezi be a konferencia előadója tanulmányát: "A képző intézmények szerepeinek újragondolása, a képzési tartalmak korszerűsítése, a leszakadók helyzetének javításához eszközök, módszerek és a folyamatos feltáró vizsgálat megszervezése, működtetése feltétlenül állami feladat, amely akkor valósítható meg hatékonyan, ha az kormányprogram szintjére emelkedik. E programnak a feladata a veszélyeztetett rétegek leszakadásának megelőzése, megakadályozása. A program szerves része kell legyen a felnőttoktatást is magába foglaló átfogó oktatási program." (Új Pedagógiai Szemle 1995/2.)
Örömmel számolhatok be arról, hogy 2001. decemberében (végre!) megjelent az új törvény a felnőttképzésről. Azért örülök, mert úgy érzem, hogy tizenegy év óta nem ,,ostromoltam" hiába a politikusokat és a közművelődési szakembereket írásaimmal, felszólalásaimmal, minden létező módon, helyen és időben!
Most már csak azokra a politikusokra kell szavazni, akik megteremtik annak lehetőségét (valódi kárpótlás, tudás, induló tőke), mellyel az egyén képes lehet saját sorsának jobbra fordítására! Ehhez olyan választási törvényre lenne szükség, amely lehetővé tenné a ,,jelöltállítást" azok számára is, akik ,,csak" szellemi- erkölcsi elhivatottsággal (tőkével) rendelkeznek és nincsenek mögöttük pénz-hierarchák!
Azzal kezdtem írásomat, hogy: "Az anyanyelv az a nyelv, amelyet az ember gyerekkorában (elsőként) tanul meg, s amelyen rendszerint legjobban és legszívesebben beszél."
Befejezésül, ehhez még hozzátenném, hogy: minden nevelésben és oktatásban résztvevőnek (szülőnek, nagyszülőnek, óvodapedagógusnak, tanítónak, tanárnak, szak- és egyetemi oktatónak), valamint az anyanyelvi beszédet munkaeszközként használónak úgy kellene az anyanyelvünket "használni", azon megnyilatkozni, azt oktatni, hogy a felnövekvő nemzedékek olyan szintű anyanyelvi- és apanyelvi műveltséggel rendelkezzenek, hogy e műveltség által képesek legyenek az élethosszig tartó, folyamatos tanulásra, megvalósítva ezzel a Makkai Sándor-i gondolatot is a "nemzetnevelésünk" megszervezéséről: "A köznevelés sikerének titka éppen abban van, hogy nem kívülről és felülről erőszakolunk népünkre egy idegen kultúrát, hanem alulról és belülről építjük meg a sajátos népi kultúrörökségnek az európai kultúrkinccsel való egészséges összeforrasztásával a magyar műveltséget." (A részlet, Makkai Sándor 1944-ben írott, Szolgálatom című teológiai önéletrajzából való. Megjelentette: a Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Budapesten, 1990-ben.)
Budapest, 2001. szeptember 8.
Bóna Mária Ilona
Kiegészítő megjegyzések:
Amikor az értelmező kéziszótárban és a történelmi lexikonokban keresgéltem meghatározásokat a rabszolga fogalomra, döbbenten fedeztem föl, hogy milyen kevés a különbség, mert a "modern rabszolga" valójában társadalmi tulajdonként kezelt munkaerő volt csupán, aki életét és utódait tekintve is kiszolgáltatott, - ugyan "jogokkal fölruházott", de azzal élni nem tudó - kizsákmányolható dolgozó volt valójában.
• Itt, ebben a szövegben is tetten érhető az a törekvése a kommunista hatalomnak, amellyel a határon túl rekedt magyar honfitársainkat igyekeztek magyarságtudatuktól megfosztani. Mire gondolok? Ebben az esetben pontosan arra, amikor Erdélyben, módszeresen "kiszanálták", ("kiöntötték"=Bözödújfaluból) ősi lakhelyükről a magyar nemzetiségű családokat és - lehetőleg románok lakta(!) - "új", lakótelepi blokkokba, betonkalodákba költöztették őket. Ott, aztán - a gettóvá silányuló lakótelepeken felnövekvő új generáció még azt is elfelejtette, hogy "ki fia, borja" is tulajdonképpen! Itt, a "határon belül" is ugyanilyen módszerrel szakították ki a családokat "őshonos" lakhelyükről! A távolság miatt azután a nagyszülők nem vállalhattak unoka felügyeletet, a felnőtt gyermekek pedig a - közben megöregedett, megbetegedett - szülők gondozását nem vállalhatták! Stb.
 A hetvenes évekre kitermelte a "szocialista" társadalom is a maga elitjét, "aki" "tanultságát", "képzettségét" arra használta, hogy a munkahelyén igazi rabszolgahajcsárként viselkedjen(!), miközben el akarta hitetni a szerencsétlen munkásokkal, munkásnőkkel, hogy az ő "érdekükben" gyakorolja a "munkás-paraszt"-hatalmat! (Ebben az esetben a ,,rendszer" működött volna és a ,,rendszerváltozás" is szükségtelen lett volna!) Erről azonban szó nem volt! Erre példa L. K. mérnök is, mert semmi másra nem volt "ambíciója", minthogy "megduplázzák a termelést"! Az a rettenetes, hogy a rendszerváltozás 12. évében is - egészen széles népréteggel - el tudják, még mindig hitetni ezt a demagóg hazugságot!
Ezzel a kifejezéssel Andorka Rudolf, a közelmúltban elhunyt szociológus professzor azt a társadalmat írja le, amelyben az aktív korú népességnek csak a kétharmada végez munkát, s a népesség egyharmada teljesen leszakad, a kétharmad eltartottjaként él. Itt gondolnunk kell azokra az aggastyánnak látszó, középkorú emberekre, a hajléktalanokra, akikről feltételezhető, hogy többnyire az alkalmazkodási készség hiánya miatt kerültek az utcára. Róluk, újra és újra az a kép ötlik fel bennem, amikor az amerikai polgárháborúban, a rabszolgák felszabadítását követően ellepték az utakat a ,,gondoskodó" gazda nélkül maradt rabszolgák. ,,Az emberéletben bekövetkezett veszteség és az anyagi kár hatalmas volt. A legnagyobb változást az jelentette, hogy megszűnt a rabszolgaság, és vele az abból élő rendszer. Megszüntetésével úgy látszott, hogy a feketéknek az amerikai társadalomban elfoglalt helye gyökeresen megváltozik. Ennek a reménynek a megvalósulásáig azonban majdnem egy teljes évszázadot kellett még várni." Ez egy idézet a Cambridge Enciklopédiából, melyben a megfogalmazott gondolattal párhuzamot szeretnék vonni a rabszolgatartó proletárdiktatúra és az amerikai rabszolgatartó társadalom között. *Aggódom ezekért a volt melósokért, akik most ugyanúgy visszasírják ,,Kádár-atyuska" ,,gondoskodó" államát, mint a ,,felszabadított" amerikai rabszolgák a róluk ,,gondoskodó" munkaadóikat! Miközben sajnálom őket, haragszom is rájuk! Haragom azonban annak szolgálatába igyekszem állítani, hogy nálunk ne száz évet vegyen igénybe modern rabszolga-sorstársaim életének jobbra fordulása, hanem a közeli jövőben megtörténjen az! Meg kell tanítani ezt a népcsoportot régi-új identitására! Meg kell teremteni azokat a helyeket ismét, ahol az egyén megismerheti saját egyéni értékeit, amellyel kialakíthatja saját alkalmazkodási életképességét, ami alapja lehet minden további elsajátításnak, tanulásnak.
A ,,Kiegészítő megjegyzések"-et 2002. febr. 1-én szerkesztettem a 2001. szept. 8-i írásomhoz.
Bóna Mária Ilona
|
|
|
|
|
|
Nemzet és anyanyelv
az oktatáspolitika és a "köznevelés" tükrében
"Anyanyelv az a nyelv, amelyet az ember gyermekkorában, elsőként tanult meg, s amelyen rendszerint legjobban és legszívesebben beszél." Azonban él Magyarországon egy nemzedék, akinek az jutott osztályrészül, hogy elveszítse ezen tudását. Róluk szeretnék hozzászólásomban szólni (kiáltani!).
1998-ban, a Magyar Napló szociográfiai pályázatot hirdetett, "A magyarság önképe az ezredfordulón" címmel. A pályamunkák olyan "önképet" tükröztek, hogy jobbnak látták az egészet agyonhallgatni. Ennek ellenére van szerencsém ismerni a "Bízom Külkertesben!" jeligéjű, díjnyertes pályamunkát, melyben a szerző, egy 1946-ban született gyermek felnőtté válását és életének ötven évét kíséri nyomon. Közben azt is megtudhatjuk, hogy a II. világháború utáni Magyarországon milyen "elvárásoknak", "követelményeknek" kellett megfelelnie. Megtudhatjuk, hogy ezek az úgynevezett "követelmények", természetesen időszakonként változóan, a mindenkori hatalom érdekeit szolgálták. (Mint például, az 50-es években az erőszakos kollektivizálási és proletarizálási törekvések...) A "főhős", Bízó Katalin szülei is ilyen törekvéseknek lettek "áldozatai" és gyermekeikből - többnyire a túlélés reményében - potenciális áldozatokat, (túlélőket) "neveltek". Katalin neveltetése - szerencséjére - hat éves koráig nagyszüleire és anyja-helyett-anyja-nagynénjére bízattatott. A Bízó-tanyát ezalatt elkerülte a kollektivizálás, így lehetőség volt arra, hogy a nagyszülők unokájuknak átadják organikus műveltségüket.
Így ír erről a szociográfia szerzője:
"... Boldogsággal töltötte el Katalint az emlékezés, mert olyan természetességgel élte meg a természet közelségét, ami azóta is - egy-egy virág, gyümölcs, virágos rét, széna-szalma, gabona, rovarok, pillangók, háziállatok és kicsinyeik... a belső képek- és képzettársítások sorát indítja el lelkében." ..."Nemcsak az ismerés, megismerés tárháza volt az a tanyasi, gazdálkodó életmód, hanem lehetősége volt már egészen kicsi korában megtanulni az önállóság felelősségét..."... "Így fölvértezve, testben és lélekben megerősödve (akkor még nem tudta, hogy egy életre szólón) került vissza 1952-ben, Pesten élő szüleihez..."
Ebből is láthatjuk, hogy mennyi tudás birtokosa volt a kicsi lány, amikor - az iskolakezdés miatt - felhozatták szülei Pestre. Nagynénje és nagyszülei nyelvén, azon a csodálatos magyar nyelven, amit Ők beszéltek, megtanult a lelkével is látni, gondolkodni, élni, szeretni. Mit tanult meg Katalin az "anyanyelvén" a szüleitől? Megtanult félni, majd megtanulta a valóság elhallgatásának hazugságát! "...Azt, hogy letagadja nagyszüleit, felejtse el az egész tanyát, meg mindent, ami odakötötte. Ilyen fogalmakkal kínozta az apja, hogy: "...nincstelen zsellérek vagyunk, mert ha nem, akkor "racizni" fognak. Katalin megérezte, hogy az valami olyan rossz, amitől apja úgy félt, mint valami halálos betegségtől. Ezek után már nem is fájt olyan nagyon, mikor megtudta, hogy nagyapja belehalt a beszolgáltatásba, amiről csak évtizedekkel később tudta meg, hogy milyen "betegség" is volt az valójában!" ... "Nem győzött csodálkozni a sok hazugságon, amivel környezetében lépten-nyomon szembesült! Olyan mértékű félelemérzettel szuggerálta környezete ezeket a hazugságokat, hogy megtanult legalább úgy tenni, mintha mindent elhinne..."
Lehet, hogy e kettősség miatt kialakult szorongásos állapot okozta, hogy: - "az általános iskola első osztálya helyett csak másodikban tanult meg olvasni. Amikor végre rájött arra, hogy a betűk különböző egymásutániságából hogyan lesznek értelmes szavak, azonnal falni kezdte az olvasni valókat. Mindent elolvasott azonmód, ami csak a szemébe ötlött, vagy a keze ügyébe került. Apja ettől kezdve hordta haza a gyári terjesztőtől a könyveket, folyóiratokat. Sajnos még karácsonyra is könyveket kapott - még akkor is, amikor pedig játék-babára vágyott, de nagyon!" "...A kamasszá serdült gyermek olvasott, olvasott, miközben Mórától, Tamásitól, Móricztól, Jókaitól, Mikszáthtól, Petőfitől, Aranytól, Kölcseytől, Vörösmartytól, Madáchtól, Katona Józseftől, ..., József Attilától tanulta meg azt, ami nemcsak "valódi", de "igaz" is!
Így tett szert arra a tudásra, melynek köszönhetően neki "apanyelvévé" válhatott az "anyanyelve". Amikor azonban eljött a pályaválasztás ideje, "...apja - ragaszkodván a nehezen "kiérdemelt" munkásosztályhoz való tartozáshoz - gyermekét sem szerette volna semmilyen "gyanús értelmiségi" vagy egyéb "osztályidegen" területen taníttatni..."
Ezzel a lelki erőszakkal lett Katalin "...ipari tanuló, vagyis "szocialista" kisinas 1960-ban. ... Ekkor még inkább az volt a fontos, hogy a lehető legrövidebb idő alatt munkaerőt állítsanak elő az erre a célra létrehozott (szövetkezeti- vállalati- iskolai tanműhelyek) intézmények. Itt szó nem volt arról, hogy: "minden leszünk", meg, hogy: "a tudás hatalom" (pedig még a propaganda-csapból is ez folyt)!
Valójában arról volt szó, hogy a szalagrendszerben, teljesítménybérben dolgoztató konfekcióiparnak szüksége volt modern rabszolgára."
"Vagyis olyan munkásnőkre volt szükség, akik kötél idegekkel bírták a napi 8-10 órai robotot minden kommunikációs igény nélkül! Kitermelték - az ókori "beszélő szerszám" mintájára - a legújabb kori: nem beszélő változatot. Hogyan? Úgy, hogy a három évig tartó kiképzés alatt igyekeztek megfosztani őket minden személyiségjegytől, egyéni megnyilvánulási készségtől. Közben elrettentő történeteket meséltek nekik a "reakciós, burzsuj" időkről. Szükség is volt erre a drákói kiképzésre, felkészítésre, mert az üzemcsarnokokban, a textilipari munkagépek iszonyatos zajjal működnek, működtek. Ebben a zajban lehetetlenség volt az anyanyelvi beszéd használata!
Mit tehetett Katalin, az újsütetű szakmunkás, ha még ezek után is szeretett volna továbbtanulni? "...A legsürgősebben felkereste a lakóhelyi dolgozók esti gimnáziumát és kért egy "Jelentkezési lap"-ot, mellyel jelentkezett munkahelyi főnökénél a "továbbtanulási javaslat"-ért. Ugyanis nem tanulhatott tovább az akkori (napjainkban, 1995-96-ban is érvényben lévő) rendeletek értelmében senki intézményesen, csakis munkahely- és manapság a Munkaügyi Hivatal javaslatával."
A "Tudósítás" főszereplője, főnöke szemében "több volt, mint rebellis fiatal," (ő volt a lázadó rabszolga), "mert azzal a kinyilatkoztatással tagadta meg a továbbtanuláshoz a javaslatot, hogy: "Nincs szükségem érettségizett varrónőre!"."
A történet főhőse nem adta fel és egész életében, folyamatosan továbbtanult, többnyire önképzéssel. Kortársai valószínű nem voltak ennyire elszántak, ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy az 1974/75-ös KISZ-oktatási évre, az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat által kiadott, Szabad hazában című ,,tankönyv"-ben, Ez itt a külváros címen megjelent riport szerzője: Molnár Géza így kesereg: "...F.L.-néval• beszélgetek...sehogy sem tudok ezzel a harminckét éves fiatalasszonnyal" (1990-ben még csak 48 éves volt), "aki tíz éve dolgozik itt a Habselyemben, törzsgárdatag, ... Mindig is Erzsébeten lakott, de szanálták a házukat, s ő szerencsétlenségére Zuglóban kapott lakást. Nagyon visszakívánkozik Erzsébetre, nem tud hozzászokni új környezetéhez. Akárcsak az előbb említett Cs.L.-né."
Ebben a "tankönyv"-nek nevezett kiadványban, ugyanebben a riportban a szerző egy mérnököt is megszólaltat. "...a beszélgetést L.K. mérnökkel folytatom, a kelmetechnológiai osztály vezetőjével. Pesterzsébet? Nem ismeri a kerületet, nincs is erre ambíciója, semmi sem köti ide." De azt megígéri, hogy: "...Az ötéves terv végére a termelést megduplázzák a termelékenység fokozásával."
A falvakból, kistelepülésekről toborzott, és egy-egy nagyobb városban, vagy a fővárosban működő gyárak munkásszállóin elhelyezett - lányoknak, fiatalasszonyoknak még rosszabb volt a helyzetük, mint az előbbi riport munkásnőinek.
Beszélni kell arról is, hogy csak a fővárosban, az úgynevezett munkásszállókon elhelyezett (évfolyamonként 1200-1500 fő) építőipari- főleg fiú- szakmunkástanuló helyzete egyenesen tragikus volt, mert ők a három tanulóévük alatt csak a szálló-munkahely-képző-kocsma-szálló útvonalat ismerhették meg a fővárosból, a világ egyik legszebb városából! Miért volt ez annyira tragikus? Azért, mert a tizennégy éves gyerekek, a fővárosba kerülve úgy jártak, mint amikor egy növényt gyökér nélkül kitépünk "őshonos" helyéről és úgy akarjuk az idegen talajba átültetni. Ráadásul a fiúk a szakmunkásvizsga után - több, mint két évre - bevonultak katonának, így teljesítve sorköteles katonai szolgálatukat. Mire leszereltek, minden családi- otthoni kötődésüket elveszítették. Nem is ez az igazán elkeserítő, hanem az, hogy szinte semmit nem kaptak helyette! Az ifjúvá serdülés éveit ezeknek a fiataloknak is a túlélés jelentette - a töltekezés, a szellemi- testi- lelki "építkezés" helyett, a saját jövőjükre való felkészülés helyett! Így valósulhatott meg - a spártai katonaállam mintájára - az a politikai diktatúra, amit szovjet tankokkal, fegyverekkel, de magyar emberekkel lehetett fenntartatni. Mi köze ennek az anyanyelvhez? Talán, csak annyi, hogy köztudottan a fegyveres testületek nem azon helyek, ahol az anyanyelvnek, mint kommunikációs eszköznek jelentősége van! A katona parancsosztó és parancs végrehajtó személy, akinek ritkán van lehetősége a választékos anyanyelvi önkifejezésre! Mire házasulandó korba kerültek ezek a fiatalok, már elveszítették organikus (természetes, ősi, az ősöktől örökölt tudás, vagy az iránti készség) műveltségüket, minden kötődésüket az anyanyelvükhöz!
Fölmerül a kérdés, mennyire voltak képesek önmaguk minőségi reprodukciójára, akkor amikor már nem tellett tőlük több, mint szolgai lélekkel szolgálva - túlélni a mindennapokat!? A válasz nemzetfogyásunkban is visszatükröződik. Ez a tömeges lepusztultság - tarthatatlanná válásával - elérkezetté tette a változtatás szükségességét!
Mit hozott a történelmi váltás ezen széles néprétegnek?
Egy 1995-ös felnőttoktatási konferencián az egyik előadó A kettészakadó magyar társadalom című tanulmányában kifejtette: "... a kilencvenes évek kezdetétől ... az új helyzetbe került magyar társadalom elenyésző kisebbségének jelent reális kibontakozási lehetőséget. A többség számára a korábbi értékrendek felbomlása és a társadalmi kommunikáció új eszközeinek inadekvát léte"=(hiánya) ,,egyfajta funkcionális analfabétizmust eredményezett. Ha mindezekhez hozzáadjuk, hogy 1990-ben a 15 éves és ennél idősebb népesség 20,7 %-a nem rendelkezett befejezett 8 osztályos általános iskolai végzettséggel, és 1,2 %-uk iskolába sem járt, megállapíthatjuk, hogy Magyarország lakossága kettészakadt: a még mobilizálható tudással rendelkezőkre és a reménytelenül leszakadókra." És akkor még nem is beszéltünk az előbb idézett szociográfia szakmunkásairól. Ők a további 42,5 %-ban találhatók (a középfokú és felsőfokú szakképzettségűekkel együtt) - egy 1990-ben elvégzett statisztikai felmérés szerint.(KSH Statisztikai Évkönyv 1991.)
Vajon mire jutott a felnőttképzési konferencia előadója? "Ebben a helyzetben feltétlenül szükségesnek látszik kiterjedt felnőttoktatási intézményrendszerek létrehozása..." ... "Elsősorban azok helyzetének követése fontos, akiket alulképzettségük miatt ... nő az esélyük arra, hogy végleg "lecsúsznak", leszakadnak ..., teljesen perspektívátlanná válnak még utódaik sorsát tekintve is." ... "Képezhetetlenségükkel erős indítékot adnak az Andorka Rudolf által kétharmad-egyharmad, esetleg az egyharmad-kétharmad típusúnak definiált társadalom kialakulásához, vagy (már) tartósításához."
A következő gondolattal fejezi be a konferencia előadója tanulmányát: "A képző intézmények szerepeinek újragondolása, a képzési tartalmak korszerűsítése, a leszakadók helyzetének javításához eszközök, módszerek és a folyamatos feltáró vizsgálat megszervezése, működtetése feltétlenül állami feladat, amely akkor valósítható meg hatékonyan, ha az kormányprogram szintjére emelkedik. E programnak a feladata a veszélyeztetett rétegek leszakadásának megelőzése, megakadályozása. A program szerves része kell legyen a felnőttoktatást is magába foglaló átfogó oktatási program." (Új Pedagógiai Szemle 1995/2.)
Örömmel számolhatok be arról, hogy 2001. decemberében (végre!) megjelent az új törvény a felnőttképzésről. Azért örülök, mert úgy érzem, hogy tizenegy év óta nem ,,ostromoltam" hiába a politikusokat és a közművelődési szakembereket írásaimmal, felszólalásaimmal, minden létező módon, helyen és időben!
Most már csak azokra a politikusokra kell szavazni, akik megteremtik annak lehetőségét (valódi kárpótlás, tudás, induló tőke), mellyel az egyén képes lehet saját sorsának jobbra fordítására! Ehhez olyan választási törvényre lenne szükség, amely lehetővé tenné a ,,jelöltállítást" azok számára is, akik ,,csak" szellemi- erkölcsi elhivatottsággal (tőkével) rendelkeznek és nincsenek mögöttük pénz-hierarchák!
Azzal kezdtem írásomat, hogy: "Az anyanyelv az a nyelv, amelyet az ember gyerekkorában (elsőként) tanul meg, s amelyen rendszerint legjobban és legszívesebben beszél."
Befejezésül, ehhez még hozzátenném, hogy: minden nevelésben és oktatásban résztvevőnek (szülőnek, nagyszülőnek, óvodapedagógusnak, tanítónak, tanárnak, szak- és egyetemi oktatónak), valamint az anyanyelvi beszédet munkaeszközként használónak úgy kellene az anyanyelvünket "használni", azon megnyilatkozni, azt oktatni, hogy a felnövekvő nemzedékek olyan szintű anyanyelvi- és apanyelvi műveltséggel rendelkezzenek, hogy e műveltség által képesek legyenek az élethosszig tartó, folyamatos tanulásra, megvalósítva ezzel a Makkai Sándor-i gondolatot is a "nemzetnevelésünk" megszervezéséről: "A köznevelés sikerének titka éppen abban van, hogy nem kívülről és felülről erőszakolunk népünkre egy idegen kultúrát, hanem alulról és belülről építjük meg a sajátos népi kultúrörökségnek az európai kultúrkinccsel való egészséges összeforrasztásával a magyar műveltséget." (A részlet, Makkai Sándor 1944-ben írott, Szolgálatom című teológiai önéletrajzából való. Megjelentette: a Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Budapesten, 1990-ben.)
Budapest, 2001. szeptember 8.
Bóna Mária Ilona
Kiegészítő megjegyzések:
Amikor az értelmező kéziszótárban és a történelmi lexikonokban keresgéltem meghatározásokat a rabszolga fogalomra, döbbenten fedeztem föl, hogy milyen kevés a különbség, mert a "modern rabszolga" valójában társadalmi tulajdonként kezelt munkaerő volt csupán, aki életét és utódait tekintve is kiszolgáltatott, - ugyan "jogokkal fölruházott", de azzal élni nem tudó - kizsákmányolható dolgozó volt valójában.
• Itt, ebben a szövegben is tetten érhető az a törekvése a kommunista hatalomnak, amellyel a határon túl rekedt magyar honfitársainkat igyekeztek magyarságtudatuktól megfosztani. Mire gondolok? Ebben az esetben pontosan arra, amikor Erdélyben, módszeresen "kiszanálták", ("kiöntötték"=Bözödújfaluból) ősi lakhelyükről a magyar nemzetiségű családokat és - lehetőleg románok lakta(!) - "új", lakótelepi blokkokba, betonkalodákba költöztették őket. Ott, aztán - a gettóvá silányuló lakótelepeken felnövekvő új generáció még azt is elfelejtette, hogy "ki fia, borja" is tulajdonképpen! Itt, a "határon belül" is ugyanilyen módszerrel szakították ki a családokat "őshonos" lakhelyükről! A távolság miatt azután a nagyszülők nem vállalhattak unoka felügyeletet, a felnőtt gyermekek pedig a - közben megöregedett, megbetegedett - szülők gondozását nem vállalhatták! Stb.
 A hetvenes évekre kitermelte a "szocialista" társadalom is a maga elitjét, "aki" "tanultságát", "képzettségét" arra használta, hogy a munkahelyén igazi rabszolgahajcsárként viselkedjen(!), miközben el akarta hitetni a szerencsétlen munkásokkal, munkásnőkkel, hogy az ő "érdekükben" gyakorolja a "munkás-paraszt"-hatalmat! (Ebben az esetben a ,,rendszer" működött volna és a ,,rendszerváltozás" is szükségtelen lett volna!) Erről azonban szó nem volt! Erre példa L. K. mérnök is, mert semmi másra nem volt "ambíciója", minthogy "megduplázzák a termelést"! Az a rettenetes, hogy a rendszerváltozás 12. évében is - egészen széles népréteggel - el tudják, még mindig hitetni ezt a demagóg hazugságot!
Ezzel a kifejezéssel Andorka Rudolf, a közelmúltban elhunyt szociológus professzor azt a társadalmat írja le, amelyben az aktív korú népességnek csak a kétharmada végez munkát, s a népesség egyharmada teljesen leszakad, a kétharmad eltartottjaként él. Itt gondolnunk kell azokra az aggastyánnak látszó, középkorú emberekre, a hajléktalanokra, akikről feltételezhető, hogy többnyire az alkalmazkodási készség hiánya miatt kerültek az utcára. Róluk, újra és újra az a kép ötlik fel bennem, amikor az amerikai polgárháborúban, a rabszolgák felszabadítását követően ellepték az utakat a ,,gondoskodó" gazda nélkül maradt rabszolgák. ,,Az emberéletben bekövetkezett veszteség és az anyagi kár hatalmas volt. A legnagyobb változást az jelentette, hogy megszűnt a rabszolgaság, és vele az abból élő rendszer. Megszüntetésével úgy látszott, hogy a feketéknek az amerikai társadalomban elfoglalt helye gyökeresen megváltozik. Ennek a reménynek a megvalósulásáig azonban majdnem egy teljes évszázadot kellett még várni." Ez egy idézet a Cambridge Enciklopédiából, melyben a megfogalmazott gondolattal párhuzamot szeretnék vonni a rabszolgatartó proletárdiktatúra és az amerikai rabszolgatartó társadalom között. *Aggódom ezekért a volt melósokért, akik most ugyanúgy visszasírják ,,Kádár-atyuska" ,,gondoskodó" államát, mint a ,,felszabadított" amerikai rabszolgák a róluk ,,gondoskodó" munkaadóikat! Miközben sajnálom őket, haragszom is rájuk! Haragom azonban annak szolgálatába igyekszem állítani, hogy nálunk ne száz évet vegyen igénybe modern rabszolga-sorstársaim életének jobbra fordulása, hanem a közeli jövőben megtörténjen az! Meg kell tanítani ezt a népcsoportot régi-új identitására! Meg kell teremteni azokat a helyeket ismét, ahol az egyén megismerheti saját egyéni értékeit, amellyel kialakíthatja saját alkalmazkodási életképességét, ami alapja lehet minden további elsajátításnak, tanulásnak.
A ,,Kiegészítő megjegyzések"-et 2002. febr. 1-én szerkesztettem a 2001. szept. 8-i írásomhoz.
Bóna Mária Ilona
|
|
|
|
|
|
Bocsánat, de sokára nem jelent meg az első beírásom. Azt hittem, hogy valamit rosszul csináltam, ezért ismét elküldtem ugyanazt az írást a blogom nevével. Sajnálom! Nem szeretnék a csapból is folyni...
Üdv. BMI
 |
|
|
|
|
| Png telefon Lóhere Facebookon kaptam Rátalálsz Facebookon kaptam Krisztinától A televizió nem a kultúrát kép... Kövesd a cowboyt! Facebookon kaptam Jó éjszakát Illyés Gyula - Milyen hamar. Jó reggelt, jó napot mindenkin... Miért kiabálunk amikor dühösek... Alázat Szép estét Segítsük barátainkat, hogy meg... Facebookon kaptam Fehér virág Lóhere Sose bánj semmit Png lepke Aki nem dolgozik, ne is egyék Az engedelmesség miért nem vál... Mai harmónia kártyám Sokan azt tartják Alvó cicák Png lepke Reménység és erő Krisztustól e... Leonardo da Vinci gondolata Akarat Németh László tollából Png ház Facebookon kaptam Cs Ildikótól s immár én is felragyogva, ért... Tanuld meg ezt a versemet Szép estét Facebookon kaptam Reménység és erő Krisztustól e... Facebookon kaptam Png nő Paul David Tripp Április 20 Hogyan éljünk boldogan, amíg m... Szabolcska Mihály – Ákác... Facebookon kaptam Julian Brass gondolata Sose bánj semmit Albert Einsteinről Kaffka_Margit Facebookon kaptam Cs Ildikótó... Szép estét kedves látogatóimna... Facebookon kaptam Mit beszél, nem értem, hogy m... Makszim Gorkij gondolata Segítsük barátainkat, hogy meg... Ne kapaszkodj magasabbra, Facebookon kaptam Akarat Akarat Örülök, hogy látlak! Facebookon kaptam Gyerekként sokat küzdöttünk az... Facebookon kaptam Mírjam barát... Hazára minden embernek szükség... Erdőn Kerüld el az evangélium örömén... Facebookon kaptam Akarat Szép estét kedves látogatóimna... Szép estét Facebookon kaptam A televizió nem a kultúrát kép... Fekete István - Akác Sose bánj semmit Az engedelmesség miért nem vál... Facebookon kaptam Szép estét Egy maradéktalanul uralt világ Facebookon kaptam Szép estét kedves látogatóimna... Tavaszi kép Ne kapaszkodj magasabbra, Akarat Örülök, hogy látlak! Facebookon kaptam Zsolnay Vilmos világhírű kera... Png rózsa csokor Hogyan éljünk boldogan, amíg m... Julian Brass gondolata Png kutya Szívem Zilahy Lajos gondolata A tömeg, a Mester, a módszer, ... Paul David Tripp Április 20 Szép estét kedves látogatóimna... s immár én is felragyogva, ért... Szívem tiéd Szép estét Kövesd a cowboyt! Nem számIt Jó reggelt, jó napot mindenkin... Jó reggelt, jó napot mindenkin...
|
|
|
|
|
|
| előző bejegyzésben, érettségi dolgozatok, másik oldal, oldalon állok, nyelv természetén, bejegyzések között, elgondolkozunk, bejegyzésben, gyerekekkel, bejegyzések, morgolódtam, természetén, olvasgatni, dolgozatok, valamiféle, megszólal, nincsenek, pusztítás, érettségi, nyelvtant, barbárság, csakazért, javítása, radnótit, tanulunk, költőnek, szeretek, reakciót, errefelé, érdemes, levenni, polcról, oldalak, tényelg, sárándi, napokig, tanítok, tudatos, oldalon, kapcsán, kérdés, melyik, néztem, folyik, idézet, között, tehető, véljük, kaptam, együtt, látjük, állsz, másik, előző, korát, józsi, oldal, pedig, nyelv, végre, állok, költő, Sárándi Józsi, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
7 db bejegyzés |
| e év: |
45 db bejegyzés |
| Összes: |
3564 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 424
- e Hét: 3568
- e Hónap: 13531
- e Év: 58504
|
|
|
Offline
