|
2017-11-30 10:59:35, csütörtök
|
| |
| |
szakaszonként jönnek elő az idő mélyéről az emlékek. Én 1992. május elsejéig dolgoztam a könyvtárban, a vidéket jártam, a hivatalokat, a könyvtárakat, s ekkortájt alakultak a felvidéki kapcsolatok is. Olvasótáborok, nyelvtörvény odaát. Sokat írtam.Mindenfelé. Ekkor külsőztem a Kisalföldnek, miután nem vállaltam főállást. Elsősorban kulturális témájú írásokat adtam le. Emlékszem egy Eörsi István estre, s egy Dallosra is. A kis rendőr, aki korábban rendszeresen felkeresett, elmaradt.
Megalakult a városban az új testület. A művelődési bizottságnak tagja lettem. Először az újkori történelem nem a pártok kerestek katonáik között embert, hanem szakembert is választottak be. Azóta ez nem történt meg, minden bekerült szervezet vitte azt, akinek hálás akart lenni. Így a szakbizottságok már régóta nem szakbizottságok, hanem pártbizottságok.
A könyvtárban pezsgett az élet, sok jó találkozó. Gombosi Lilla végezvén a főiskolán odakerült kollégának.
A szomszédban (művi) zajosabb volt az élet. Ez valójában érthető is volt, hisz az 1984-es épületátadáskor a vezető kiválasztás a pártbizottság kompetenciája volt. És most eljött az idő, hogy változás következzen be.
A dolog pikantériája, hogy a művközpont műszaki vezetője lett az első polgármester, akinek ugyancsak tanulni kellett ezt a szakmát, és a város is pocsék lelki és gazdasági állapotban volt.
Hallottam vissza a hangokat, hogy én leszek az új igazgató, ezt leginkább a dolgozókon, akiket régóta ismertem, lehetett lemérni. Furcsa helyzet volt.
A bizottság gyakran beidézte Jánost, a volt igazgatót, s szakmai programokat várt tőle, nyári elfoglaltságot a gyerekeknek, s szakmai alapon bírált, de mögötte ott volt a politikai tétovázás is: a pártbizottságról pozícióba helyezett vezető az új rendszerben maradhat-e vezető? A dolgot árnyalta, hogy János eredetileg népművelő volt, s jó házat épített fel 1984 és 1989 között. Ráadásul még tisztességes ember is volt.Én személy szerint szerettem, soha nem rótta föl, hogy kiléptem 1987-ben a pártból, s leírtam, hogy ennek az az oka, hogy nem értek egyet a párt politikájával. Ezért rosszabb helyen kitörték akkoriban az ember nyakát. Becsültem hát H. Jánost, aki sokat bajlódott a szívével, s igazából a negyven fős gárda közé hajította a gyeplőt, hagyta dolgozni az embereit, s miközben ő teremtette elő a pénzt dolgaikra. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
