|
 2/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 19
|
|
|
|
|
|
2015-06-13 11:28:01, szombat
|
| |
| |
Azt mondják, az ember 3-4 éves koráig tud visszaemlékezni. Ha ez igaz, akkor is néhány emlékkép úszik elő csak a múltból. Azok is kicsit más megvilágításba kerülve.
Volt óvoda Répceszemerén az ötvenes évek második felében, s ezt az is bizonyítja, hogy volt emlékem az óvodáról. Ez olyan délelőtti megőrzés lehetett csupán, hiszen ebédelni már hazamentünk.
Két emlék. Az egyik a távolságok relatív volta. Óvodásként elmentünk a Répce túloldalára, a nagy fához. Leültünk alája, s énekeltünk. Ez a séta, számomra a világgal való szembesülést is jelentette, hogy van tovább a Fő utcánál, s lehet, hogy a tovább után is van tovább. S lett aztán még elköltözésünk előtt, egy árvizes napon elcsatangoltam föl a Réce kiöntéséig, s bizony féltem egymagam látva a nagy vizet.
A másik emlék. Az óvó nénik nem engedtek ki bennünket egyenként pisilni. Össze kellett várnunk egymás. 5-6 évesen ez a szorongató várakozás nem tűnt kellemesnek. S egyszer aztán, amikor már nem lehetett tartogatni, beosontam a szekrény mellé, s nem sokkal később magam is csodálkoztam a többiekkel, hogy kis patakocska kanyargott elő a szekrény alól.
Többet nem kellett megvárnunk egymást.
Szemerében nagy havak voltak, korai emlékem egyike is ehhez kötődött. Kozákékkal laktunk egy épületben, azonban a családi név így soha nem jött elő bennünk, Kató néni, és Misi bácsi már inkább. Ha jól emlékszem, Misi bácsi a laki szénsavgyárban dolgozott, s nyaranta egy-egy tömb jéggel jött haza, ezen készült a vaníliafagyi.
De vissza ahhoz a télhez. 1962-ben történhetett, hogy Bözsi néni az udvarban álló hátsó épületbe költözött Imre bácsival, aki az első nagy háború szerbiai élményét mesélte el. Havazott. S a fehérlő kinti világban egyszer csak megjelent az ablakban egy fejkendős ismeretlen arc. Megrémültünk, s bújtunk mindenfelé. Jött ismerkedni, és barátkozni Bözsi néni, aki azután napi vendég volt nálunk. Diavetítőn néztük az Egri csillagokat, aztán anyánk estéről estére felolvasott belőle egy részletet. A konyhában persze, mert hideg szobába csak aludni mentünk, a sütőben melegített téglával, ami nem sok meleget varázsolt, legföljebb hideg lábacskáinkat tudtuk ideig-óráig melengetni.
Répceszemere. Első tíz évem színhelye, a csodáké, a kerek világé.
Aztán az iskola jött. Az alsó tagozatnak a templommal szembeni épület adott színhelyet, Polgár tanító néni itt próbált bennünket betűvetésre tanítani. Sikerrel. Pedig övé volt négy osztály, az osztatlan iskolában. A sok fecskefarok, a szép írás gyakorlása akkor nagyon nem esett az ínyemre, de később, gyakorló tanárként sokszor áldottam a nevét, hisz neki köszönhetem a világra nyíló első ablakocskát, s azt, hogy a gyakorlás végül meghozza az eredményt.
Nekem Répceszemere volt a világ, csak sejtettem, hogy van azon túl is valami, de ott nem véd meg senki. A világ Celldömölk és Sopron felé volt nyitott. A faluból sínpár kúszott az ismeretlen felé, s ma is úgy gondolok a Fertőszentmiklós - Celldömölk közti vasútvonalra, mint valamiféle köldökzsinórra, amin át áramlottak a hírek, idegenek jöttek, s ami összekötötte Répceszemerét a külvilággal. Egy celli emlék bukik föl az időből, vittük zöld szemű rádiónkat anyámmal megjavíttatni, valami elromlott a készülékben. A rádió volt a másik dolog, ami a külvilág létét bizonyította, a recsegés ropogás közt bizony néha alig lehetett hallani a titokzatos Szabad Európát, a titkos híreket, amelyekről nem nagyon lehetett beszélni.
Húsz forint lett volna a javítás. Nem volt húsz forintunk. Lógó orral mentünk haza. A keserűség és a tehetetlenség most is kúszik föl a gyomorból, ahogyan anyám csalódottságát átéreztem. Aztán valahogyan lett később húsz forint, de az az emlék már nem maradt meg bennem.
Sopron nem vonzott. Hűvös, bezárt városnak tűnt, egyszer osztálykiránduláson a Várkerületen kiállított bálnát néztük meg, a nagy tetemet végighurcolták az országon. Büdös volt és nyálkás. És a kórház, ahol Hőnismitt doktor (maradjon meg így a neve, hiszen leírva soha nem láttam) megvizsgált, s közölte, hogy a fülem a mandulától fáj, s azt ki kell venni. Mintha időpontot is kaptunk volna, de aztán semmi nem lett a műtétből, mert a doktor eltűnt, disszidált, ahogyan mondták. S ez olyan természetes volt. Disszidálni. Anyám néha föl-fölemlítette, hogy apu, aki akkor Sopronban dolgozott, a családdal együtt neki akart vágni a forradalom alatt a határnak, de édesanyám józansága visszaparancsolta.
A vasútról még csak annyit, annak későbbi felszámolása tette tönkre a vidéket, a virágzó falvacskákból zárt, pusztuló települések lettek, s fölgyorsult az elvándorlás. Nagy ötlet volt. Holtukban is legyenek átkozottak, akik kitalálták, hogy a síneket is föl kell szedni. Gondolom azért, nehogy valamikor helyreálljon a világ rendje.
Nem voltunk igazán vallásosak, szüleink elküldtek a templomba, de maguk ritkán jártak. Apu talán soha. Sz9okta mondani, hogy volt ő 1952-ben egyszer, amikor megnősült.
Gyóntunk, áldoztunk, s amikor a reggeli áldozás után megittuk az iskolában a hazulról hozott tejet, büszkén feszítettünk a padban, mint akik valóban megtisztultunk nem is igazán létező bűnöcskéinktől.
Aztán 1964-ben eldőlt a sorsom. Már tavasszal beszélgettek szüleim arról, hogy elköltözünk. Édesapám a balfi állomáson kapott állást, forgalmista lett, s az odajárás nagyon nehézkes volt. A ritka vonatközlekedés nem igazodott a 12-24 órás váltáshoz. Sokszor kellett Répcelak felől mennie, s a kópházi állomásról átgyalogolnia a balfira. S miután megüresedett az állomás szolgálati lakása, megkaptuk, s jött a költözés.
Nem lehetett könnyű szüleinknek ekkor már öt gyerekkel világot váltani. Bennem izgalommal vegyes várakozás volt, fájt az elválás, de izgatott az ismeretlen is. Azon a nyáron többször vittem apunak ebédet a vonaton, s Fertőszentmiklóson fölszálltak a kutyás határőrök, s Sopronig vegzálták az utasokat. Nem nézték jó szemmel az egyedül utazó tíz éves gyermekecskét sem, bár tudták, hogy apám vár az állomáson.
Ősszel ötödikbe kerültem, de csak egy hónapot jártam iskolába, amikor egy októberi reggel traktorra pakoltuk vagyonocskánkat, s én traktoron ülve hagytam el Répceszemerét apuval, míg a többiek vonattal mentek az új hazába.
Azt hiszem, Répceszemerével eltűnt mögöttem az igazi gyerekkor is, s valami visszavonhatatlanul megváltozott.
Jártunk vissza fogyatkozó rokonainkhoz. Jóval később minden ősszel a temetőbe. Először Csapod, édesanyám szülei, aztán Szemere, apu szüleinek a sírja. E síroknál ígértem meg, hogy amíg élek, nem marad ősszel látogatatlanul egyik sírkert sem. S majd egy évtizede a soproni temető egészült ki e kettővel. S legtöbbször fiammal ülünk autóba, megyünk haza. Tudom, hogy amíg e hazajárások lehetségesek, addig felmenőink emléke, s gyermekkorom színhelye sem emlék csupán.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-06-12 06:02:37, péntek
|
| |
| |
Reggel. Úgy tűnik, rendben van a net. Mivel dolgaim 90-százalékát ezen végzem, nagyon nyomasztott hiánya.
Hajnali háromkor ébredtem. Forgolódás az ágyban. Szájszárazság, Szomjat csak víz olt, ezt már régóta fölismertem. Tegnap mentát is kaszáltam, a hét végi citromos limonádéba jó lesz.
Lassan összefutottak a szél-járás írásai is. Főként a helytörténet sok. Én érdeklődéssel olvasom őket, de, hogy kell-e másnak az efféle dolog. Igaz, ha elődeink így gondolkodtak volna, semmi nem maradt volna ránk. Az, hogy gyakorlatilag az állam elfelejtette a kultúra iránti kötelezettségeit, miközben a sportnak nevezett valamibe dönti a pénzt, nem az én hibám.A jövő nekünk dolgozik. Fordítsam át. A múlt nekünk dolgozik.
Lassan tér vissza a humorérzékem.
A Mosonvármegye is megjelent. Rengeteg írás, reklám. Elégedett is lehetnék, de a hírek begyűjtése és feldolgozása nem igazán újságírás. Illetve csak annak egy része. (Igaz, eltorzítása sem az.)
Ezekről a dolgokról máskor. A szemerei visszaemlékezést be kell fejezni a hét végén. Most fürdés, rózsaszedés (ballagás Bezenyén), aztán szervíz, majd Flesch Agóra, és haza. Rendet kell dolgaim között rakni. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-06-11 20:38:03, csütörtök
|
| |
| |
Nem volt netem. Tegnap Ásványrárón voltunk, Tamás vezetett. A gigaprojekt záró. Minden részletében nem értem. Jó idő volt. Sok fotó.
Ma Tejüzem, mozarella sajt készító gép beüzemelése, Előtte sok internetes futkosás. De kész.
Reggelire hideget ettem. Délben pörkölt. Aztán sok finom sajt. Este pörkölt. Nem volt diétás nap.
Írom a répceszemerei visszaemlékezést. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-06-09 07:19:31, kedd
|
| |
| |
Zsúfolt a vonat, bőröndök huzigálása. A Kossuth téren vettem nosztalgiapárizsit,madártejet, ezt eszegettem. Közben telefonok, ügyek intézése. Itthon nyomda. Hőség.
Nem bírom a meleget. Vacsora vasárnapi maradék, vajas spárga rántott hal. Finom volt. Korán lefeküdtem.
Most kedd, reggel nyolc |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-06-08 11:34:09, hétfő
|
| |
| |
Reggel 4 óra 40-kor keltem. Kicsit álmosan. Lehet, hogy a tegnap esti két pohár bortól. Egy kis füstölt lazacot ettem, egy pohár tej. Vonat. Kellemes és gyors. Az ablak mögött már nyár, zöls mindig, lassan érő búzatáblák. Olvasás. Aztán egyzetetés a minisztériumban, az egész hetet sikerült rendbe tenni - persze bármikor borulhat. Ebédelni hívtak a lányok, de nem kockáztatom, hogy lekésem a vonatot
Nyafogtam a verseken a minap, s este lefekvés elindult írtam vagy húsz sort. Lassan indult, s aztán folyt. Persze nincsen készen, de így születik, lehet belőle valami. Torzóban elmentettem.
A 13 óra 10-es Rjet-tel szándékozok menni, nyomda, korrektúra, s néhány elintézni való. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-06-07 20:37:36, vasárnap
|
| |
| |
Fáradtság. Hajnalban már fáradtan ébredten, úgy tűnik, az elmúlt időszak kimerített. Vers sem volt, pontosabban kedv a vershez. Pedig az írást nem lehet hanyagolni. Megígértem a répceszemerei polgármesternek, hogy megírom az emlékeimet, s egy verset is at augusztusi ünnepségre, S a Soproni Füzetekbe is kért verseket Zentai Laci, s még Alsóőrre sem küldtem verseket, Lívia a magyar érettséginél gondolt rám, pontosabban verseimet véli beépíthetőnek a félig osztrák félig magyar gyerekeknek.
Olvasom Nagy László naplőját. Álmélkodok, mennyire kikopott a jelenből ez a jelentős költő. De kit izgat a jelen, az érték nem a divatok okán érték.
Régi folyóiratok bukkannak föl benne. Ő az ÉS-nél dolgozott, rendszeresen megvettem a lapot. Sietni kellett Szombathelyen, mert kevés példány érkezett.
Aztán vagy kétszer én is szerepeltem benne verssel: Tóth Erzsi válogatta be őket. Egyik könyvemről is írtak hajdan, felületesen, nagyképűen. S az Új Írás. Soha nem sikerült bekerülnöm, pedig Bihari választott ki verset. De Juhász Ferenc döntött. Pályakezdésem ideje volt ez az időszak. Volt rangja az írott szónak, s értéke a megjelenésnek.
Most temető van. Szörnyű szövegek alól kellene kikaparni az aranyat. Ilyen arany Nagy László költészete is.
A Trianon emlékezés lezajlott. Egyre kevesedünk. Ujváry Gábor szép beszédet mondott. Történészit.
Az irodalmi műsor gyenge volt. Az előadás is. Nagyon hivatalos volt az emlékezés. Én jobban örültem, amikor évekig gyerekek szerepeltek. Lehet, hogy nem volt művész erejű a produkció, de 6-7 tanuló minden évben dolgozott érte, s egy osztály tanulta meg Trianont |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-06-07 09:09:16, vasárnap
|
| |
| |
Visszavittük az unokámat Köschingbe. Nagyon hiányzik. Nagy László naplójegyzeteit olvasom. Ma Trianon emlékezés. Holnap Pest. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-06-02 21:15:42, kedd
|
| |
| |
Gyönyörű
Frissen kaszált fűben heverve
Átjár a szerelem így
Szédülök ahogyan beszívom
S ízlelem vad ízeit
Nincsen most s nincsen örökké
Csak ez a csoda van
Egy pillanat vagy egy óra
Hamu majd színarany
Nincs idő ha van abban
Egyszer egy az kettő
Két pillanat közt az élet
Gyönyörű hogy veszendő
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-06-02 21:13:05, kedd
|
| |
| |
Kevés bejegyzés születik újabban. Ennek egyik oka csak az időtlenség, a másik nem az. A köz olvasott bejegyzés is csak magán végül, s a haramia világban jobban figyelnek, mint anno.
Vasárnap Egerváron voltunk játszórét átadáson. Kellemes volt. Kedvesek voltak meghívóink. Hétfőn Pest, összeráztuk a két hét programját. Sok az intézni való. Aztán lekéstem a vonatot, mert a lányokkal elmentem ebédelni, s olyan jól elbeszélgettük, hogy nem izgatott. Egy órával későbbivel jöttem. Kedden Sopron. Pista előadott egy növényvédelmis tanfolyamon. Én koordináltam a dolgokat. S persze közben az országos cirkusz, a politikai bugyraiból föl-fölszakadó mérgesgázok.
Most még három nap itthon, a Mosonvármegye anyagainak összerendezése, s szerkesztése. Nem egyszerű feladat a szerkesztés a hangsúlyok kirakása, de mégis úgy érzem, egy kicsit kilúgozott az újság. Igaz, léte is felér egy csodával.
Pénteken viszem vissza Németországba Szandrát. Jó, hogy itthon volt.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 19
|
|
|
|
2015. Június
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
19 db bejegyzés |
| e év: |
188 db bejegyzés |
| Összes: |
3565 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 273
- e Hét: 5014
- e Hónap: 14977
- e Év: 59950
|
|
|
Offline
